Az előző két részben csak érintőlegesen esett szó az SS fegyveres alakulatáról, a "Fegyveres Védosztag"-ról, amely egy maroknyi őrcsapatból nőtt ki, és a II. világháború végén már 38 hadosztályból, több mint 900 ezer főből állt. A Waffen-SS azonban nem képezte alkotóelemét a Wehrmachtnak, hadosztályai a fronton csak hadműveleti szempontból kerültek a szárazföldi hadsereg alárendeltségébe. Szervezetileg (nevének megfelelően) az SS kötelékébe tagolódott, annak vezető szervei intézkedtek és döntöttek valamennyi ügyében, így a hátországban való alkalmazásában, felszerelésében, katonai kiképzésében, politikai-ideológiai nevelésében stb.

Az SS a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt egyik testülete ugyanúgy, ahogyan többek között a Birodalmi Munkaszolgálat, a Hitler-ifjúság, a Német Munkafront, a Rohamosztag (SA) és más hasonló szervezetek. A Waffen-SS tehát a szó legszorosabb értelmében párthadsereg, politikai hadsereg volt. Maga az SS — mint azt korábban írtuk — a náci párt és vezére, Adolf Hitler hatalmának növekedésével összefüggésben fejlődött, és nélkülözhetetlen funkciót töltött be a nemzetiszocialista diktatúra németországi megszilárdulásában.

1921 júliusának végén Hitler megszerezte a nemzetiszocialista párt vezetését, augusztus elején pedig Ernst Röhm kezdeményezésére megalakult Sturmabteilung (Rohamosztag) néven a párt paramilitáris serege. Az SA rövid idő alatt katonai mintára jelentős országos hálózatot épített ki. Rendeltetése már kezdettől fogva nem csupán a náci gyűlések és vezérszónokok védelmére szorítkozott; alapítói a hatalomért folytatandó erőszakos harc eszközének is szánták. Tagjai felesküdtek ugyan Hitlerre, de az elsődleges lojalitás mégis inkább Röhmhöz kötötte őket, ezért Hitler szükségesnek tartotta, hogy rendelkezzék egy kifejezetten hozzá hűséges, kizárólag neki engedelmeskedő csapattal, amely gondoskod- na személye biztonságáról. 1923 nyarán az SA-ból  200 fővel elkülönült Stosstrupp Adolf Hitler (Adolf Hitler rohamcsapat) néven egy testőrség. Tagjai öltözékében már megjelent a fekete, a későbbi SS alapszíne.

Röhm és Hitler 1933 nyarán

Az 1923. novemberi ún. "sörpuccs" kudarca után a bajor kormány az SA-t, a Stosstruppot és a náci pártot betiltotta. Hitler pedig eredetileg 5 évi szabadságvesztésre szóló, de idő- közben felfüggesztett bírósági ítélet alapján 1924 decemberéig a landsbergi várbörtön foglya volt. Kiszabadulása után folytatta mozgalma szervezését, és agitációs körútjaihoz nélkülözhetetlennek tartotta a testőrség újjáalakítását. 1925 tavaszán gépkocsivezetője, Julius Schreck a volt Stosstrupp tagjaiból 7 embert toborzott, közöttük Sepp Dietrich egykori őrmestert, akit Hitler személyi testőrének választott. (A minigárdának valószí- nűleg Herman Göring adta a Schutzstaffel (SS, Védosztag) nevet, emlékezve az őt kísérő repülőgépekre, amelyek oltalmazták harci bevetésein a Richthofen-ezred kötelékében.)

Schreck 1925 szeptemberében elrendelte, hogy a pártkörzetekben alakítsanak legfeljebb 10 főből és a parancsnokból (Berlinben kivételképpen 20 személyből és 2 vezetőből) álló SS csapatokat. A szigorú felvételi követelmények már ekkor jelezték, hogy az SS-be csak a mozgalom elitje kerülhet be: 25-35 év közötti, erős fizikumú férfiak, akik legalább 5 éves helyben lakással rendelkeznek, és 2 párttag ajánlja őket. 1926-ban megkezdődött az is- mét legális SA tömegmozgalommá fejlesztése is. Hitler szerint "az SA a sorgyalogság, az SS a gárda. Mindig létezett egy gárda: volt a perzsáknak, a görögöknek, Nagy Sándornak, Napóleonnak és Nagy Frigyesnek... az SS lesz az új Németország császári gárdája."

