A háború 1939 szeptemberében még nem érintette a balkáni térség országait. Németország a lengyel hadjárat lezárása után a nyugati offenzívára készült, semmiféle nyugtalanságot nem óhajtott itt , már csak azért sem, hogy biztonságban tudja a hadigazdaság működtetéséhez nélkülözhetetlen román olaj, és szerb réz zavartalan importálását. Az 1939 nyarán kidolgozott angol-francia "nagy stratégiában" sem kapott eredetileg helyet a Balkán. A szövetségesek úgy gondolták, a német haderőt eredményes védekezéssel a nyugati fronton is felmorzsolhatják. A balkáni háború azonban hamarabb kirobbant, mint azt német vagy angol részről eltervezték.

Október 15-én Rómában, az olasz főparancsnokság értekezletén megvitatták a hadmű- veleti tervet, és kidolgozták a Görögország elleni támadás hadműveleti direktívájának alapelveit. A direktívában meghatározták, hogy a hadművelet első szakaszában az olasz csapatoknak Albánia területéről meglepetésszerű csapást kell mérniük Jóanninára.

Feladatuk volt, hogy áttörjék a görög hadsereg védelmét, majd a hadsereg szétzúzása után a gyorsan mozgó csoport erőivel a Gjiro Kastra műút mentén kifejlesztve a sikert, elfoglalják Görögország északnyugati területét, Epiruszt, és tovább támadjanak Athén és Szaloniki irányában. Ezzel egyidőben egy tengeri deszantnak Korfut kellett megszállnia. A szárazföldi csapatok előrenyomulásának biztosítása céljából az olasz légierőnek csapása- ival meg kellett bénítania a közlekedési útvonalakat, pánikot kellett keltenie a lakosság körében, ily módon meghiúsítania a görög hadsereg mozgósítását és összpontosítását.

Görögország elfoglalását az olasz hadvezetés két hadsereggel tervezte. Ezek összesen nyolc (6 gyalogos-, 1 páncélos- és 1 hegyivadász-) hadosztályból, 1 önálló hadműveleti csoportból (3 ezred), összesen 87 ezer emberből, 163 harckocsiból, 868 lövegből, 380 harci repülőből álltak. A támadásnak a tenger felöli biztosításában, a tengeri deszantok partra tételében Görögországban, valamint a csapatok és rakományok Olaszországból Albániába történő szállításában 54 nagy hadihajó (4 csatahajó, 8 cirkáló, 42 torpedórom- boló és torpedónaszád), valamint 34 tengeralattjáró vett részt, amelyek Tarantóban, az Adriai-tengeren és Lérosz szigetén állomásoztak.

A támadást kezdetén a görög erők Epiruszban és Macedóniában 120 ezer főt számláltak. A görög vezérkar mozgósítási terve összesen 15 teljesen feltöltött gyalogos-, 1 lovashad- osztállyal, valamint 4 gyalogosdandárral rendelkezett; a légierő pedig 156 repülőgépet számlált. Háború esetén a vezérkar ezeket az erőket az Albániával és Bulgáriával határos körzetekben összpontosította. A görög-albán határon állandó jelleggel elhelyezett határ- védő görög csapatok 2 gyalogoshadosztályból, 2 gyalogosdandárból, 13 önálló gyalogos zászlóaljból és 6 hegyi ütegből állottak. Összlétszámuk 27 ezer főt tett ki. Harci technikai eszköz ezen a szakaszon mindössze 20 harckocsi, 36 harci repülőgép és 220 löveg volt.

Görög 81 mm-es aknavető tüzelőállásban

1940. október 28-án az Albániában felsorakozott olasz csapatok megindították a táma- dást Görögország ellen; a harctéri babérokra vágyó Mussolini mindenáron meg akarta mutatni Hitlernek, hogy Olaszország önállóan is képes háborúzni. Ha nem is a tenge- reken és Egyiptomban, ahol a britekkel szemben kudarcot vallott, legalább a Balkánon. Görögország könnyen legyőzhető ellenfélnek látszott, és a döntéstől Mussolinit az sem tartotta vissza, hogy a görög Metaxas, a maga rendszerének kiformálásában az olasz fasizmust tekintette mintának.

