A könnyű, hátrasiklás nélküli löveg fejlesztésének előzményei még az első világháború végére nyúlnak vissza, amikor az Egyesült Államokban C. Davis kifejlesztette az ún. Davis-ágyút**, amely az első hátrasiklás nélküli löveg volt. A második világháború folyamán a német haderő arzenáljában is felbukkant ez az újszerű tüzérégi eszköz, amely — ellentétben az amerikaival — már jelentős hatással volt a háborús és a háború utáni haditechnikai fejlesztésekre. Ez volt az ún. „Leichtgeschütz", egy hátrasiklás nélküli (HSN) lövegtípus.

Már az első világháborúban megmutatkozott, hogy a megfelelő hatótávolság eléréséhez az űrméret növelése volt az út. Ennek viszont az volt a következménye, hogy az ágyúk tö- mege és hátrasiklást csillapító szerkezete — bölcső, helyretoló rugó, csillapító folyadék — növekedett, amely a szállíthatóságot rontotta. Jól szemlélteti a probléma mértékét hogy a kimondottan hegyi hadviselésre kifejlesztett 7,5-cm űrméretű Gebirgsgeschütz 36 L/19 és 35 hegyiágyú — bár a tömege jelenősen csökkent (1300 kg helyett 750 kg) — még mindig nem oldotta meg a könnyű szállíthatóság és bevethetőség problémáját.

Hegyivadászok az albán hegyekben egy szétszerelt 75 mm-es GebK 36 hegyi ágyúval.

Az 1930-as években kialakuló német ejtőernyős fegyvernemnek szüksége volt egy könnyen kezelhető, konténerben ledobható tüzérségi eszközre, amely a hadsereg rendszerében lévő haditechnikához hasonló paraméterekkel bír, mégis jóval könnyebb. Alkalmasnak kellett lennie, hogy 2-3 ember (ill. az ejtőernyősöknél rendszeresített köny- nyű szállítójárművek: motorkerékpár, könnyű terepjáró) képes legyen vontatni és kezelni. Nem volt mellékes szempont az sem, hogy képes legyen leküzdeni az ellenséges páncé- losokat. A tömegcsökkentést az alkalmazott fémekkel, az űrméret megválasztásával, de legfőképp a hátrasiklást csökkentő berendezések módosításával — vagy teljes elhagyá- sával lehetett elérni.

A Krupp és Rheinmetall gyárak foglalkoztak a fejlesztésekkel, melyek eredményeképp több típust hoztak létre. Az első ilyen az L.G. 1 volt, amelyet a gyár speciális lövegként fejlesztett ki. A hátrasiklás nélküli lövegek minden jellegzetességét magán viselte, végle- tekig kikönnyítve: az L.G. 1 prototípusával vezették be a HSN-lövegek konstrukcióinak sorozatát. Majd ennek továbbfejlesztéseként jött létre a 7,5 cm-es L.G. 40 lövegcsalád.

7,5 CM-ES LEICHTGESCHÜTZ 40 L/15,5
Egyszerű és könnyű ágyútalpból, tengelyből és háromlábú állványból áll. A rugós ten- gelycsonkokon kicsi, gumiborítású acélöntvény kerekek lógnak. Tüzelőállásban a löveg a lábakon nyugszik, vontatáskor az elülső lábat felhajtották és a csőhöz rögzítették. Mind- két hátsó lábat — egy hagyományos lövegtalphoz hasonlóan — összezárták. A csövet és a lövegzárat gyorsan lehetett szétszedni és összerakni. Egy alacsony tömegű lövegzárral rendelkezett, amely egy vízszintesen csúszó, jobbra nyíló ékzár. A Laval-fúvókát* a löveg- zár tetején helyezték el. Ejtőernyős ledobáshoz 4 részre lehetett szétszerelni (későbbi változatnál már csak 2 részre, melyeket kosarakba csomagolva dobtak le).

7,5 cm LG 40

Ezt a típust az L.G. 1 továbbfejlesztéseként hozták létre, és 1940-ben állították szolgálatba az ejtőernyős csapatoknál, később azonban alkalmazásra került más csapatoknál is. Sike- resen vetették be Krétán., hatótávolsága és pontossága azonban nem volt megfelelő, ezért a további fejlesztések az űrméret növelésére irányultak: így jött létre a 10,5 cm-es HSN lövegek több típusa.

Tömeg: 145 kg; csőhossz: L/15,5 (115 cm); lőtáv: 6800 m

10,5 CM-ES LEICHTGESCHÜTZ 40 L/13
Rövid szekrény lövegtalppal, erős földsarkantyúkkal rendelkezik. Tüzelőállásban a kere- keket el lehetett távolítani, az ágyú ezután két bakon állt, amelyek a tengelyvégek alatt voltak. Felépítésében hasonló a 7,5 cm-es Leichtgeschütz 40 L/15,5-höz, de újszerű elsütő berendezéssel rendelkezett. Az ütőszeg oldalról ütött a záródugóra, és ott találta el a töl- tethüvely gyújtóját. A fúvókát a töltési eljáráshoz egy csuklópántos csappal kifordították, így téve szabaddá a csőnyílást. A lövéskor fellépő csőtorziót, ami az irányzóban — amely a pajzs csapfészekben és az irányzó optikában sérüléseket okozott, ennél a típusnál a tölcsér belső falára hegesztett 3 szárnnyal (ellencsavar lapáttal) sikerült kiegyenlíteni. Nagyobb pajzsot kapott, és a csőtorkolat alatt helyezték el a vonófület.

