Augusztus 31-én Adolf Hitler parancsot ad Lengyelország megtámadására. Szeptember 1-én a német csapatok széles arcvonalban átlépik a határt. Kelet-Poroszországból, Pomerániából, Sziléziából és Szlovákiából motorizált német egységek és gyalogos hadosztályok nyomulnak Lengyelország belseje felé. Röviddel ezelőtt, 4 óra 45-kor a Danzigba befutó Schleswig-Holstein csatahajó — egykori iskolahajó — lőni kezdi a Westerplatte félszigetet.

A szárazföldi csapatok hadműveleteit két légiflotta támogatja, és már az első órákban szinte teljesen meg is bénítják az elavult lengyel légierőt. Hitler csak órákkal később teszi közzé a hirtelen összehívott országgyűlés előtt a háború tényét. Ezzel — hivatalos hadüzenet nélkül — kezdetét veszi a második világháború.

Hitler már márciusban megbízza tábornokait a Fall Weiss hadművelet megtervezésével — ez volt a keleti szomszédos állam elleni támadás fedőneve. Ettől kezdve külpolitikai fáradozásai arra irányulnak, hogy Lengyelországgal összetűzést provokáljon ki még úgy is, hogy Anglia és Franciaország a lengyelek oldalán történő beavatkozással fenyegető- zik. Mussolini azonban — Hitler közeli szövetségese — még nem áll készen a háborúra, ezért az augusztus 26-ra kitűzött támadást az utolsó pillanatban vissza kell vonni.

A támadás közvetlen okai az előkészített és megrendezett határsértések, amelyek arra szolgálnak, hogy a nyilvánosságot meggyőzzék a lengyel agresszióról. Az SS emberei a hadműveletek előestéjén lengyel egyenruhában megtámadják a Felső-Sziléziában levő gleiwitzi rádióállomást. A határhoz közeli német erdész- és vámházakat is megtámadják, így Hitlernek módja rá, hogy azt állítsa: ők csak visszalőttek. Csakhogy ezekre a közjáté- kokra maga Hitler adta ki a parancsot röviddel az augusztus 11-i fenyegetőzései előtt. (Az incidensek során lelőtt „lengyel katonák" koncentrációs táborból kihozott, lengyel egyen- ruhába öltöztetett foglyok, akik a morbidan hangzó „konzervek" fedőnevet kapták.)

Hitler állítólagos fő háborús célját gyorsan eléri: a lengyel korridort elfoglalják, Danzigot pedig még szeptember 1-én hozzácsatolják a Német Birodalomhoz. A szeptember 1-i támadást Hitler számára váratlan ultimátumok követik, valamint ebből következik a két nappal későbbi angol-francia hadüzenet. A lengyel hadművelet hirtelen egész Európára kiterjedő feszültséget okoz, a következménye pedig a második világháború kirobbanása.

PzKpfw II a lengyelországi hadjáratban

1933-1939 között korlátlanul folyt a fegyverkezés Németországban. A versailles-i béke- szerződés semmiféle katonai fejlesztést nem engedélyezett, Németország csak egy kicsiny, 115 000 főből álló szárazföldi hadsereg felállítására volt jogosult. 1939-ben azonban már — de még a mozgósítás előtt — 1 850 000 katona, 2800 tank, 2085 harci repülőgép, 6 nagy hadihajó és 57 tengeralattjáró áll a német haderő rendelkezésére.

Németország újra felfegyverzése már 1935 előtt megkezdődődött. A Német Birodalom Hollandiával, Svédországgal és Finnországgal együttműködve sok olyan modern kísérleti fegyvert állít elő — tankokat, repülőgépeket és tengeralattjárókat —, amelyeket az 1919. június 28-án Németországgal megkötött versailles-i békeszerződés megtiltott számára. Ezenkívül a német tisztek előtt nyitva áll a lehetőség — az 1922-es rapallói-szerződés zá- radéka alapján — arra, hogy a Szovjetunió területét katonai gyakorlótérnek használják. 1935-ben Németország már nemcsak a legújabb fegyverekkel van felszerelve, hanem egy modern hadiipar gyártási technológiájával is rendelkezik.

1935-ben a német véderő (Wehrmacht) lép a Német Birodalom addigi hadereje helyére (Reichswehr). A német véderőhöz tartoznak a szárazföldi fegyveres erők (a hadsereg főparancsnoka: Walter von Brauchitsch), a légierő (főparancsnoka: Hermann Göring) továbbá a haditengerészet (főparancsnoka: Erich Raeder), mégpedig közvetlenül a führer főparancsnoksága alatt. A véderő kiadásai gyorsan nőnek: míg 1933-ban kb. 0,7 milliárd birodalmi márkát (RM) tettek ki, addig 1936-ban 9 milliárdra, 1938-ban pedig már 15,5 milliárdra rúgnak. A véderő kiadásainak hányada a közbefektetésekre szánt teljes összeg 23%-áról 74%-ára nő. A fegyverkezés kívánt mellékhatása: a munkanélküliek számának csökkenése; a négyéves terv kiadásainak 53%-át azonban hitelből fedezik.

Német páncélos hadoszlop Nyugat-Lengyelországban

A háború kezdetének összefoglalása: igaz, hogy van egy ütőképes német hadsereg, ez azonban egy hosszan elnyúló háború megvívására aligha képes, az esetleges nagyobb veszteségek pótlására Németország nem rendelkezik elég erős gazdasági háttérrel. A gazdaságot annyira igénybe vette a fegyverkezés, hogy a fennmaradáshoz valójában háborús nyereségekkel kell számolni.

