A legyőzhetetlen ezeréves Birodalom, a Nagy Németország mítosza elkábította Európa népeit és a politikusokat az egész világon. Ha legalább sejtették volna, hogy valójában hogy is volt...

Az 1939/41-es győztes villámháborúk látszólag bizonyították a német haderő fennen hirdetett nagyságát és stratégiai tökéletességét, pedig valójában az 1939 szeptemberében a Lengyel- országot megtámadó német hadsereg nem volt sem tökéletes, sem legyőzhetetlen. Az viszont igaz, hogy ennek a haderőnek már nem sok köze volt ahhoz az 1933-as német hadsereghez, amely Hitler kancellárrá választásakor létezett. Elég, ha csak egy rövid leltárt készítünk: 1933-ban a légierő a néhány száz képzett pilóta kivételével gyakorlatilag nem létezett, a szárazföldi haderőnek 7 hadosztálya volt, és 3 hadosztály könnyűlovassága. Nem rendelkeztek nehéztü- zérséggel, sem páncélos egységekkel. A flottának egyetlen modern hadihajója volt, és nem volt tengeralattjárója.

1933. január 30-án Hitlert kancellárrá választják. Szinte azonnal hozzákezdett a hadsereg nyílt fejlesztéséhez.

1939-ben, a háború kitörésekor, a szárazföldi haderő 2,5 millió német katonája 104 külön- böző ütőerejű hadosztályt alkotott. A hat páncélos hadosztályból öt készen állt a harcra csakúgy, mint a négy gépesített gyalogos hadosztály, a négy könnyűhadosztály, valamint a három hegyivadász hadosztály. A légierő mintegy 4000 repülőgéppel rendelkezett, eb- ből több mint 1500 volt a bombázó és körülbelül 1100 egy- vagy kétmotoros vadászgép. A Luftwafféhoz tartozott a légvédelmi tüzérség 21 tüzérezrede is.

A haditengerészetnek (Kriegsmarine) két nagy csatahajója, 3 zsebcsatahajója, 2 nehéz- cirkálója, 6 könnyűcirkálója, 22 rombolója, 12 torpedónaszádja és 57 tengeralattjárója (U-Boot Unterseebot) van. Az egész flottához 78 000 tengerész tartozik. Első pillantásra ez a hat év alatt végrehajtott fejlesztés nem akármilyen teljesítmény; de a meglévő szervezési hiányosságokat és strukturális nehézségeket pont a végrehajtás fokozott tempója okoz- ta. A haditengerészeti hivatal 1936. októberi jelentése egy Angliával folytatandó tengeri háború bármilyen perspektíváját öngyilkos vállalkozásnak tartja — ennek ellenére 1937-ben a Kriegsmarine parancsnoksága ezt választja.

Hitler és Mussolini a müncheni konferencia után. Balra a jókedvű Himmler és Göring.

Egy évvel később, közvetlenül a májusi válság után, amikor a szudétanémetek és a cseh- szlovákiai németek követelik a Birodalomhoz való csatolásukat, Hitler egy sor új tervvel áll elő — ilyen a „Z" terv. A Nagy-Britannia elleni tengeri háborúra való figyelemmel a führer többek között 10 nehézcirkáló, 15 csatahajó, 65 romboló, 8 repülőgéphordozó, valamint közel 250 tengeralattjáró megépítését tervezi. Ez az irreális terv sokszorosan meghaladja a német fémipar és az üzemanyaggyártás lehetőségeit. A háború elején tehát a „Z" terv csak részben valósult meg. Maga Raeder admirális pedig pesszimistán kezelte egy háborús konfliktus lehetőségét.

Ebben a helyzetben a Kriegsmarine parancsnoksága úgy dönt, hogy nagy súlyt helyez az Atlanti-óceánon folytatandó tengeralattjáró-háború előkészítésére. A hajógyárak azon- ban nem képesek havonta 18 tengeralattjárónál többet vízre bocsátani, a parancsnokság pedig mindössze 21 ilyen egységet tud kiállítani Nagy-Britannia ellen. Tetézi a bajt, hogy a „Graf Spee" zsebcsatahajót már 1939 decemberében elsüllyesztik az angolok.

