A II. világháború fegyverei, járművei

Tengeralattjáró típusok - U-Boat XXI (Elektroboote)

2017. szeptember 24. - Habitus

 

uboat21.jpg

Az XXI típusú német tengeralattjárók, más néven az „Elektroboot”-ok voltak az első ten- geralattjárók, melyeket folyamatos víz alatti működésre fejlesztettek ki. 118 darab ilyen típusú tengeralattjárót építettek 1943 és 1945 között a hamburgi Blohm & Voss, a brémai AG Weser, és a danzigi Schichau hajógyárban. Ezeknek az U-bootoknak az építése jóval gyorsabban haladt a korábbi típusokénál, ugyanis a hajótest 8 előre legyártott darabból állt, melyeket különböző gyárakban készítetek el. Ennek ellenére a háború végéig mind- össze két ilyen tengeralattjárót állítottak hadrendbe (U-2511 és  U-3008). Ennek fő oka a hosszú kiképzési idő volt, a legénység tagjainak sok időbe telt, mire elsajátították az új technológia használatát.

Az XXI típusú tengeralattjárók egyik legnagyobb újdonsága a jelentősen megnövelt akkumulátor-kapacitás volt, ezáltal a hajók víz alatti hatótávolsága jelentősen megnőtt; áramvonalas kialakítása pedig lehetővé tette, hogy lemerülve gyorsabb lehessen, mint a felszínen. A típus tengeralattjárói hidraulikus torpedó-betöltő rendszert kaptak, ezekkel az orrban lévő hat torpedót gyorsabban töltötték be, mint a VII típusú hajókon egyetlen egyet; ennek segítségével 20 perc alatt 18 torpedó kilövésére volt képes. De az sem mel- lékes, hogy a típus hajói lényegesen jobb életkörülményeket biztosított a legénységnek, mint elődei (hűtő, zuhany, mosdó, stb.). Ha korábban, valamint nagyobb számban gyár- tották volna őket, nagyban befolyásolhatták volna az atlanti-csata kimenetelét.

A háború után a legtöbb XXI típusú tengeralattjárót szétbontották, vagy elsüllyesztették, kivéve nyolc darabot, melyek a szövetségesekhez kerültek, ahol átvizsgálták azokat. Az Egyesült Államok megszerezte az U-2513-at és az U-3008-at, ezeket később hadrendbe is állítottak. Az U-3017 a Brit Királyi Haditengerészethez került, ahol átkeresztelték HMS N41-re. Franciaország az U-2518-at kaparintotta meg, mely később a Roland Morillot ne- vet viselte. Az U-3515, az U-2529, az U-3035, és az U-3041 a szovjetek kezébe került, akik átnevezték őket B-27-re, B-28-ra, B-29-re, és B-30-ra. Később ezek a tengeralattjárók szol- gáltak a Zulu- és Whiskey-osztályú szovjet tengeralattjárók alapjaként.

Egy kilencedik XXI típusú tengeralattjáró is szolgálatba állt a háború után, az U-2540. Ezt az U-bootot a háború végén elsüllyesztették, de 1957-ben kiemelték; a helyreállítás után ez lett Bundesmarine Wilhelm Bauer nevű kutató tengeralattjárója. A hajót később kiállí- tották a bremerhaveni Német Tengerészeti Múzeumnál.

Technikai adatok


Ismertebb tengeralattjárók listája *


 

A bejegyzés trackback címe:

https://2vilaghaborufegyverei.blog.hu/api/trackback/id/tr8412889314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása