A francia flotta elleni támadás célja és értelme azóta is vitatott. Az angol kormány jól tudta, hogy a francia-német fegyverszüneti megállapodás értelmében a hajókat leszerelik, tehát azok nem jelenthetnek közvetlen veszélyt számukra. Az akció katonai szempontból sem érte el a kívánt eredményt, hiszen csak az öreg BRETAGNE-t sikerült az angoloknak elsüllyeszteniük.

Folytatva az előző részt: az ARK ROYAL repülőgépei ugyan jelentették a csatahajó moz- gását, Somerville azonban nem adott hitelt a jelentésnek, úgy gondolva, pilótái tévesen azonosították a hajót. Csak a második jelentés győzte meg arról, hogy a francia hajóknak valóban sikerült elhagyni Mers-el-Kebirt, ám addigra a STRASBOURG egérutat nyert. Miután az angol repülőgépek támadásai eredménytelenek maradtak, a STRASBOURG a következő nap estéjén befutott Toulonba.

Az angolok úgy tervezték, másnap hajnalban az ARK ROYAL repülőgépeivel torpedótá- madást indítanak a DUNKERQUE ellen, ám az éjszaka leszálló sűrű köd meghiúsította az akciót, és Somerville visszavezette kötelékét Gibraltárba. Másnap, július 4-én, a súlyosan sérült DUNKERQUE-et Gensoul parancsára a part menti sekély vízbe vontatták, ahol meg- feneklett. A legénység partra szállították, csak a sérülések javításán dolgozó 360 ember maradt a hajón. Az észak-afrikai francia haditengerészeti erők vezérkari főnöke, Jean P. Estéva tengernagy, ugyanezen a napon sajtóközleményt bocsátott ki, amelyben egyebek mellett közölte, hogy a DUNKERQUE sérülése nem jelentős, és a hajót hamar kijavítják.

A sérült Dunkerque.

A hír természetesen eljutott az angolokhoz is, és a Force H, amely már egy másik francia támaszpont, Dakar megtámadására készülődött, parancsot kapott Churchilltől, intézze- nek újabb támadást a DUNKERQUE ellen. Július 5-én este az angol kötelék ismét kifutott Gibraltárból. Somerville úgy döntött, nem bocsátkozik tűzharcba, hanem csupán az ARK ROYAL repülőgépeivel fog torpedótámadást intézni a francia csatahajó ellen. Július 6-án kora reggel az ARK ROYAL 12 Swordfish torpedóvető gépet, és 12 Skua vadászbombázót indított útnak Mers-el-Kebir felé.

Nem sokkal reggel fél hét előtt az első támadó hullám hat torpedóvetője támadást in- dított a DUNKERQUE ellen. A támadás meglepte a franciákat, a csatahajó légvédelme nem működött, mert az ágyúk személyzete is elhagyta a hajót, és későn reagáltak a szárazföldön telepített légvédelmi ágyúk is. Ennek ellenére az angol támadás nem járt sikerrel, a mozdulatlan csatahajót csak egy torpedótalálat érte, de az sem robbant fel.

A HMS Vailant francia tűz alatt Mers-el-Kebirnél.

Egy másik torpedó viszont eltalálta a hajó mellett álló TERRE NEUVE őrnaszádot, amely a robbanástól kettétört és elsüllyedt. A második hullám tíz perccel hét óra előtt érkezett meg: ezeket a gépeket már a parti légvédelem heves tüze fogadta, és megjelentek a levegőben a francia vadászgépek is. A légvédelem több angol gépet megrongált, egy sérült Skua pedig kényszerleszállást hajtott végre a tengeren.