Az 5 gyalogos- és 1 lovashadosztállyal megerősített görög határvédő csapatok azonban szívósan ellenálltak. A sikerben addig nem bízó Papagosz, a görög hadsereg főparancs- noka, november 1-én ellencsapásra adott parancsot az ellenség fedezetlen balszárnyán. Kétnapos harcban visszaszorították az olasz csapatokat Albánia területére. Epiruszban, a Vjosa és a Kalamosz folyók völgyében oly erős volt az ellenállás, hogy Cianónak novem- ber 6-án már ezt jegyezte be naplójába: "A hadművelet nyolcadik napján a kezdeményezés valójában a görögök kezébe ment át."

Olasz Ansaldo CV-33 1940-ben a görög fronton

Az olasz vezérkar november 6-án parancsot adott a 9. és 11. hadseregből álló új, "Albá- nia" elnevezésű hadseregcsoport megalakítására, amelynek élére Soddu tábornokot, a vezérkari főnök helyettesét állították. November 7-én az olasz főparancsnokság elrendel- te a támadó tevékenység beszüntetését és az új támadás előkészítését. Az olasz-görög arcvonalon rövid időre viszonylagos nyugalom következett; majd 1940. november 14-én elkezdődött a görög csapatok ellentámadása Nyugat-Macedóniában, amelybe hamaro- san bekapcsolódtak az egész arcvonal csapatai. Alig egy héttel később, november 21-én Soddu tábornok parancsot adott az olasz csapatoknak az általános visszavonulásra.

Mussolini, miután elhárította a németek közvetlen beavatkozását az olasz-görög hábo- rúba, kísérletet tett arra, hogy megmentse albániai hadseregének tekintélyét. Parancsot adott megerődített védelmi vonal létesítésére a rponi, librazhdi szakaszon, a Shkumbini folyó mentén a tengerig. Megparancsolta: mindenáron meg kell akadályozni, hogy ezt a vonalat az ellenség áttörje. Ám sem az állások megerődítésével, sem újabb csapatok át- szállításával nem tudták javítani az olasz hadseregek helyzetét az albániai arcvonalon.

Görög tüzérség 1940 novemberében

A Badoglio marsall helyébe december elején kinevezett új vezérkari főnök, Gavallero tá- bornok hamarosan arra a következtetésre jutott, hogy "...a csapatok demoralizálódtak és fáradtak. Október 28-tól állandóan harcban álltak, és ez alatt mintegy 60 kilométert kellett visszavonulniuk. Hiányos a ruházat, különösen kevés a lábbeli. A csapatok erkölcsi szelleme rossz." Mussolininek azonban mindenáron győzelemre volt szüksége; követelte Cavalle- rotól, hogy azonnal készítsen elő támadást az olasz-görög arcvonalon. 1941. január kö- zepén valóban megkezdődött a támadás, de az olasz erők még kevésnek bizonyultak. A görög csapatok az egész arcvonalon szinte állandóan támadtak.

Csak március elején, amikor az olaszok már komoly erőfölénybe kerültek (26 hadosz- tályuk állt 15 görög hadosztállyal szemben), foghatott hozzá az olasz hadvezetés az "általános" támadás előkészítéséhez. A főcsapást 12 hadosztállyal Klisurára mérték. A támadás március 9-én kezdődött, de a többnapos véres harcok nem hoztak sikereket. Március 16-án befejeződött a támadás.

Mussolini a görög fronton 1941 márciusában

Az olasz-görög háború nem illeszkedett a német-angol szembenállásba, egy ideig a világháborún belüli "különháború" maradt. Mussolini még a háború megindulásának napján Firenzében magabiztosan elutasította a Hitler által felajánlott segítséget, és Metaxas sem kívánt élni a brit garanciából adódó lehetőségekkel. A görög miniszterelnök attól tartott, hogy az angol beavatkozás német intervenciót vált ki, és ez semmivé tenné a brit segítségnyújtásból adódó előnyöket. (Historia / Diószegi István)