A II. világháború fegyverei, járművei

Szupercsatahajók: a Musashi [237.]

2020. április 30. - Habitus

A Yamato-osztály egységei a világon valaha épített legnagyobb, legnehezebb, és legerősebb csatahajók voltak. Vízkiszorításuk meghaladta a 64 000 tonnát, harckészen pedig a 71 000 tonnát. Kilenc darab 460 mm-es főtüzérségüket – ezek a világ legnagyobb hajóágyúi voltak – tornyonként hármasával összpontosították; ezek az egységek voltak a japán flotta egyetlen három lövegtornyos csatahajói, melyek tűzerősebbek voltak minden más akkori csatahajónál.

musashi_sz2.jpg

Eredetileg öt hajót terveztek, de végül a harmadikat, a Shinanót repülőgép-hordozónak építették meg, a negyediket nem fejezték be, míg az ötödik építését el sem kezdték.

A hajók hossza 263 méter, szélességük 39 méter, merülésük pedig 10,4 méter volt. A meghajtásukról 12 olajtüzelésű Kampon-kazán és négy gőzturbina gondoskodott. Ezek teljesítménye elérte a 150 000 lóerőt, ami 27 csomós (50 km/h) sebességet tett lehetővé – ami egyáltalán nem számított lassúnak, az amerikai Iowa osztályú hajók (ezek negyedé- vel könnyebbek voltak) alig 6 csomóval tudtak többet. (A fegyverzetről és a páncélzatról a Yamato ismertetőjében már részletesen írtunk.)

A hajókon minden hatalmas volt. A matrózok visszaemlékezései szerint simán el lehetett tévedni a hajók folyosóján, az elágazásokban nyilakkal jelölték, hogy merre van az orr, és merre a tat. A 460 mm-es ágyúk lövése keltette lökéshullám pedig olyan erős volt, hogy a lövés pillanatában az ágyú 15 méteres környezetében tartózkodókról szó szerint lenyúzta a bőrt.

musashi2.jpg

Jól látható a Musashi főfegyverzete a hajóorrból fényképezve

A Musashit 1937 júniusában rendelték meg, építését 1938. március 29-én kezdték el a nagaszaki Mitsubishi Heavy hajógyárban. 1940. november 1-én teljes titoktartás mellett bocsátották vízre; felszerelése és felfegyverzése még közel két évig tartott, így csak 1942. augusztus 5-én állt szolgálatba. Ezt követően különböző próbákon és gyakorlatokon vett részt, majd – csakúgy, mint testvérhajója – csatlakozott a Jamamoto tengernagy vezette 1. csatahajó-hadosztályhoz. 1942. szeptember 3-28 között megerősítették légvédelmi tüzérségét mely 12 db (6×2) 127 mm-es légvédelmi ágyúból, 36 db (12×3) 25 mm-es lég- védelmi gépágyúból és 4 db (2×2) 13,2 mm-es légvédelmi gépágyúból állt; ugyanekkor felszerelték radarral is.

musashi3.jpg

A 460 mm-es lövegek és a hajóorr, de már a felépítményről fényképezve, 1942. június-júliusában

1943 folyamán a Jamamoto és az Egyesített Flotta vezérhajójaként (február 11-én lett zászlóshajó, felváltva a Yamatót) részt vett a Salamon-szigetek körüli hadműveletekben. Nem sokkal később, 1943. április 18-án Jamamoto életét vesztette, amerikai vadászgépek lelőtték a gépét mikor a Salamon-szigeteki hadműveletek irányítása közben Bougainville szigetére repült. A tengernagy maradványait május 23-án utolsó zászlóshajója szállította vissza Japánba. Egy hónappal később, június 24-én Hirohito császár és több magas rangú tengerészeti tiszt látogatta meg a hajót.

musashi6a.jpg

A 155 mm-es lövegeket a felépítmény két oldalán elhelyezett távolságmérők irányították a célra, csakúgy, mint a 127 mm-es légvédelmi ágyúkat