A DUNKERQUE-et nem érte közvetlen találat, azonban az utolsóként kilőtt torpedók egyike a víz alatt eltalálta a közvetlenül a csatahajó mellett elsüllyedt TERRE NEUVE roncsait, és az őrnaszádon tárolt 100 kg-os vízibombák közül többet berobbantott. A robbanás keltette hatalmas víz és füstoszlop csaknem 200 m magasra csapott fel, és az angol pilóták azt hitték, a DUNKERQUE lőszerraktára robbant fel. A detonáció ereje a csatahajó oldalát mintegy 40 m hosszan feltépte. a torpedóvédő rendszer azonban jól vizsgázott, és a belső válaszfal sehol nem szakadt át, noha a robbanás ereje messze meg- haladta a rendszer tervezett tűrőképességét. A vízvonal alatti külső rekeszekbe, illetve a sérült páncélövön keresztül a hajótestbe mégis nagy mennyiségű víz ömlött, és a hajó erősen megdőlt jobb felé — a csatahajó hosszú időre üzemképtelenné vált.

A két támadásban a francia flotta összesen 1285 halottat és 351 sebesültet vesztett. A veszteségek egy részét a BRETAGNE felrobbanása okozta, ugyanis elpusztult annak szinte teljes legénysége, 1012 ember. A DUNKERQUE veszteségei is súlyosak voltak, összesen 210 ember veszett oda. Angol oldalon mindössze hat repülőgép volt a veszteség, közülük azonban ötnek a személyzetét ki tudták menteni. A franciák által július 3-án lelőtt Skua személyzetén kívül angol részről az egyetlen emberveszteség két, repeszektől megsebe- sült tengerész volt a HOOD-on.

A flottájuk elleni támadás nagy felháborodást váltott ki a franciákból. A vichy kormány megszakította a kapcsolatokat Nagy-Britanniával, de hadat végül nem üzente, bár június 4-én francia bombázógépek, afféle megtorló akcióként, egy eredménytelen támadást intéztek Gibraltár ellen.

*

A sokat vitatott angol akció katonai szempontból nem érte el a kívánt eredményt, más szempontból pedig pont az ellenkezőjét érték el hivatalosan meghirdetett céljaiknak. A franciák ugyanis a fegyverszüneti egyezmény azon pontját kihasználva, amely megen- gedte, hogy a gyarmatok védelméhez szükséges hajókat ne vonják vissza hazai vizekre, Oránban tartották volna a két csatahajót. A Gibraltártól alig 420 km-re fekvő kikötőben a francia hadihajók szinte elérhetetlenek voltak a tengelyhatalmak számára, azzal azonban, hogy a támadásaikkal Toulonba kényszerítették a francia hajókat, a britek szinte a néme- tek és az olaszok karjai közé hajtották a francia flottát.

Mindezek azonban másodlagos jelentőségű megfontolásoknak számítottak, a támadás valódi, nem nagyon titkolt célja ugyanis politikai természetű volt. A francia összeomlás után szinte mindenki arra számított, a szövetségesek nélkül maradt angolok heteken belül kénytelenek lesznek befejezni a háborút. Az Egyesült Államok londoni nagykövete, Joseph P. Kennedy — a későbbi amerikai elnök apja — is azon a véleményen volt, hogy az angolok másfél hónapon belül kénytelenek lesznek fegyverszünetet kérni a németektől. Churchill tudta, hogy Nagy-Britannia életben maradása az amerikai segélyektől, kölcsö- nöktől függ, és ha nem demonstrálja a britek elszántságát a háború folytatására, ezek a források elapadhatnak, ami Anglia azonnali vereségét vonná maga után.

A franciák balszerencséjére a Mers-el-Kebirben állomásozó flotta kiváló célpontnak ígérkezett egy látványos, de nem túl veszélyes erődemonstrációhoz, amely bizonyíthatta a britek töretlen harci szellemét, és hogy fegyveres erőik továbbra is ütőképesek. Ilyen szempontból a támadás elérte célját: Harry Hopkins, Roosevelt tanácsadója és egyik fő bizalmasa, később azt nyilatkozta, a francia flotta elleni támadás volt az, amely valóban meggyőzte az amerikai elnököt arról, hogy Anglia komolyan folytatni kívánja a háborút.

(Forrás: John Jordan-Robert Dumas: French battleships 1922-1956; Antal Gábor: Tengely és tenger közé szorulva: a francia hadiflotta 1940-1942 között; Maurice Pasquelot: Les Dossiers secrets de la Marine, Londres-Vichy 40.44)