10,5 cm-es LG 40

Ejtőernyős ledobáshoz 4 részre szedték szét, amelyek 124 és 189 kg közötti súlyúak vol- tak a ledobó konténerrel együtt. A kerekeket külön, konténer nélkül dobták le. A típust, amelyet 1943-ban vezettek be a Krupp cég fejlesztette ki; gyalogságnál könnyű löveg- ként, az ejtőernyős és hegyi csapatoknál speciális módon alkalmazták.

Tömeg: 388 kg; csőhossz: L/13 (138 cm); lőtáv: 7950 m (páncélelhárításkor: 1500 m)

10,5 CM-ES LEICHTGESCHÜTZ 42/1
A Rheinmetall cég fejlesztése. Hasonló ballisztikai jellemzői voltak, mint a 10,5 cm-es L.G. 42 L/17,5-nek.

10,5 CM-ES LEICHTGESCHÜTZ 40/2
A Krupp cég fejlesztette ki. Tömegét tekintve kissé könnyebb volt, mint a 10,5 cm-es L.G. 40 L/13, és ugyanolyan ballisztikai tulajdonságokkal bírt.

10,5 CM-ES LEICHTGESCHÜTZ 42 L/17,5
Az ágyútalp tengelyből és háromlábú állványból állt. Rugós tengelyszárakon függtek a gumiabroncsozású acélkerekek. Az ágyú teljes hosszúságú ágyúcsővel volt szerelve, és a levehető aljdarabnál helyezték el a vízszintesen csúszó ékzárat. Ütőszeges tüzeléssel lát- ták el, a Laval-fúvóka hasonlított a 7,5 cm-es L.G. 40 L/15,5-ön használthoz.

10,5 cm-es LG 42/2

A célzóberendezés a csőtől balra volt. Vontatási állásban az elülső lábat felhajtották és a csőnél rögzítették, a két hátsó lábat összezárták; tüzelőállásban a kerekeket el lehetett távolítani. Légi szállításkor 5 részre lehetett szétbontani. Az ágyút a Rheinmetall cég fejlesztette ki 1943-ban, a 10,5 cm-es L.G. 40 L/13-al együtt az ejtőernyős csapatoknál állították szolgálatba.

Tömeg: 485 kg; csőhossz: L/17,5 (183,6 cm); lőtáv: 7950 m

10,5 CM-ES LEICHTGESCHÜTZ 43
Ágyútalp és a cső hasonlított a 42-es típushoz. A két hátsó tartó szétterpesztésével fel- emelkedtek a kerekek a földről, így alkalmassá vált tüzelésre. Szállítási helyzetben egy sajátságos rögzítés tartotta helyén a csövet. 10 szerelési részegységből állt, amelyek közül a legnehezebb 135 kg-ot (cső) és a legkönnyebb 7,5 kg-ot (irányzékfoglalat) nyomott. A korábbi típusoknál nagyobb, felső és alsó részből álló pajzsot kapott. A gyalogságnál (mint speciális löveg), az ejtőernyős és a hegyi csapatoknál alkalmazták.

*

A HSN típusú lövegeknél a legnagyobb gondot az jelentette, hogy a lőporgázok kicsa- pódása hátrafelé a fúvókán keresztül történt — 30-40 méterre is — ami veszélyeztette a kezelőszemélyzetet, a füst- és porfelverődés miatt a pozíciót könnyen felderíthették, így szinte lehetetlen volt álcázni. Speciális fémek (pl. alumínium) kellettek az ágyútesthez és a lövegtalphoz — viszonylagos ritkaságuk és előállítási nehézségeik miatt később egyre inkább hagyományos fémeket használtak, ami viszont súlygyarapodással járt. A legfon- tosabb tényező, ami végül a fegyver fokozatos kivonásához vezetett, a nagy mennyiségű lőporfelhasználás volt; az 1944-es egyre súlyosbodó lőporhiány vetett véget a fegyver széleskörű használatának.

7,5 cm LG 40-es Krétán

Az ejtőernyősökön kívül a 6. SS-Gebirgs-Division „Nord", a Le. M. Abt. (mot.) 423, 424, 426, 429 és 430 alakulatok kaptak még HSN lövegeket. A Waffen-SS ejtőernyős zászlóalja is rendelkezett HSN lövegekkel, melyek közül egy hatásos támogatást nyújtott a Rössel- sprung-hadművelet alatt.

