Az amerikai haditengerészet a '30-as évek elején kezdte meg légierejének korszerűsítését. A TDB-1 Devastator fejlesztése is ennek alapján indult el. A repülőgép — annak ellenére, hogy jelentős előrelépés volt az addigi kétfedelű torpedóvető gépekhez képest és hadrendbe állítása idején kategóriájában a legjobbnak számított — hamar elavult, és a súlyos veszteségekkel járó Midway-szigeteki csata után — a háború közepén (!) — kivonták a szolgálatból.

1934 elején az amerikai haditengerészet pályázatot írt ki egy új torpedóvető/bombázó repülőgép gyártására. A repülőgépet elsősorban a haditengerészet új hordozóján, az USS RANGER-en kívánták hadrendbe állítani. A repülőgép kifejlesztésére, illetve a prototípus megépítésére vonatkozó szerződést két céggel, a Douglas Aircraft Company-val, valamint a Great Lakes Aircraft Company-val írták alá 1934. június 30-án.

A Douglas által tervezett, 9720-as gyártási számú, XTD-1 jelzésű prototípus 1935. április 15-én hajtotta végre első repülését. Az alsószárnyas, teljesen fémépítésű repülőgépet egy 588 kW (800 LE) teljesítményű Pratt & Whitney XR-1830-60 csillagmotorral szerelték fel, mely egy állítható állásszögű, háromágú fém légcsavart hajtott meg. Szárnyai felhajt- hatóak voltak, a főfutókat, valamint a farokkereket azonban csak félig lehetett behúzni. A fékező horgot a farokfutó előtt helyezték el. A repülőgép személyzetét három fő — egy pilóta, egy bombacélzó/navigátor, valamint egy fedélzeti lövész — alkotta.

Az XTBD-1 még az eredeti lapos tetővel 1935-ben

A repülőgép berepülése olyan jól haladt, hogy kilenc nap múlva a prototípust átadták a haditengerészetnek további kiértékelő berepülésekre. A kedvező tapasztalatok miatt, ezzel egy időben a Great Lakes Aircraft Company leállította az XTBG-1 repülőgépének építését. 1936. február 3-án az amerikai haditengerészet 114 db TBD-1 repülőgépet rendelt meg. Az első sorozatgyártású gépet — amelyet 1937. június 25-én adtak át — erősebb, 662 kW (900 LE) teljesítményű, Pratt & Whitney R-1830-64 típusú, 14 hengeres, kettős csillagmotorral szerelték fel. Ezenkívül módosították a kabintető és a függőleges vezérsík alakját is.

Az első gyártású TBD-1 1937-ben

A TBD-1 rendszeresítésekor nemcsak az amerikai haditengerészet, hanem a korszak legkorszerűbb torpedóvető/bombázógépének számított. A szériagépek fő fegyverzete egy 460 mm-es, 908 kg-os Mk.13 torpedó, vagy egy 454 kg-os, ill. két darab 227 kg-os páncéltörő bomba volt. Ezt egészítette ki egy mereven beépített, előre tüzelő, Browning M2 típusú, 7,62 mm-es géppuska, valamint a kabin hátsó részébe beépített, mozgatható 7,62 mm-es védőgéppuska.

A USS  Enterprise VT-6 századának egyik gépe, 1938 körül

Az első repülőgépet a SARATOGA hordozón állomásozó VT-3 század vette át 1937. október 5-én. A következő évben a LEXINGTON-on állomásozó VT-2 századot, majd a YORKTOWN-on állomásozó VT-5 századot, végül az ENTERPRISE-on állomásozó VT-6 századot szerelték fel — századonként — 15-15 darab repülőgéppel. A gépek átadása 1937. november 30-án fejeződött be.

1939-ben a haditengerészet további 15 db repülőgépet rendelt, amelyeket a HORNET fedélzetére települt VT-8 századnál állították hadrendbe. (Megj.: Kísérletképpen a sorozat első repülőgépét úszótalpakkal is felszerelték, de a TDB-1A jelzésű változat fejlesztését — igen helyesen — rövid időn belül leállították.)

Egy TBD Devastator a Wake-sziget megtámadásakor, 1942 februárja

A repülőgépek első jelentős és egyben utolsó harci alkalmazására is 1942. június 4-én, a Midway-szigetek körüli ütközetben került sor. A csata során az ENTERPRISE-ról indult VT-6 század 14 gépből 10-et veszített, míg a HORNET fedélzetéről indult VT-8 század mind a 15 bevetett repülőgépet elvesztette. A YORKTOWN-ról induló, harmadik hullámban támadó VT-3 század szintén elvesztette mind a 12 repülőgépét, amelyek részt vettek a támadás- ban. A súlyos veszteségek oka a gyenge védőfegyverzet, ill. a repülőgépek lomhasága és iszonyatosan gyenge manőverező képessége volt.

A VT-6 század még az Enterprise fedélzetén a Midway-i csata alatt

A csata során a legtöbb gépet Mitsubishi A6M Zero vadászgépek lőtték le — gyakorlatilag lemészárolták a lassú TBD-ket —, párat a hajók légvédelmi tüzérsége semmisített meg. A megmaradt repülőgépeket ezt követően kivonták a harcokból, és rövid ideig kiképzési feladatokra használták őket. A TBD-1 repülőgépből 1937–1939 között összesen csak 129 darab épült meg és állt szolgálatba.

(Forrás: David Mondey: The Concise Guide to American Air-craft of World War II, ill. Nagyváradi Sándor-Varsányi Ernő: Katonai repülőgépek – Típuskönyv)