Pierre Boulle regénye és az 1957-ben annak alapján készült brit-amerikai film tette híressé az alig ismert thaiföldi folyót, a Kwait. Tehát a híd létezik, a II. világháborúban hadifoglyok és rabszolgamunkára kényszerített civilek tömege építette a hírhedt japán vasútat.

1942-ben ugyanis a japán hadsereg vezérkara parancsot adott egy 400 kilométer hosszú vasútvonal építésére Burma és Thaiföld között. Mi tette szükségessé a vasúti összeköttetés létrehozását, és az elhíresült híd megépítését?

A világháború már javában tombolt a Csendes-óceánon is, a szövetséges légierő szinte légmentesen lezárta a Malakkai-szorost, ahol a japánok fontos tengeri utánpótlási útvo- nala haladt. Kapcsolatot kellett tehát teremteni a thaiföldi Ban Pongtól a határ mentén a burmai vasúttal. Olyan útvonalra volt szükség, mely lehetővé tette napi 3000 tonna után- pótlás továbbítását. Az angol szakértők becslése szerint ez a munka 8-10 évet is igénybe vett volna, mivel a vágányokat nehéz terepen, a járhatatlan dzsungelben kellett lefektet- ni. A japánok az építkezést egy év alatt fejezték be.

A Kwai folyó hídja Kanchanburiban ma, Thaiföldön.

61 000 szövetséges hadifoglyot, köztűk 30 ezer angolt, 18 ezer hollandot, 13 ezer ausztráliait és 700 amerikait hurcoltak az őserdőbe, az 5. és a 9. japán vasútépítő ezred fennhatósága alá. A munka eleinte normális tempójú volt, a thaiföldi lakosság ellátta a foglyokat gyümölccsel, élelmiszerrel. A japán őrség nem volt nagy létszámú. A parancs- nokság tudta, hogy az őserdőn át lehetetlen a szökés. Valóban az egész idő alatt egyetlen embernek sem sikerült a dzsungelen átjutnia, a szökevények nyomtalanul odavesztek.

Az egyik fogoly összebarkácsolt egy kis rádióvevőt, amelyen híreket is tudtak hallgatni. Ennek az állapotnak azonban csakhamar vége szakadt: a japánok súlyos vereségeket szenvedtek a hadszíntéren, és egyre égetőbbé vált az utánpótlás kérdése. Embertelen hajsza kezdődött: az elgyötört hadifoglyok közül rengeteg áldozatot szedett a tífusz, a malária, a kolera. A japánok a betegeket is munkára kényszerítették.

A vasút kiindulópontja Burmában, a mai Mianmarban.

Az élelmiszer-ellátás akadozni kezdett: az ellátmányt az őserdőn át szállították teherau- tón, vagy a Kwai-folyón vitték fel csónakon. A rizs megpenészedett, a gyümölcs elrohadt, mire a táborokba ért. A Nemzetközi Vöröskereszt segélycsomagjait a japánok foglalták le.

Az emberek mindinkább legyengültek, a japán vezérkar viszont mindjobban sürgette az építkezést, munkára fogták a hadifogoly tiszteket, bár ez a nemzetközi egyezményekbe ütközött. Végül már maguk a japán őrkatonák is dolgoztak. A szövetséges hírszerzés tudomást szerzett a vasútvonalról és a Kwai-folyó hídjáról; az angol légierő Ceylonból, az amerikai pedig a dél-kínai Csungcsinból kiindulva bombatámadásokba kezdett.

A Wang Pho viadukt, amelyet civilek és hadifoglyok építettek a vasúton.

Mivel a táborok a vasútvonal mellett voltak, és a japánok nem engedték meg, hogy a foglyok fedezéket építsenek maguknak, a járványokon és a kegyetlen bánásmódon kívül ez is tizedelte az a végsőkig hajszolt embereket. 16 000 hadifogoly, valamint 100 000 kínai és maláj kényszermunkás civil élete árán épült fel végül a „Halál vasútja", és vált hírhedtté a híd a Kwai-folyón.

A híd először favázas szerkezetű volt, de a faanyag és a beton rossz minősége miatt később kénytelenek voltak vasszerkezetű hidat építeni. Az első fahíd maradványait alacsony vízálláskor még ma is látni a folyó medrében. És a vashíd? Megépült, 1945-ben azonban egy bombatámadásban megsérült, ekkor két parabola rácsostartó-szerkezetét trapéz tartószerkezetre cserélték.

Kanchanaburi-i temető.

Bangkokból, Thaiföld fővárosából 120 kilométeres utazás után Kanchanburiba érkezik a látogató. A kisváros mellett áll a második képen látható híd, melyen naponta kétszer dübörög át a vonat ma is. És itt van a híd építése közben elpusztult hétezer hadifogoly sírja is. Létezik hát a híd, a regény írója megtörtént események alapján írt a hadifoglyok szenvedéséről, a könyvben szereplő diverzánsakció azonban a képzelet szülötte.

Megj.: mindehhez érdemes ismét elolvasni: A 731-es egység és a fogolytáborok.