Amíg a hagyományos méretű és osztályú német tengeralattjárók tevékenysége sikeres volt, és azok harcai Németország partjaitól gyakran több ezer kilométerre folytak, a haditengerészet vezetése folyamatosan elutasította hajógyárak egy-két személyes egységekről szóló terveit, nem mutattak érdeklődést a kis úszó egységek iránt.

Azonban a haditengerészeti K–Amt (Hauptamt Kriegsschiffbau – Hadihajó-építési főhivatal) elutasító magatartása ellenére is születtek tervek és kísérleti példányok ebben a hajó- osztályban.

Először 1943 őszén váltak érdekessé a szokványos tengeralattjáróknál gyorsabban és olcsóbban gyártható kisméretű hajók. Akkoriban az atlanti-csata már a szövetségesek javára billent, és egy második európai front megnyitásának lehetősége is felmerült. Ezekkel a jobbára nem teljesen kiforrott, gyorsan kifejlesztett hajókkal küldték harcba tengerészeiket, remélve a sikert, a győzelmet. Az első ilyen – sok tekintetben az elvárá- soknak már valamennyire megfelelő – egység a Type XXVII megjelölésű Hecht volt.

Hecht - XXVIIA

1943 őszén olyan esemény történt, amely megmozgatta a német konstruktőrök és a haditengerészeti vezetés fantáziáját. Szeptember 22-én brit törpe tengeralattjárók súlyosan megrongálták a Tirpitz csatahajót, így az jó fél évre kiesett a flotta hadrend- jéből. A német haditengerészet műszaki hivatala ekkor kidolgoztatta egy kétszemélyes tengeralattjáró tervét – amely a tervezőasztalon a XXVIIA jelölést, majd a Hecht (Csuka) nevet kapta – hogy majd a kikötőben horgonyzó szövetséges hajókat tapadóaknákkal, a brit minta szerint felrobbantsa. Miután a tervek elkészültek, az OKM (Haditengerészet főparancsnoksága) utasítására azokat azonnal át kellett dolgozni, hogy torpedóindításra is alkalmas legyen.

Egy Hecht típusú tengeralattjáró vízrebocsátása.

Az átdolgozás után a kétszemélyes, 10,4 méter hosszú és 9,47 tonna vízkiszorítású Hecht szériagyártását 1944. március 9-én a Germaniawerft kieli hajógyárában kezdték meg, elő- ször 3, majd március 28-án további egységekkel. A háború végéig 53 darab készült el, de bevetésre már nem kerültek, csak a kiképzés kezdődött el velük. Számos Hecht túlélte a háborút, egy példánya például a drezdai Hadtörténeti Múzeumban látható.

Biber

A két darab torpedó hordozására képes 6,5 tonnás, 9 méter hosszú Biber-t (Hód) erede- tileg egy fős személyzettel tervezték, de a sorozatgyártás során áttértek a kétszemélyes kabin beépítésére. A jármű szükség esetén képes volt 30 méternél mélyebbre merülni, de torpedóit csak a vízfelszínre emelkedve tudta elindítani a célpont felé.

Sérült Biber kiemelése egy holland kikötő bunkerében, 1945.

A Hans Bartels korvettkapitány tervei alapján épült típust az 1944. júniusi, franciaországi szövetséges invázió során, majd a holland, belga és a norvég partok előtt nagy számban vetették be. A Biber-ek azonban lassúságuk, a felszín alatti haladásnál csekély – általában 10 tengeri mérföld körüli – hatótávolságuk, személyzetük alacsony kiképzettségi foka, valamint a nyugati szövetségesek igen hatékony tengeralattjáró-elhárító tevékenysége folytán számottevő eredményt nem tudtak elérni. A Biber-ből a háború befejezéséig összesen 324 darabot szállítottak le a hajógyárak. Ezekből nyolc maradt meg napjainkra, amelyek jelenleg Norvégiában, Németországban és Nagy-Britanniában vannak kiállítva.