A légierőnél egy kicsit jobb a helyzet. A korszerűsítési programban a késedelmek ellenére számos régi gépet lecserélnek újabb típusokra. Kezdetben ezek csak taktikai műveletekre alkalmasak, azaz közvetlen harcokra és egy-egy támadásra, nem pedig stratégiai felada- tok ellátására. A nyersanyaghiány miatt a stratégiai légiháborúhoz feltétlenül szükséges négymotoros bombázók fejlesztése 1937-ben megszakad. És bár több új repülőgépterv létezik, a Luftwaffe nem képes radikálisan korszerűsíteni bombázóflottáját.

1939-ben a legrosszabb a helyzet a szárazföldi egységeknél. A vezérkar véleménye sze- rint egyáltalán nem állnak készen arra, hogy háborúba lépjenek. Minden nem gépesített gyalogos hadosztályból hiányzik egy zászlóalj. A tüzérség és a páncélos egységek teljes harci készültsége csak 1941-re volt várható. A hat páncélos hadosztályból kettő csak 1938-ban alakult meg. A két könnyűhadosztályból az egyik, valamint a két hegyivadász hadosztály, a két gyalogos hadosztály az osztrák hadseregből való.

Cseh LT vz. 38 / Pz.Kpfw. 38 

A háború első heteibe a legnagyobb problémát a tartalékok és a lőszerutánpótlás jelentik. Ezek a tartalékok sokkal kisebbek, mint a parancsnokság által betervezett minimum négy hónap. Háború esetén számos fronton nem képes a termelés lépést tartani az igényekkel. Mintegy 50 szárazföldi hadosztályt nem szerelnek fel kellően, rendkívül különböző az egységek felszereltsége és szervezete. Az újonnan alakult hadosztályok közül tizenötnek a leszerelt cseh hadsereg fegyvere jut, a tankok, és a páncélos hadosztályok felszerelésének a 10%-a is cseh eredetű.

A korabeli gyártókapacitás alig volt képes fenntartani és javítani a 120 ezer gépjárművet, ugyanis hiánycikk volt a kaucsuk és az acél. A Lengyelországban szerzett zsákmány és a Szovjetunióból érkező szállítmányok valamelyest javítanak a helyzeten. A stratégiailag feltétlenül szükséges nyersanyagok ellenében Sztálin gépeket, szerszámokat és alkat- részeket kap hadihajók építéséhez. A devizahiány miatt a Finnországból, Svédországból, vagy Jugoszláviából érkező nyersanyagokért a németek az akkor igen értékes fegyverrel kénytelenek fizetni. A nyersanyaghiány és annak következményei a hadiipar számára a háború egész ideje alatt a német hadipotenciál Achilles-sarka lesz.

Hitler a bekebelezett Szudéta-vidéken ebédel tábornokaival 1938 októberében

Komoly problémát jelentenek a sorkötelesek is: a szárazföldi haderőnek alig 50 %-a olyan fiatal, akik korszerű katonai kiképzésben vettek részt; a territoriális haderőtől származó többi katona 1901. előtt született — kiképzésük legjobb esetben is az I. világháborúból való. Bár a hadseregnek 1939-ben már 19 400 tisztje volt, 1933-ban mindössze négyezren voltak. A szárazföldi csapatok személyzeti politikája már a '30-as évek elején is felfigyelt a tisztek elenyésző arányára: ez alig 1,6 %-os volt, miközben legalább 7 %-nak kellett volna lennie.