A Leibstandarte SS Adolf Hitler SS (LSSAH) szemléje

Jóllehet az SS az 1920-as évek második felében betöltötte a neki szánt őrzővédő feladatot, jobbára csak lappangott, mint az SA egyik alárendelt egysége. Még 1929 elején is csupán 280 tagot számlált, de január 6-án Hitler kinevezte Heinrich Himmlert az SS birodalmi ve- zetőjének. Vezetése alatt az SS dinamikus fejlődésnek indult, és taglétszáma 1933-ra már elérte az 50 ezret. Ez a tömeg alkotta az Allgemeine-SS-t, az "Általános-SS"-t. A felduzzadt létszám azonban nem felelt meg Hitler és Himmler elitfogalmának, továbbá a hatalom átvétele után módosult a vezetés koncepciója az SS szerepéről, ami szintén további sze- lekciót tett szükségessé, de most már az SS-en belül.

A minőségi differenciálás első lépéseként 1933 márciusában Sepp Dietrich válogatott SS emberekből Berlinben megalakította 120 főnyi fegyveres testőrségét, amely már a teljes fekete egyenruházatot viselte. A csapat az 1933. szeptemberi pártkongresszuson meg- kapta a Leibstandarte-SS Adolf Hitler (Adolf Hitler testőrezred) nevet. Ugyanekkor több városban létrejöttek az SS Politische Bereitschaften (Politikai Készültségi Osztagok); és a börtönök, a koncentrációs táborok őrzésére megszervezték az SS-Totenkopfverbande-t (Halálfejes alakulatokat). A Leibstandarte és a halálfejes csapatok alkották az SS azon fegyverekkel felszerelt csoportját, amelyek 1939 végén a Waffen-SS-be összpontosultak.

Hitler és Dietrich Berlinben

1934. június 30-án a "hosszúkések éjszakáján" a Leibstandarte és a Totenkopfverbande állították ki azokat az osztagokat, amelyek végrehajtották a minden törvényes eljárás mellőzésével hozott halálos ítéleteket az SA magas rangú funkcionáriusain és más poli- tikai személyiségeken. Jutalmul 1934. július 26-án Hitler az SS-t függetlenítette az SA-tól, önálló testületté emelte a párt kötelékében. Majd 1935. március 16-án — egyidejűleg azzal, hogy bejelentette a kötelező katonai szolgálat visszaállítását — parancsot adott az SS-Verfügungstruppe (Karhatalmi csapat) létesítésére. Ez már kifejezetten katonai ala- kulat volt, azzal a rendeltetéssel, hogy később egy SS-hadosztály magvát alkossa.

1938. augusztus 18-án Hitler egy titkos parancsában deklarálta, hogy az SS-Verfügungs- truppe nem része sem a Wehrmachtnak, sem a rendőrségnek, hanem "állandó katonai egység, amely kizárólag az én rendelkezésemre áll. Az alakulat tagjait az önként jelentkezők közül az SS birodalmi vezetője válogatja ki a legszigorúbb faji, fizikai, ideológiai és politikai követelmények figyelembevételével.” (Ezzel egyébként megszegte azt az ígéretét, hogy a Reichswehr, ill. utóda, a Wehrmacht marad az egyetlen német fegyverviselő testület.)

A Leibstandarte SS Adolf Hitler hadosztály 1941-ben a Balkánon

Ezt követően az SS fegyveres alakulatai már részt vettek Ausztria és Csehszlovákia meg- szállásában. Harci cselekményekbe pedig az 1939. szeptemberi lengyel hadjárat során kapcsolódtak be a hadsereg kötelékében. 1939 végén a már fennálló csapatok bázisán létrejöttek az első SS-hadosztályok: a Verfügungsdivision (ez később a Das Reich nevet kapta), a Totenkopfdivision, a Polizeidivision, valamint az Adolf Hitler Leibstandarte megerősített gépesített ezred, amely aztán 1941-ben bővült hadosztállyá. 1940 elejétől használták hivatalosan a katonai és SS-szervek a Waffen-SS megnevezést, amelyet Hitler 1940. július 19-én, a birodalmi gyűlésben elmondott beszámolójában említett meg elő- ször a nyilvánosság előtt.

Az SS-csapatok a nyugati hadjáratban harcoltak első ízben hadosztályaik kötelékében, méghozzá saját tisztjeik parancsnoksága alatt. Elszántságukkal, bátorságukkal már ekkor megalapozták hírnevüket, a Waffen-SS alakulatai innentől a német hadsereg elitjének számítanak; mindig a legveszélyesebb pontokon, a különlegesen kritikus szituációkban vetik be őket. Gyakran megmentik a helyzetet, előre lendítik a megakadt támadást, vagy éppen körömszakadtáig védekeznek. Az önfeláldozó harcmodorból következően veszte- ségeik messze felülmúlják az átlagos katonai egységekét, különösen a keleti fronton.

