Az erős és jól felfegyverzett Bristol Beaufighter egy kevéssé ismert brit nagy hatótávolságú, kétszemélyes, kétmotoros, egyik legkorábbi többcélú nehéz vadászgép volt a II. világháború idején. Hosszú szolgálati időt tudhat a háta mögött, bevetették a II. világháború legtöbb hadszínterén: Nyugat-Európától kezdve Észak-Afrikán át Burmáig, Ausztráliában és Amerika keleti partjainál is. Előbb éjszakai vadászként alkalmazták, majd vadászbombázóként, végül torpedóvetőként is megállta a helyét.

A Bristol Airplane Company egyik legfontosabb repülőgépe volt.

1938 elején a Bristol főmérnöke és főtervezője, Leslie G. Frise 1938 felismerte, hogy a közelgő háborúban szükség lesz egy nehézfegyverzetű, bombázókat kísérő, ill. éjszakai bevetésekre is alkalmas repülőgépre. Az általa vezetett tervezőcsapat a korábbi Bristol Beauforttal szerzett tapasztalatok alapján, annak áttervezésével — de szárnyainak és farokfelületeinek felhasználásával — magánvállalkozásként elkezdte tervezni az új típust; egy nagy hatótávolságú, kétszemélyes, kétmotoros, többcélú nehéz vadászgépet, amely teljesen fémből készült volna, félhéjú szerkezettel.

1938 októberében már körvonalazódott a projekt, amely a Type 156 munkanevet kapta. Mivel ilyen típus nem állt hadrendben a RAF-nál, nem meglepő, hogy már 1938. novem- ber 16-án a Bristol hivatalos felhatalmazást kapott a részletes tervezés megkezdésére. A követelmények között szerepelt egy fontos kitétel, hogy az új repülőgépnek alkalmasnak kell lennie a Rolls-Royce Griffon motor befogadására a Hercules alternatívájaként, és ezek bármikor könnyen felcserélhetőek legyenek.

1939 márciusában a brit Légügyi Minisztérium négy prototípust és hét gyártás előtti repülőgépet rendelt meg a már Beaufighter néven futó típusból, majd a 300 sorozat- gyártású gépet (Beaufighter Mk I), amelyeket két Bristol Hercules motor hajtott. Azaz, még fel sem szállt a prototípus, máris megrendelték. Az első prototípus (R2052) — alig több mint nyolc hónappal a fejlesztés hivatalos megkezdése után — 1939. július 17-én repült először (fegyvertelenül), és 539 km/h sebességet ért el 16 800 lábon (5120 m).

Merlin meghajtású Beaufighter, 1941. szeptember.

Két változatot fejlesztettek ki: Mk 1F-et a Fighter Command számára, és egy Mk 1C-t a Coastal Commandnak. A későbbi Beaufighter Mk.II már egy éjszakai vadászgép változat volt, és sokat a továbbfejlesztett Merlin XX motorokkal szerelték fel.

A világháború idején a Beaufighter az angliai csatában jelentős szerepet játszott Dél-Anglia felett. Az éjszakai bevetések során a teljesen feketére festett Beaufighterek éjszakai elfogóként működtek olyan pilóták kezében, mint John „Cat’s Eyes” Cunningham kapitány. Cunningham sajtóban elterjedt beceneve onnan eredt, hogy gépével a legtöbb, tizenhárom ellenséges repülőgépet lőtt le. Később azonban kiderült, hogy sikereit nem a kivételes éjszakai látásának, hanem a Beaufighter szigorúan titkos, légi elfogóradarjának köszönhette.

Lőszert töltenek be egy Beaufighter Mk VI éjszakai vadászgépbe.

A Beaufighter eleinte gyenge stabilitást és rossz le- és felszállási tulajdonságokat muta- tott, de a később elfogadott változtatások — pl. a farok sík felületének 20%-os növelése — többé-kevésbé megoldotta a problémát; a gyártást gyorsan fel tudták futtatni. Az Mk I éjszakai vadászgép (AI Mk IV radarral felszerelve) 1940-es hadrendbe állása éppen jókor jött a Luftwaffe ellen: erős fegyverzetével — négy 20 mm-es gépágyú és hat géppuska — súlyos veszteséget okozott a németeknek.

A következő sorozatgyártású változat a Beaufighter Mk VI volt, amelyet erősebb Hercules VI és XVI hajtóművekkel szereltek fel. Nehézvadászként 1942-ben jelent meg, három vál- tozatban, szárnyára nyolc 27 kg-os rakétát lehetett szerelni. Beaufighter Mk X-et hajók elleni támadásra fejlesztették ki; a Hercules XVII motorokat inkább alacsony, mint köze- pes repülési magasságra optimalizálták.

Beaufighter Mk VIC 18 hüvelykes Mark XII torpedóval.

A repülőgép orrába vízfelületet pásztázó radart szereltek, a törzsön a géppuskatorony jó védelmet nyújtott. A szárnyak alá bomba- és rakétaterhet, vagy a törzs aljára torpedót lehetett függeszteni. A megnagyobbított farokfelületeivel a gép még súlyos támadó fegy- verzettel is fordulékony volt.

A sorozatgyártás utolsó változata a Beaufighter TF Mk X volt, amely további teljesítmény- növekedéssel a vadászgép előnyeit egy torpedóbombázó ütőerejével kombinálta. 1944 elejétől mind Európában, mind a Távol-Keleten a britek hajók elleni támadásainak legha- tékonyabb fegyvere lett, de az ausztrálok és az amerikaiak is alkalmazták a távol-keleti hadszíntéren. (Megj.: a Beaufighter Mk XIC csak abban különbözött a Mk X-esektől, hogy nem voltak alkalmasak torpedóvetésre.)

Beaufighter Mk X.

A Királyi Ausztrál Légierő kezdettől érdeklődött a gépek iránt. A megbízható két motor, a nagy tűzerő és a típus jó jellemzői (főleg a nagy hatótáv) miatt hasznos volt a japán táma- dás által fenyegetett északi partvidéken, ahol csak kevés, egymástól távol eső repülőtér volt. Az Mk X típust Ausztráliában Beaufighter TF. Mk 21 típusjellel gyártották, Hercules XVIII motorokkal, de elhagyták a gépről a torpedó-rögzítő pontokat, a radart, és a függő- leges vezérsík lekerekítését. Módosították a szárnyakat is, négy 0,5 hüvelykes géppuska beépítéséhez és az orrban kialakították a Sperry robotpilóta helyét, bár azt csak ritkán építették be. A 364 darabos — a japánok által csak „Suttogó Halálnak” hívott — széria első gépe 1944 májusában emelkedett először levegőbe.

Az ausztrál gyártással együtt 5928 gép készült a típus különféle változataiból. A termelés megoszlott a Bristol Airplane Company (4804 db), a Stockport-i Fairey Aviation Company (500 db) és a Rootes at Speke (260 db) között. Az Egyesült Királyságon kívül a Beaufighter Mk.21-et Ausztráliában is gyártották, ahol mintegy 364 repülőgépet építettek meg. A leg- jelentősebb változatok: a Beaufighter Mk I (915 db); Mk II (448 db); Mk VI (1.831 db) és Mk X (2205 db). A RAF egészen 1959-ig hadrendben tartotta a típust, az utolsó időszak- ban azonban már csak célvontató gépként.

*

Változatok

*A tervezett vékony törzsű, alternatívaként Hercules IV és Griffon hajtóművekkel felszerelt Beaufighter Mk III és Beaufighter Mk IV repülőgépek nem készültek el.