A németek az 1939-es szeptemberi hadművelet során alkalmazza először a gyakorlatban a páncélos és légi egységekkel közösen folytatott háború elméletét. A villámháború azt a stratégiát jelenti, amely segítségével a Német Birodalom képes volt 1939 és 1941 között elfoglalni Európát. Ellentétben a hosszadalmas háborúval, amely az ellenfél felőrlését és kifárasztását célozza, a villámháborúnak meglepetésszerúen, zavaróan és bénítóan kell hatnia. Németország eszerint lehetőleg gyorsan megsemmisíti, illetve harcképtelenné teszi az ellenséges erőket oly módon, hogy csupán csekély veszteségeket kelljen elszen- vednie. A taktikához szükség van modern fegyverek bevetésére, de ez önmagában nem elegendő. Mindenekelőtt olyan stratégiát kell kifejleszteni és alkalmazni, amely azonnali sikereket eredményez.

Heinz Guderian

Heinz Guderian, későbbi vezérezredes „Achtung, Panzer!" című könyve nagy sikert arat a német hadseregben. A szerző a páncélos alakulat keletkezéstörténetét, valamint azokat az alapelveket írja le, amelyek szerint Németország számára nélkülözhetetlen a páncélos alakulatok megszervezése. Már a 30-as évek elején megfogalmazza a zárt, önállóan cse- lekvő, motorizált, nagy egységek számára a harcmezőn bevetendő páncélos fegyverekről szóló irányelveket. Könyvében a páncélos erők és a légierő együttműködéséről is szót ejt. Hitler felismeri a gyors támadás előnyeit, a villámháború tökéletesen beleillik a terveibe. Az idősebb tiszteket kizárja a csapatok vezetéséből, helyüket fiatal, többnyire kritikát nem nyilvánító tisztek veszik át.

A német hadsereg tűzereje nem csupán a szárazföldi erők koncentrálásából és a légierő hatékonyságából adódik, hanem a manőverek tempójából, valamint a támadás miként- jéből is. A német csapatokat a lengyel hadjárat során északon Kelet-Poroszországból, délen pedig Sziléziából harapófogószerűen indítják el, az egységeknek a Visztulánál kell találkozniuk, miközben a lengyel csapatokat Poznah térségében bekerítik.

Panzer III közepes harckocsi, a német páncélos ékek egyik fő fegyvere

Az 1939. szeptember 1-én a lengyel frontra vezényelt 60 hadosztályból csak 6 páncélos, és 4 mobilizálható gyalogos hadosztály volt. A páncélos hadosztályok, melyeket egy hadtestté egyesítettek, független hadsereget képeznek, így képes a harcmezőn bármi- lyen taktikai problémát megoldani. A villámgyors előrenyomulási ütem és a hatékony cselekvőképesség lehetővé teszi a tűzerő hiányosságainak áthidalását. (Azoknak a pán- célosoknak, amelyek részt vesznek a lengyel hadjáratban, csak 10%-a van felszerelve 75 mm-es ágyúval, a többi csupán 29, illetve 37 milliméteressel.)

A 400-500 repülőgépből álló légiflotta olyan helyzetben van, hogy ismételten felléphet a nehéz pontokon, és gyorsan reagáljon. Ezeken a helyeken a támadásokat mindig nap- keltekor, rövid frontszakaszokon hajtják végre. Ezzel egyidejűleg támadnak a páncélos hadosztályok és a motorizált egységek is. A páncélos hadosztályok támadásait a légierő támogatja, egyben bombázza is az utánpótlást biztosító egységeket, megzavarja az ellenséget és pánikot kelt. A frontot a tömegesen bevetett páncélos hadtestek támadásai törik át, cél az ellenfél bekerítése, az egyes hadosztályok elválasztása, és elszigetelése egymástól. Ezután a páncélosokat követő gyalogságnak meg kell semmisítenie őket. A villámháború, viszonylag alacsony saját veszteség mellett, összezavarja az ellenség teljes katonai és politikai rendszerét.

Lengyelország egy Heinkel He-111-ről

Hitler számára nélkülözhetetlen a villámháborús taktika. Az ellenség területeit a lehető leggyorsabban igyekeznek elfoglalni, hogy így elkerüljék a többfrontos harcot. A hadse- regnek biztonsági fedezetet a „nyugati fal", az Aachentől Svájcig húzódó védővonal jelent, amely 30 km mélyen benyúlik az ország belsejébe. Az 1937. óta működtetett „Todt-szervezet" erődítményeinek kellene az esetleges Németország elleni francia támadást kivédeni és elnyújtani mindaddig, amíg a lengyel hadjárat lezárul.

Ezért alkalmazzák többször is sikeresen a villámháború taktikáját, hogy az aránylag kis államokat, mint Lengyelországot, Belgiumot, Hollandiát, de még Franciaországot majd később Jugoszláviát és Görögországot is elfoglalják. Nagy-Britannia esetében ez a taktika már nem válik be, mivel a németek nem képesek a brit légteret ellenőrzésük alá vonni. A stratégia legnagyobb vereségeihez döntően az a körülmény járul, hogy a háború későbbi szakaszában lehetetlen a Szovjetunió hatalmas távolságait uralni. A keleti fronton elszen- vedett első vereségektől kezdve a német haderő kénytelen belebonyolódni egy elhúzódó háborúba, ami a későbbiekben nem eredményezhet mást, mint Németország vereségét.