Florian Geyer 8. SS-lovashadosztály katonái

Így 1942-1943-ban a Waffen-SS már utánpótlási gondokkal küszködött. A vezetés két tartalékforrást tárt fel: új hadosztályokat állítottak fel a délkelet-európai országok német- ajkú lakosaiból. A magyarországi németek közül kb. 120 ezren szolgáltak a Waffen-SS kötelékében, többek között a Florian Geyer 8. SS-lovashadosztályba, a Horst Wessel 18. SS-önkéntes páncélgránátos hadosztályba és a Mária Terézia 22. SS-önkéntes lovashad- osztályba osztották be őket.

Sor került a korábban oly szigorúan vett faji felsőbbrendűség elvének feladására is, igaz, előbb csak az északi germán fajhoz tartozó nyugat-európaiak és skandináviaiak csatla- kozhattak a Waffen-SS-hez, dánok, hollandok, belgák, norvégek. Majd ráfanyalodtak az "alsóbbrendű" kelet-európaiakra, baltiakra, oroszokra, ukránokra, kaukázusiakra, balká- niakra. A nyilas uralom idején magyar SS seregtesteket is szerveztek, például a Hunyadi 25. gránátos hadosztályt és a Hungária 26. gránátos hadosztályt. A Waffen-SS így egyre inkább egy politikai idegenlégióvá vált, hiszen 1944 végén katonáinak több mint fele nem született német volt.

Ivanhorodban, Ukrajna 1942.

A Waffen-SS történetéhez hozzátartoznak a hadifoglyok, vétlen civilek ellen elkövetett gyilkosságok és más háborús bűntettek, sokkal nagyobb mértékben, mint bármely más katonai alakulatnál. Ennek oka az volt, hogy a Waffen-SS-t, mint testületet alapvetően a náci fanatizmus jellemezte. Különösen a keleti területeken, a Baltikumban, Lengyelor- szágban, Ukrajnában és Oroszországban vettek részt a front mögötti területek véres terrorral járó "pacifikálásában". Egységei különös buzgalommal működtek közre a fajilag "károsnak" minősített népek fizikai megsemmisítésében. (Megj.: A Szovjetunió területén bevetett ún. Einsatzgruppe-k kb. háromezer tagja hat hónap alatt közel félmillió embert, túlnyomórészt zsidókat gyilkoltak meg. A kommandók létszámának kb. fele a Waffen-SS-ből került ki. A koncentrációs táborok őrségei is a Waffen-SS-hez tartoztak szervezetileg.)

A 12. Hitlerjugend SS-páncélos hadosztály tagjai fogságban, Normandia 1944.

A Waffen-SS katonái számos esetben kegyetlenkedtek hadifoglyokkal és civilekkel egy- aránt. Csupán néhány példa: 1940 májusában a La Paradis nevű francia falu határában a Totenkopf hadosztály tagjai kb. 100 brit hadifoglyot öltek meg. A Leibstandarte emberei 1942 februárjában hat, az NKVD (szovjet politikai rendőrség) által meggyilkolt SS-katona holttestére bukkantak. Sepp Dietrich, a hadosztály parancsnoka utasítást adott ki, hogy három napig minden kezükre kerülő szovjet foglyot lőjenek agyon. Négyezren estek áldozatul a megtorlásnak. 1944. június 10-én a Das Reich hadosztály egyik zászlóalja egy partizánakció megbosszulásaként elpusztította a francia Oradour-sur-Glane városkát, több mint 600 lakosával együtt. 1944. december 17-én a Leibstandarte egyik alakulata Malmédynél 71 amerikai hadifoglyot ölt meg. De a saját honfitársaikkal sem voltak kí- méletesek. Így Berlin ostroma idején a Waffen-SS tisztjeiből álló rögtönítélő bíróságok sok német katonát és népfelkelőt végeztek ki "dezertálás" és a "háborús erőfeszítések szabotálása" címén.

Az említett esetek és még jó néhány hasonló azonban nem jelentik azt, hogy a Waffen-SS martalócok és gyilkosok bűnszövetkezete lett volna. Viszont ugyanígy távol áll a történeti valóságtól az is, hogy csakis becsületes, tisztakezű hadfiakból állott volna.

A Waffen-SS személyi vesztesége a második világháborúban 220 182 halott (ebből 40 696 fő nem német) és 69 608 eltűnt volt. A sebesültek létszámát csak becsülni lehet: valamivel több, mint 400 000 fő.

*

A Wehrmacht és a Waffen-SS egyébként nem nagyon "csípte" egymást; a Wehrmacht gyakran megtagadta fontos specialisták átvezénylését az SS-hez, és — mivel ellenőrizte a német fegyvergyárakat — minden eszközzel igyekezett gátolni, hogy az SS a Wehrmacht rovására német hadfelszereléshez jusson. Az SS egységek épp ezért gyakran kénytelenek voltak cseh, belga, illetve zsákmányolt fegyvereket használni.