1939-ben a tisztikar rendkívül heterogén volt. A vezérkar képzett tisztjeinek száma igen alacsony: mindössze 272 fő! Ebben a helyzetben a szárazföldi haderő magas rangú veze- tői fenntartással viszonyulnak beosztottjaik operatív képességeihez. Összehasonlítva a sok éven át felkészített és többszörösen kipróbált 1914-es német hadsereggel, az 1939-es haderő túl gyorsan és kaotikusan szerveződött meg. A gépkocsival és szállítóeszközökkel való ellátottság sem kielégítő. A tüzérség lövegeit, valamint a több gyalogos hadosztályt lovas kocsikkal vitték a frontra, a bakák általában gyalogosan meneteltek.

Hitler az 1938-as müncheni egyezményt felrúgva, elhatározta a maradék Csehszlovákia megszállását

A háború első szakaszában a német minőségi fölény ugyan a Wehrmachtnak biztosít előnyt, de 1939-ben a Birodalom még nincs felkészülve egy hosszan tartó háborúra a gazdaságilag erős hatalmakkal szemben. Számos prototípus és ötlet kidolgozására soha nem kerül sor, ezeket alkalomszerűen provizórikus megoldásokkal pótolják.

És a vezérkar? A hagyománytisztelő tiszteket megnyugtatta az a tény, hogy a haderők vezérkari főnökségén (OKW) kívül, amelyet „Hitler bábjaira" bíztak, a szárazföldi erők fő- parancsnoksága (OKH) függetlenebb személyiségek kezében maradt (mint Brauchitsch és Beck, később pedig Halder). Brauchitsch csak arra szorítkozott, hogy a párt látványos beavatkozását elkerülje, Beck viszont egészen addig elment, hogy a tábornokok tömeges lemondásával fenyegetőzve nyomást akart gyakorolni Hitlerre. Az 1938-ban szerkesztett programja azonban csak egymásnak ellentmondó jelszavak kusza sorozata volt; ezek közül az első eléggé kifejező: „A Führerrel! A Gestapo ellen!" Ezt követte egy sor köve- telés a véleményszabadságról, a civil szféra költségvetésének növelése, valamint vádak az SS ellen. Beck lemondása után utóda, Halder egyszerre készítette elő a csehszlovákiai intervenciót, és a háború kitörése esetére a puccsot. Történelmi hipotézisek kedvelői találgathatnak: Mi történt volna, ha Chamberlain Münchenben nem hátrál meg?

Hitler, Keitel, Brauchitsch, Raeder és Göring a berlini dísszemlén, 1940. március 10.

A porosz hagyományokkal rendelkező tábornokok körében az volt a legrosszabb, hogy az OKW kezdeményezései kompromittálták őket beosztottjaik előtt. Az OKW megtiltotta tisztjeinek, hogy vallási és politikai kérdésekben a hivatalos ideológiától eltérő véleményt nyilvánítsanak. Ugyancsak az OKW népszerűsítette az új tiszti ideált. Az eszménykép az, aki tudatosítja embereiben a faji értékeket (Volkstum) és a közelgő háborút ideológiai harcként mutatja be nekik. Az „ellenőrzés alulról történő átvételének" manővere a fiatal tiszti állományra alapozott, azokra, akik sok esetben a Hitlerjugendből kerültek ki.

Mivel ez ellenállásba ütközött, egy különrendelettel megszüntették azt a német hadse- regre vonatkozó speciális jogot, amely megengedte a beosztottaknak, hogy véleményt mondjanak a kiadott parancsokról. Ennek ellenére továbbra is fennmaradt az a formális, (semmilyen más hadseregben ekkor még nem létező) lehetőség, hogy a beosztott meg- tagadhatta a kiadott parancs végrehajtását, amennyiben az nemzetközi egyezményekkel, vagy országának alaptörvényeivel nem volt összhangba hozható. Aztán ez is elmúlt...

A történettudomány eleinte párhuzamosságot és összefüggést feltételezett az 1918 előtti Németország és a III. Birodalom politikai és katonai céljai között. Ez a feltevés azonban az 1960-as évek után módosult, Hitler ugyanis nem a lakosságot egyesítő, rövid ideig tartó és korlátozott célú háborút tervezett, hanem hódításokat, és egy európai, sőt világbirodalom megteremtését.