A szerb családból származó Sztójay – még Dimitrije Sztojakovics néven – 1883-ban, Versecen született. Katonai pályáját a Monarchia hadseregében kezdte, ezredesként harcolt az első világháborúban és a magyar Vörös Hadseregben, majd a Horthy-féle nemzeti hadsereg kémelhárító osztályán. A húszas évek elején léptették elő tábornokká, 1925-ben pedig Berlinbe került, mint katonai attasé; ekkor változtatta nevét Sztojakovicsról Sztójayra. 1933-ban hazahívták, két évig a Honvédelmi Minisztériumban alkalmazták, majd 1935-ben Gömbös Gyula őt nevezte ki berlini magyar követnek – ekkor már altábornagy.

Követi pozícióját egészen 1944-ig, miniszterelnöki kinevezéséig megtartotta, és ebben a kilenc évben mindent megtett azért, hogy Magyarországot a német-olasz tengely mellé állítsa.

1897. január 6-án nehéz körülmények között élő kassai családban született. Szülei katonai pályára szánták, ezért ennek megfelelően – az elemi iskola befejezése után – a kőszegi, a marosvásárhelyi, majd a kismartoni katonai iskolába járatták. Tanulmányait 1915 szeptemberében a bécsújhelyi található Mária Terézia Katonai Akadémián hadnagyi rangban fejezte be. Noha részt vett az első világháborúban, és szol- gálataiért átvehette a Vaskorona Rend III. osztályát, katonai pályafutása az 1920-as évek második felében kezdett felívelni.

1925 végétől vezérkari tiszt, 1933 tavaszán vezérkari őrnaggyá nevezték ki; pályatársai szerint komoly karriert futhatott volna be, ha a katonáskodást nem adja fel a politizálás kedvéért.

A második világháborúban Magyarország 1941. április 11-ével kezdődően vett részt, csatlakozva a Jugoszlávia elleni német támadáshoz. Ezt követte ugyanezen év június 28; bekapcsolódás a Szovjetunió elleni háborúba. 1941-ben a Kárpát-csoport, a gyorshadtest, 1942-ben pedig a magyar 2. hadsereg harcai jelentették háborús részvételünket.

1944. augusztus 23-án Románia fegyverszünetet kötött a Szovjetunióval, majd hadat üzent Németországnak. Bulgária augusztus 28-án jelentette be, hogy kilép a német szövetségből, Finnország 1944. szeptember 4-én vált ki a háborúból, fegyverszüneti megállapodást kötve az oroszokkal. Románia kiugrása után a szovjet külpolitikában felerősödtek a Németországgal még szövetségben álló országok leválasztását célzó törekvések. Magyarország átállása különösen fontos lett volna a Kreml számára, mivel az ország kiugrása megnyitotta volna a 3. és 4. Ukrán front útját Bécs és Dél-Németország irányába.

A Szovjetunió megtámadásában a német csapatok oldalán részt vett Románia, Magyarország és Szlovákia hadserege is. Alig három évvel később a németek megszállták Magyarországot, és terv volt Románia megszállására is. Hitler egyre kevésbé bízott a szövetségeseiben.

A Barbarossa-hadművelet megkezdésekor a román hadsereg létszámát tekintve a Wehrmacht legerősebb szövetségese volt. Azonban a világháborúban való részvétel teljesen kiszolgáltatta az országot a Szovjetuniónak. A politikusok Nagy-Románia megteremtéséről szőtt ábrándjai totális politikai és katonai összeomláshoz vezettek.

„Jóllehet éveken át vödörszám öntöttük egymás fejére a szart, most minden okunk megvan rá, hogy felhagyjunk a viszálykodással” – közölte Sztálin 1939 őszén a Moszkvába hívott német külügyminiszterrel. Ribbentrop visszaemlékezése szerint a szovjet diktátor tósztot is mondott, és nem győzte Hitlert dicsérni. Persze nem véletlenül: éppen Európa keleti és középső térségét osztotta fel egymás között a két birodalom.

A náci titkosszolgálat „fenegyereke” 1910. január 16-án született Saarbrücken. Családja az 1918-as francia megszállás elől Luxemburgba menekült; 1929-ben felvették a bonni egyetemre, ahol jogi és orvosi tanulmányokat folytatott. Még egyetemistaként kapcsolatba került a náci mozgalommal, 1933-ban belépett a pártba és az SS-be; csakhamar Himmler egyik legfiatalabb munkatársa lett.

Ezután röviddel beszervezi a titkosszolgálat, az SD berlini szervezetében Reinhard Heydrich közvetlen munkatársaként tevékenykedett. Dolgozik a belföldi kémelhárításnál és a külföldi hírszerzésnél is, a venlói incidens (1939. nov. 9-én angol hírszerzők elrablása holland területről) megszervezése pedig gyors elő- menetelt hozott számára; 1940-től az RSHA IV. E belföldi kémelhárító csoportjának vezetője. 

Minden politikai, vagy katonai tevékenység sikere azon múlt, hogy elegendő informáci­óval rendelkezzenek az ellenségről. A rejtjelháború és a hírszerzés háborúja ugyanolyan fontos volt, mint a frontharcok. A rendkívüli képességekkel megáldott magányos kém mítosza – azé a kémé, aki képes épen kikerülni a legveszélyesebb helyzetekből is, és akinek vállán nemzetek sorsát meghatározó küldetés nyugszik – rendkívüli módon befolyásolta a hírszerzés­sel semmiféle kapcsolatban nem lévő emberek képzeletét.

Sztálin megölésének ügyét a III. Birodalom vezetői nagyon a szívükön viselték. Három éven át mindent megtettek, hogy merényletet szervezzenek korábbi szövetségesük ellen. Schellenberg visszaemlékezéseiben ír arról, hogy miképpen tervezték a Sztálin elleni merényletet. Egészen szürreális, ahogy az RSHA (Birodalmi Biztonsági Főhivatal) VI. Ügyosztályának, a politikai hírszerző szolgálatnak a vezetője és a náci Németország külügyminisztere erről beszél.