Neger

A németek még 1943 végén tervbe vették a Biber-nél kisebb méretű tengeralattjáró elkészítését, és építettek is belőle kb. 200 darabot. Ennek a Neger típusnevű és a német haditengerészet legkisebb méretű tengeralattjárójának szerkezete igen egyszerű volt. Tervezője Richard Mohr gyakorlatilag két torpedót épített össze: a felső csőben kapott helyet a villanymotor és a buboréktetővel ellátott kabin, melynek műszerezettsége mind- össze egy “indulj" és “állj", egy torpedó-kioldó kapcsolóból, illetve két darab, a kormányt kitérítő pedálból állt. A Neger közvetlenül a vízszint alatt haladt, a kabintető – így a pilóta feje és vállai – kiálltak a vízből.

Egy Neger bevetésre indítása, 1944-45.

Többször indultak ötletszerűen bevetésre, de nem sikerült egyetlen ellenséges hajót sem elsüllyeszteniük. 1945-ben a brit és amerikai haditengerészet már szinte sportot űzött a Negerek-ek vadászatából. Összesen két Neger élte túl a háborút: az egyik Norvégiában, a másik pedig a németországi Speyerben van kiállítva.

Marder

A Neger továbbfejlesztett, némileg megnövelt változataként született meg a Marder. Hozzávetőleg 300 darabot készítettek a típusból különböző hajógyárakban. Vízkiszo- rítását 3 tonnára növelték, hossza 8,3 méter lett, a szélessége megmaradt 0,5 méter. Motorja is ugyanaz volt, mint a Neger-é, fegyverzete is csupán egyetlen torpedóból állt.

A Mardert-t partvédelmi és kikötőszolgálatra szánták, egészen 1944 augusztusáig a normandiai partoknál kerültek bevetésre, és számos szövetséges hajót rongáltak meg ill. süllyesztettek el hatalmas saját veszteségek mellett. A típusnak jelenleg egyetlen példánya létezik, amely a norvégiai Hortenben, a Marinemuseet kiállításán látható.

Hai

A "szuper Marder-ként" született meg a tervezőasztalon a Hai (Cápa), amely 3 méterrel hosszabb volt elődjénél: a meghosszabbított hajótestbe további akkumulátorokat he- lyeztek el, így Hai vízfelszín alatt haladva is képes volt elérni a 20 km/h sebességet, amely igen komoly teljesítménynek számított. Az elektromotort tápláló energiaforrás bővített kapacitása jótékonyan hatott a maximális hatótávolságra is, amely 63 mérföldre nőtt. Egy főnyi legénysége nem a hajótest fölött, hanem a karcsú hajótestben helyezkedett el. Mind- össze egyetlen fegyver nélküli prototípus épült meg, amelyet különböző tesztek során vizsgáltak – próbamerülések során nyert tapasztalatokat az első hadrendbe állított német zseb-tengeralattjáró, a Biber tervezésénél használták fel. A prototípus további sorsáról nem maradt fenn adat.

Molch

Az angolszász inváziós hajóhad és később a partra szállt szövetségesek utánpótlást szállító hajói, konvojok elleni bevetésre 1944 tavaszán dr. Heinrich Drager tervezte a Thomas II-t, amely később a Molch típusnevet kapta és sorozatgyártásba is került. Vízkiszorítását 11 tonnára, hosszát 10,8 méterre tervezték, tehát valamivel rövidebb lett, mint a Hai, viszont sokkal szélesebb – 1,8 méter – és két torpedót tudott magával vinni.

Molch típusú tengeralattjáró a németországi Bremenben, az AG Weser udvarán.

Villanymotorjának teljesítményét megnövelték, de kezelőszemélyzete továbbra is csak egy személyből állt. Sebessége felszínen haladva 4,3 csomó, lemerülve 5 csomó, akció- rádiusza felszínen és lemerülve is 50 mérföld volt. A vízvonal fölött csak a vezető válla, feje volt. 1944 júniusától 1945 januárjáig összesen 390 darab került legyártásra, a pél- dányok zömét a brémai Deschimag Rt. Wesser készítette. Nagy valószínűséggel 1944–45-ben Antwerpen térségében vetettek be néhány egységet. 

Seeteufel

A Molch- és Neger-osztály mellett 1944 tavaszán a németek másfajta törpe tengeralatt- járókkal is kísérleteztek. Ezek egyike a Seeteufel (Tengeri Ördög) nevet kapta. Ezt Alois Lödige hajóépítő mérnök tervezte és építette mindössze négy hónap alatt, és már 1944 júliusában készen állt a próbákra. Miután a Neger-osztálynál nehézségeket okozott vízre bocsátásuk, ill. a torpedó felszerelése a parton, a Seeteufel tervezője egy csaknem két- éltűnek tekinthető típust konstruált, amennyiben a hajótest alá lánctalpakat helyezett.

A Seeteufel prototípusa, 1944.

Ezt a kísérleti egységet a szakemberek észrevételei alapján átdolgozták: a benzinmotort az orrban helyezték el, hátra került a villanymotor, közöttük foglalt helyet a vezető, a periszkóppal, egy plexikupola alatt. A lánctalpak két oldalára egy-egy torpedót lehetett helyezni. A próbákon azonban kiderült, hogy a felszíni menetre a benzinmotor gyenge, a szárazföldön sem tudta megfelelő erővel hajtani a túl keskeny lánctalpakat. A hibák kijavítása után megállapodást kötöttek a Borgward céggel, hogy készítsen el három prototípust a Seeteufel-ból, azonban csak egy készült el – ezt a németek Lübeck mellett felrobbantották.

Seehund - XXVIIB5

A tulajdonságaival sok vitát kiváltó Hecht és a többi párhuzamos fejlesztés után 1944 májusában egy azok képességeit mindenben meghaladó újabb kis tengeralattjáró tervei kerültek az OKM (Haditengerészet főparancsnoksága) elé. A dr. Fischer és Grim tervezte új, XXVIIB5 Seehund (Fóka) vagy Type 127 jelű egység már minden szempontból „igazi” tengeralattjáró volt. Külsőleg ugyan még hasonlított az előd Hecht–re, de a torpedók fel- függesztését már célszerűbben oldották meg. Nagy előnyére vált, hogy felszíni menetnél az árnyképe rendkívül kicsi volt és igen jók voltak a merülési tulajdonságai.

Zsákmányolt Seehund tengeralattjárók, 1945.

Az első három példányt 1944. június 30-án kezdték építeni; ugyanekkor előirányozták további 1000 darab sorozatgyártását különböző hajógyárakban. Végeredményben az összeomlásig 285 darabot adtak át belőlük a haditengerészetnek. A Seehund-okat 1945 januárjától vetették be, német források szerint portyáztak a Temze torkolatában és az angol partoknál is, ahol lehorgonyzott hajókat támadtak. 35 pusztult el harci cselekmé- nyek során, miközben 8 hajót semmisítettek meg, hármat pedig megrongáltak. Számos Seehund-ot a visszavonuló német csapatok süllyesztettek el, de kilenc darab átvészelte a háborút. Megmaradt példányai napjainkban különböző német, amerikai és francia hadi- technikai múzeumokban tekinthetők meg.

Ezeket az egy- ill. kétszemélyes egységeket nem öngyilkos küldetésekre tervezték. Harctéri eredményeik azonban gyászosak voltak – elhanyagolható sikerek mellett hatalmas veszteségeket szenvedtek el. A háború végén a megmaradt kis tengeralattjárók nagyobb részét a saját személyzete süllyesztette el. Az elérhető példányokat a győztesek kipróbálták, a francia haditengerészet néhányat rendszeresített is.