Kezdetben csak politikai ellenfeleiket üldözték: elsősorban a rendszer erős megalapozásáról volt szó. A szervezettségük, az illegalitásban szerzett tapasztalataik és szovjet kapcsolataik miatt legnagyobb potenciális veszélyt jelentő kommunisták lettek az első áldozatok.

Utánuk a szocialistákra és a szociáldemokratákra került sor; a rendőrség egyébként nem tett különbséget „vörösök" (kommunisták) és „marxisták" (szocialisták és hasonlók) között. Nem csak a baloldali pártok váltak a politikai üldöztetések áldozataivá; a Gestapo monarchistákat és arisztokratákat is begyűjtött.

A letartóztatások és deportálások nem kerülték el a különböző felekezeteket sem, külö- nösen az evangélikus egyházat, amely nem ismerte el Hitlert, és fenntartásai voltak a náci rendszerrel szemben. Az evangélikus egyház legkiválóbb képviselőjének tartott Niemöller tiszteletest koncentrációs táborba hurcolták. 1936 februárjában az Ifjú Katolikusok Egyesületének ötvenhét vezetőjét tartóztatták le, és sokukat összeesküvés vádjával börtönbüntetésre ítélték.

Az első foglyok 1933-ban a Dachau koncentrációs táborában

A szervezett ellenállás felszámolása, valamint a rezsimnek az ország belpolitikai életében, mint pl. a munkanélküliség megszüntetése, és külpolitikájában — a nemzeti büszkeséget megalázó versailles-i békeszerződés megkérdőjelezése — megmutatkozó kezdeti sikereit hitelesítő erőteljes propaganda gyorsan meghozta a várt eredményeket. A társadalom általában lojális volt a hatalomhoz, és elfogadta a führer kultuszát. Erről tanúskodik, hogy 1936-tól, amikor a rendőri apparátus megerősödött, és a társadalmi élet egyre nagyobb területén vette át az ellenőrzést, már jelentősen csökkent a politikai perekben „bűnös pletykáért" és „destruktív bírálatért" kiszabott ítéletek száma.

A politikai üldöztetés azonban az „aszociális egyénekkel" szembeni akciókkal együtt egyre fokozódott, és 1936 végétől mind szélesebb köröket érintett. 1938 márciusában sor került azoknak a „munka alól magukat kivonóknak" a tömeges letartóztatására, akiknek nevét a Gestapo munkaközvetítő szolgálata adta meg a rendőrségnek. Júniusban az RSHA utasítást adott minden kerület rendőrségének, hogy legalább 200 „aszociális" munkaképes férfit, valamint „minden, korábban börtönbüntetésre ítélt zsidót" fogjanak el és küldjenek koncentrációs táborba. Ugyanebben az évben került sor a zsidók elleni első komoly akcióra: 10 000 embert tartóztattak le, és küldtek koncentrációs táborba; ez azonban csak főpróba volt, ugyanis többségüket óvadék fejében elengedték. Eközben már megtörtént a zsidók hivatalos kizárása a német társadalomból, zaklatták őket, de még nem váltak tömeges megsemmisítés áldozataivá.

A terror a háború kitörésével lépett új szakaszba. Németországban még a „normálisnak" tartott állampolgár sem érezhette magát biztonságban. 1939. szeptember 3-án Himmler átadta a Gestapónak a „háború idejére szóló titkos biztonsági utasításokat": „A német harci szellem meggyengítésének minden próbáját könyörtelenül el kell tiporni. Különleges esetekben, és ha a körülmények megkívánják, minden nem kívánatos egyént a helyszínen a felettes parancsára likvidálni lehet". Háború idején a különleges büntetőjogra vonatkozó dekrétum egyértelműen meghatározta a „nemzet védelmi ereje elleni merényletért" kiszabható büntetést. Még egy erre vonatkozó könnyelmű kritikai megjegyzés is az illető életébe kerülhetett, ha tudomást szerzett róla a Gestapo.

Politikai foglyok Dachauba szállításukra várnak, 1936.

1941 decemberében az RSHA összefoglaló jelentése 8398 letartóztatásról szólt, amelyből 6412-re munkafegyelem megsértéséért, 927-re ellenzékiségért, a többire pedig vallásos propaganda terjesztéséért, gazdasági kihágásért, külföldiekkel való barátkozásért stb. került sor. 1943 augusztusában egyedül a Ruhr-vidéken 6500 embert tartóztattak le. Az egész országra vonatkozó adatok hiányában is megállapítható, hogy a rendőrség mun- kájának hatékonysága akkoriban legalább kétszeresére nőtt.

A megszállt területeken elkezdődtek a tömeges kivégzések. Ezt követte a "halálipar" megszervezése, amit az SS irányított. A szellemi elit, majd a szovjet vezetők és kommu- nisták, végül pedig a zsidók kiirtását az RSHA-nak kellett megterveznie s végrehajtania. Az Einsatzgruppék, feladatuk a gyilkolás, 1941-ben alakultak meg. Ezek az 1000-1500 fős alakulatok rendkívül „eredményesen” működtek. Becslések szerint áldozataik száma 1 300 000 - 2 000 000 ember, többségükben zsidók. A megtorlás mindazokra kiterjedt, akik ellenálltak a megszállóknak. A letartóztatás, kínzás, a foglyok kivégzése a megszállt terü-leteken a rendőrség hétköznapi gyakorlatához tartozott.

Zsidók meggyilkolása Ivanhorodban , Ukrajna 1942.

1941-ben Reinhard Heydrich (többek közt az RSHA vezetője) kezébe került a keleti fronton az Einsatzgruppék irányítása, de ő volt az egyik fő szervezője a zsidók kiirtását célzó „Endlösung”, az ún. „végső megoldás”-nak is. 1942. január 20-án a wannsee-i konferencia az ő elnöklete alatt zajlott. Itt a német miniszterek és a biztonsági szervek képviselői úgy döntöttek, hogy — még a nagy német hódítások reményében — a számításba jövő 11 millió zsidót Keleten kell megfelelő munkára befogni, számolva nagy részük "természetes pusztulásával". A megfontolások azonban "gyorsabb megoldás" felé mozdultak el, 1942 tavaszára a nagy megsemmisítő táborok és gázkamrák biztosítása lett a "zsidókérdés megoldásának" útja.

Nyugaton az 1941. december 12-én kiadott rendelet utasította a Wehrmachtot, hogy az ellenzékieket adja ki a rendőrségnek, vagy a helyszínen semmisítse meg őket. Akiket nem lőttek agyon, azokat koncentrációs táborokba hurcolták, ahol az emberfeletti munka, a sokféle betegség, és a tábori szolgálat aratott közöttük. A rendőrségnek így sikerült számos ellenállási hálózatot felszámolnia.

A Kárpát-rutén zsidók 1944 májusában érkeztek Auschwitz – Birkenauba. A legtöbbjük órákkal az érkezésük után már nem élt

Az SS kegyetlenkedése a háború utolsó hónapjaiban ért a csúcsára. A táborok SS őrei rengeteg foglyot csupán azért lőttek agyon, hogy ne érjék meg a szövetségesek oda- érkeztét. Más foglyokat az evakuáltak halálmeneteibe kényszerítettek, és akik nem bírtak lépést tartani a menetoszloppal, azokat könyörtelenül agyonlőtték.