A II. világháború fegyverei, járművei

PPSz-42 géppisztoly

2017. november 02. - Habitus

1941-től a szovjet gyalogság alapfegyverévé a PPSh–41 géppisztoly vált, amely a háború elején már jelentős számban rendelkezésre állt. Azonban a géppisztoly viszonylag nagy tömege (5,5 kg) és hossza (840 mm) miatt alkalmatlan volt a harcjárművek kezelősze- mélyzete számára.

pps42.gif

Ezért 1942-ben pályázatot írtak ki a PPSh-nél kisebb és könnyebb géppisztolyra, amely- nek tömege 3 kg-nál nem lehetett nagyobb, a tűzgyorsaságának pedig el kellett érnie a 400–500 lövés/perc értéket. A pályázatra két terv született. Az egyiket Georgij Spagin ké- szítette, ez a PPSh–41 átalakított változata volt, PPSh–42 jelzéssel. A másik tervet Alekszej Szudajev készítette el 1942 végén PPSz–42 típusjellel. A két fegyver próbái során Szudajev konstrukciója jobbnak bizonyult, így a hadsereg ennek a sorozatgyártása mellett döntött. A leningrádi fronton mutatkozó igények miatt már a kísérleti változatot azonnal gyártani kezdték a szesztrorecki műszergyárban. Ebből az első változatból 1943 végéig 46 572 db készült. Szudajev 1943-ban – a németek által körülzárt Leningrádban – kisebb átalakítá- sokat végzett a géppisztolyon, ezt követően azt PPSz–43 típusjelzéssel gyártották.

TECHNIKAI ADATOK

  • Űrméret: 7,62 mm
  • Méretek: csőhossz 270 mm; teljes hossz: 890 mm (kihajtott válltámasszal)
  • Tömeg: 2,94 kg (tár nélkül)
  • Tűzgyorsaság: 600 lövés/perc
  • Lövedék torkolati sebessége: 500 m/sec
  • Hatásos lőtávolság: 150 m
  • Tár befogadóképessége: 35 töltény (ívtár)

A bejegyzés trackback címe:

https://2vilaghaborufegyverei.blog.hu/api/trackback/id/tr5113143314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása