A skandináv országok igen eltérő szerepet játszottak a második világháborúban. Politikai berendezkedésüktől függetlenül a háború végén megsokszorozták erőfeszítéseiket, hogy biztosítsák szuverenitásukat. Svédországnak sikerült megőriznie semlegességét.

A III. Birodalom urai sajátosan viszonyultak a művészethez. Hitler hatalomra kerülése után a művészet az ideológiai eszközévé, egyúttal fontos devizaforrássá is vált; szívesen hoztak létre saját gyűjteményt — leggyakrabban magánkollekciók kifosztásával — olyan alkotásokból, amelyek megfeleltek az „uralkodó faj" kulturális doktrínájának. A többi művet a háború folytatásához szükséges anyagi eszközök biztosítására hasznosították.

Az Egyesült Államok főügyésze, Robert Jackson 1945. november 20-án nyitotta meg a náci vezetők perét a nürnbergi Igazságügyi Palotában. A III. Birodalom huszonkét vezetője fölötti ítélkezés 315 napig tartott; az észak-bajorországi város, a nemzetiszocializmus bölcsője egyben bukása színterévé és jelképévé is vált. A nürnbergi, és a többi per pontot tett a náci vezetők tevékenységére, és jelképesen is igazságot szolgáltatott a hitlerizmus áldozataink.

A második világháborút totális háborúként hirdették meg. Egész népeket mozgósítottak, a következményeit pedig kivétel nélkül mindenki elszenvedte. A világ már a háború legelső napjaiban megismerte a városok és polgári létesítmények elleni bombatámadások, tüzérségi tűz, városok és falvak felgyújtásának, a foglyok és a lakosság legyilkolásának borzalmait.

Az Arkansas állambeli Little Rock támaszpontján látta meg a napvilágot. Tábornok apja nyomdokaiba lépve 1903-ban évfolyamelsőként végzett a West Point-i katonai akadémián. A következő tíz évben a mérnöki hadtestnél szolgált a világ különböző pontjain. Ami- kor 1917-ben az Egyesült Államok belépett az első világháborúba, a Nemzeti Gárda tagjaiból alakult Szivárvány Hadosztály vezérkari főnökeként küldték a francia frontra.

1918 elején három nagy offenzívában vett részt, meg is sebesült, és az expedíciós erők legfiatalabb tábor- nokává léptették elő. A háború után a West Point-i Akadémia főintendánsaként reformokat vezetett be, majd a Fülöp-szigeteki amerikai erők parancsnoka lett. 1930-ban megkapta a négycsillagos tábornoki rangot, és a hadsereg vezérkari főnöke lett.

A japán haditengerészet II. világháború előtti és alatti legmeghatározóbb parancsnoka – akinek nevéhez egyaránt fűződnek hatalmas sikerek és súlyos vereségek is – 1884. április 4-én született Nagaokában, Takano Isoroku néven. Apja – egy alacsonyabb rangú szamuráj – iskolamesterként dolgozott. (1916-ban adoptálta a szintén szamuráj Jamamoto-család, ekkor vette fel a családnevüket. Japánban általános gyakorlat volt, hogy azok a szamu- ráj családok, melyeknek nem voltak fiaik, fiatal férfiakat fogadtak örökbe a családnév, a rang továbbvitelére.)

A nagaokai középiskolában harcművészeteket tanult, egy amerikai misszionárius segítségével pedig elsa- játította az angol nyelvet; majd 1901-ben jelentkezett a birodalmi haditengerészet akadémiájára.

Tojo Hideki (más átírással Tódzsó) 1884. december 30-án Tokió közelében született egy katonacsalád gyermekeként. Apja példáját követve ő is ezt a pályát választotta; felvételizett a császári kadétiskolába, ahol kiemelkedő eredménnyel végzett, így az 1910-es évek elején vezérkari tiszti képzésre jelentkezhetett.

Az I. világháború idején kapitányként szolgált a Japán Császári Hadseregben, 1919-től pedig – mint katonai attasét – Svájcba, majd Németországba vezényelték. Hazatérése után gyorsan emelkedett a ranglétrán, 1924-ben őrnagy, 1928-ban ezredes, öt évvel később pedig már tábornok. 1935-ben kinevezték a Kínában állomásozó Kvantung-hadsereg rendfenntartó egy- ségeinek parancsnokává, majd 1937-ben a vezérkari főnökének. Így a Kína északi részén végrehajtott had- műveletek az ő felügyelete alatt zajlottak.

Az 1946. május 3-án kezdődő tokiói perben a világháború távol-keleti hadszínterein elkövetett háborús bűnök elkövetőit állították a vádlottak padjára, köztük Tojo Hideki (más átírással Todzsó) volt kormányfőt. A több mint két és fél éven át tartó tárgyalássorozat végén, 1948. november 12-én a Távol-keleti Nemzetközi Katonai Bíróság Tojót és hat társát halálra ítélte.

A világ szinte semmit sem tud azokról a bűnökről, amelyeket a japánok követtek el a második világháború alatt. Már maguk a számok is sokat elárulnak a japán fogolytáborok félelmetes méreteiről és brutális kegyetlenségéről. A táborokban csaknem egymillió hadifoglyot őriztek, és közülük 365 000 vesztette életét. A 193 000 szövetséges (angol, amerikai, holland, ausztrál, kanadai és új-zélandi) hadifogoly halálozási aránya 31,4 % volt. Összehasonlításképpen a német fogságba került 235 ezer szövetséges katonának alig négy százaléka halt meg...

A XIX. században alakult japán titkosrendőrség, a Kempeitai történetét máig sem nagyon ismerjük. Eddig mindössze néhány felületes feldolgozás született róla az Egyesült Államokban.