A brit-francia harcok azonban nem véglegesen fejeződtek be 1940 végén. A Közel-Keleten Szíria és Libanon francia fennhatóság alatt állt, míg Palesztina és Jordánia brit kézen volt. 1941. április 13-án Irakban felkelés tört ki, vezetője Rachid Ali a tengelyhatalmaktól kért segítséget. A szövetségesek üzemanyag-utánpótlásának nagy részét az iraki olajmezőkből fedezték, az Iraq Pertoleum Company kútjaiból az üzemanyagot Haifánál hajózták be.
A francia Vichy-i bábállam és a gyarmatok hadereje sok korszerű hadihajóval, repülőgéppel rendelkezett. A brit kormány attól tartott, hogy a Vichy-i haditengerészet hajói valamilyen módon németeké lesznek, ezért 1940 júliusában Oránnál, majd szeptemberben Dakarnál a brit flottaegységek megtámadták a kikötőben horgonyzó francia flottaegységet.
A Mitsubishi J2M Raiden nagy vízszintes és emelkedési sebességgel rendelkező japán elfogó vadásznak készült. Az amerikai pilóták által csak "Jack" néven emlegetett gép a legendás A6M Zero felváltására készült. A Japán Birodalmi Haditengerészet szárazföldről bevethető gépe alapjában véve jól sikerült konstrukció volt, meglehetősen sok gondot okozott a szövetsége- seknek, miután 1943 második felében csapatszolgálatba került.
A 'Blitz' (Villám) a II. világháború egyetlen csapatszolgálatba állt sugárhajtású bombázógépe volt; mérföldkőnek számított a katonai repülés fejlődésében. A típus eredete 1940-ig vezethető vissza, amikor a német légügyi minisztérium pályázatot írt ki egy gázturbinás, gyors felderítő repülőgépre. Nem kevesebb, mint 18 terv érkezett a kiírásra.
Az erős és jól felfegyverzett Bristol Beaufighter egy kevéssé ismert brit nagy hatótávolságú, kétszemélyes, kétmotoros, egyik legkorábbi többcélú nehéz vadászgép volt a II. világháború idején. Hosszú szolgálati időt tudhat a háta mögött, bevetették a II. világháború legtöbb hadszínterén: Nyugat-Európától kezdve Észak-Afrikán át Burmáig, Ausztráliában és Amerika keleti partjainál is. Előbb éjszakai vadászként alkalmazták, majd vadászbombázóként, végül torpedóvetőként is megállta a helyét.
Stauffenberg (teljes nevén Claus Schenk Graf von Stauffenberg) Dél-Németország egyik legrégebbi és legelőkelőbb családjában született 1907-ben. Apja, Alfred Schenk von Stauffenberg gróf eredetileg az utolsó württembergi uralkodó legfőbb tanácsadója (főhivatalnoka), később marsallja lett.
Édesanyja Caroline von Üxküll-Gyllenband grófnő a német arisztokrácia egyik leggazdagabb családjának volt tagja. A hithű katolikus Claus 1933. szeptember 26-án Bambergben feleségül vette Nina von Lerchen- feldet, akitől két lánya és három fia született.
1926-ban osztották be a 17. Bamberg lovashadosz- tályba, majd a berlini Katonai Akadémiára küldték, ahol vezérkari képzést kapott 1938-ig.
Ullrich Friedrich Willy Joachim von Ribbentrop 1893. április 30-én született az alsó-rajnavidéki Weselben egy középosztálybeli család középső gyermekeként. Apja hivatásos katona volt. Édesanyja 1902-ben be- következett halála után az elzászi Metzbe költöztek, ahol megtanult franciául. Apja 1908-ban otthagyta a katonaságot és a svájci Arosában telepedtek le.
1910-ben egyik testvérével Kanadába ment, ahol német borokkal kereskedtek. Az első világháború kitörésekor az Egyesült Államokon keresztül tért haza, hogy a hadseregben harcolhasson. A keleti fronton a lovasságnál szolgált, bátorságáért Vaske- reszttel tüntették ki és főhadnaggyá léptették elő, majd sebesülése után az isztambuli katonai misz- szióra helyezték át.
Az Egyesült Államok WISCONSIN (BB64) nevű — ezen a néven a második — csatahajójának gerincét 1941. január 5-én fektették le a Philadelphia Navy Yard-ban. 1943. december 7-én bocsátották vízre, áprilisban lajstromozták Earl E. Stone kapitány parancsnoksága alatt.
1942. augusztus 19-én brit és kanadai csapatok szálltak partra Dieppe-nél, egy felső-normandiai kikötővároskánál, alig 120 kilométerre Dél-Angliától. A „Jubileum-hadművelet” fedőnevű vállalkozást a szövetségesek kísérletnek szánták annak kipróbálására, mennyire lenne nehéz elfoglalni egy német kézen levő kikötőt a második front megnyitásához.
A szövetségesek 1943 szeptemberében szálltak partra az olasz szárazföldön Salernónál, majd észak felé vonultak. Időközben Mussolini megbukott, Olaszország pedig fegyverszünetet kért, így a szövetségesek a német csapatokat a Rómától 130 kilométerre délre, az olasz félszigeten húzódó Gustav-vonalhoz szorította vissza. A vonal legfontosabb pontja a Monte Cassino volt a Róma felé vezető főút mentén, itt tartóztatták fel a szövetségeseket hosszú időre a németek.