A kezdeti 7,5 cm-es ágyúk még nem rendelkeztek lövegpajzzsal, az majd csak a nagyobb kaliberű változatoknál jelent meg. A vontatás módja és eszköze is újszerűnek számított. A hagyományos tüzérségi eszközökkel szemben a német HSN lövegek többségét (termé- szetesen ebben is voltak eltérések a két gyár mind a két kaliberváltozatú típusainál) nem az ágyútalpnál fogva, hanem a csővégen található akasztó segítségével húzta pl. az NSU gyár Kettenkrad lánctalpas motorja. Minden ágyú az előremozgáshoz két Kettenkradot igényelt, egyik vontatta az ágyúkat, a másik pedig egy egytengelyű pótkocsit a lőszerrel. A kezelőszemélyzet a Kettenkradokon foglalt helyet.

A 7,5 cm-es LG 40 először Krétán, Görögországban került bevetésre.

Egy ejtőernyős ezred minden zászlóaljának géppuskás századán belüli HSN löveg szakasz rendelkezett 2 db 7,5 cm-es HSN löveggel, a szakasz teljes létszáma 27 főből állt (1 tiszt és 26 altiszt/közlegény). Ezen kívül az ejtőernyős hadosztályok rendelkeztek saját tüzér- ezreddel, amely papíron 3 zászlóalból állt, és zászlóaljanként 3, egyenként 4 ágyús üteggel. A 3 zászlóaljból 2 könnyű, 1 nehéz tábori tarackokkal volt felszerelve.

A könnyűlövegek kiosztott lőszerellátmánya 1943-ig 250 lövés volt csövenként, 1944-től 225 lövés. Ebből 143 csapódógyújtós robbanó, 2 kettős gyújtóval ellátott, 45 kumulatív és 25 ködgránát. 18 lövedéket a löveggel együtt, 80 lövedéket az üteg lőszeres csapatával, 127 lövedéket pedig a menetoszloppal szállították.

10,5 cm-es LG 40 Olaszországban, 1943.

ÖSSZEGZÉS

A német haderő sikeresen fejlesztett ki egy olyan lövegcsaládot, amely az ejtőernyősök hatásos fegyverévé vált. A hátrasiklást csökkentő berendezések elhagyásával sikerült egy kis tömegű fegyvert létrehozni, mely kézi erővel is mozgatható volt, ugyanakkor kellő tá- mogatást tudott nyújtani a csapatoknak. Mindemellett a 10,5 cm-es típusok alkalmasak voltak ellenséges páncélosok leküzdésére, ami nélkülözhetetlenné tette szerepüket az ejtőernyős csapatoknál. Előtte a nehézfegyverek közül tűztámogatást csak az aknavetők, illetve a rendszeresített hegyi ágyúk tudtak nyújtani. Hatótávolsága (6800 m, a későbbi modelleknél 8000 m) a rendszerben lévő tábori tüzérségének megfelelő, ugyanakkor tömege csak a töredéke volt a hasonló típusoknak. A nagyobb kaliberű HSN ágyúknál az alumínium-korlátozás miatt azonban már súlygyarapodás figyelhető meg.

10,5-cm-Leichtgeschütz 42/1 - Armee Museum Zizkov, Prága

Fő hátránya pont előnyös tulajdonságából fakadt — hogy tömege könnyű volt a hátra- sikló berendezések elhagyása miatt —, ám a hátrasiklást csak úgy tudták kiküszöbölni, hogy tüzeléskor hátrafelé forró gáz- és füstcsóva csapódott ki, ami kiegyenlítette a fellépő erőhatásokat. Emiatt nem lehetett beásni és álcázni, ráadásul a porfelverődés elárulta az üteg helyzetét. Az sem kedvezett a lövegtípusok elterjedésének, hogy két gyár (Krupp, Rheinmetall) is előállította különböző kaliberű változatait, ez pedig a rendszerben lévő többféle tábori tüzérségi eszközök előállítása miatt, az egyébként is leterhelt gyártó- sorokat csak még jobban igénybe vette. Ráadásul ezek az eszközök sokkal több lőport igényeltek ( 5-6-szor annyit) tüzeléskor.

A bonyolult gyártási technológia és az 1944-től súlyosbodó lőporhiány a gyártás foko- zatos leállításához vezetett. A meglévő eszközök azonban rendszerben maradtak, sőt, folyamatos fejlesztéseket végeztek, de ezek a háború végére csak kezdeti stádiumig jutottak el.

(Forrás: Franz Kosar: Infanteriegeschütze und rückstossfreie Leichtgeschütze 1915-1978; Joachim Engelmann: Das Buch der Artillerie 1939-1945; Dr. S. Hart és Dr. R. Hart: A Waffen-SS fegyverei és harceljárásai)

 * A Laval-fúvóka egy középső részén összeszűkülő, homokóra formát felvevő csőszakasz. Arra használják, hogy összenyomható gáz áramlási sebességét megnöveljék.

** Davis összeillesztetett két, egymásnak háttal lévő ágyút úgy, hogy a hátrafelé irányuló ágyúba ugyanolyan súlyú ólomgolyó és zsír került, mint az előrefelé néző ágyú lövedé- kének tömege. Lövegét kísérleti jelleggel tesztelték.