1943 tavaszán és őszén két hadműveletben is részt vett, de az általa vezetett csapásmérő erő egyik esetben sem került harcérintkezésbe az amerikaiakkal: Attu-szigetét a japánok megérkezése előtt elfoglalták, a Wake-szigetnél pedig nem találták meg az ellenséget. Ezután 1943. október 26-tól 1944. február 10-ig a Truk atollnál állomásozott, majd Palau szigetére szállított japán haderőt és felszerelést. 1944. március 29-én itt, Palau közelében megtorpedózta a USS Tunny tengeralattjáró, de a hat torpedóból csak egy találta el – és az sem okozott jelentős károkat. Mindenesetre javításra visszatért a kurei haditengeré- szeti bázisra, ahol egyúttal másodlagos- és légvédelmi fegyverzetét is megerősítették, valamint új radarberendezéseket kapott.

yamato8.jpg

A Yamato és a Musashi 1943-ban aTruk -atollnál

1944 júniusában részt vett a Mariana-szigetek körüli tengeri csatában, de itt sem került közvetlen harcérintkezésbe az amerikai flottával. Aztán október 18-án elindult utolsó útjára; csatlakozott a Leyte-öbölbe induló japán haderőhöz

Október elején az amerikai flotta invázióra készült a Fülöp-szigetek visszafoglalásáért, szinte az egész csendes-óceáni flottát bevetették erre a célra. A japán hadvezetés a romló katonai helyzet miatt egy mindent eldöntő tengeri csatát tervezett, ezért a Fülöp-szigetek vizein vonták össze az egész japán flottát, hogy két oldalról támadják meg az egyik ame- rikai köteléket. A Musashi Kurita altengernagy csatahajó kötelékében hajózott, amikor 1944. október 24-én hajnalban Luzontól délre az amerikai Task Force 38.3 repülőgépei felfedezték és megtámadták.

musashi1.jpg

1944 októberében amerikai repülőgépek támadása alatt a Leyte-öbölben

Az ütközetben 251 repülőgép (más adat szerint 259 gép) öt hullámban végrehajtott támadása során hét óra alatt 20 torpedótalálatot és 17 bombatalálatot kapott, 15 bomba pedig közvetlen közelében robbant. A Musashi estére már alig 6 csomós sebességgel vánszorgott, amikor helyi idő szerint 18:35-kor hirtelen átfordult és elsüllyedt. A hajó parancsnoka, Inoguchi ellentengernagy nem hagyta el a süllyedő hajóját, a 2339 fős legénységből 991 fő (egyes források szerint 1039 fő) vele együtt merült a hullámsírba, a többieket a japán rombolók mentették ki. Az amerikai veszteség 30 repülőgép volt.

Félelmetes fegyverzete ellenére a Musashi egyetlen egyszer sem harcolt repülőgépeknél nagyobb ellenféllel. A csatahajóknak végleg bealkonyult, a légierő szerepe döntővé vált. Eljött a hordozók kora.

A Musashi körülbelül 1000 méter mélyen nyugvó roncsát 2015 márciusában találta meg Paul Allen és a felderítő csapata a Sibuyan-tenger mélyén. A Microsoft társalapítója nyolc évig kutatott a hajó után. A részletes felvételek alapján a szakemberek azt közölték, hogy a Musashit legalább egy robbanás érte, amikor elsüllyedt.  A roncsok körülbelül egy 800x500 négyzetméteres térségben szóródtak szét, megtalálták a leszakadt propellert, a letépett lövegtornyokat és katapultokat. A hajót több darabban találták meg, a hajótörzs több része szétszakadt, miután elhagyta a felszínt. Az elülső hajótorony levált a hajótesttől és a hajó mellett fekszik, a far is felborulva hever a tenger mélyén.

A bejegyzés trackback címe:

https://2vilaghaborufegyverei.blog.hu/api/trackback/id/tr2715651232

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása