Furcsa háború. Ez a meghatározás, amely hatalmas karriert futott be a köztudatban, Roland Dorgeles francia írótól és első világháborús veterántól származik. Az angolok ehelyett három kifejezést használnak: bore war — unalmas háború, twilight war — alkonyi háború, és phoney war — álháború (hamis háború), amelyet átalakítottak a funny war kifejezéssé, jelentése: vicces háború. A németek sokkal ironikusabb meghatározást használnak, a „furcsa háború" náluk Sitzkrieg (ülő háború), a Blitzkrieg (villámháború) ellentéte.

Két nappal azután, hogy a náci Németország 1939. szeptember 1-én megtámadta Lengyelországot, Anglia és Franciaország is hadat üzent a Harmadik Birodalomnak. Formálisan ugyan beállt a hadiállapot, de a szövetségesek halogatják a harci cselek- mények elkezdését, az európai front egészen 1940. április 9-ig* csendes volt, tényleges harci események nem történtek. A három ellenfél ahelyett, hogy bármit is cselekedne, várakozik, valószínűleg azért, mert a háború megkezdésére a döntés egyáltalán nem azonos azzal, hogy ténylegesen háborúzni szeretnének. Németország anyagi eszközök hiánya miatt még nem tud, Anglia és Franciaország pedig nem akar támadást indítani, bár ehhez megvolnának az eszközeik. (*Ezen a napon indult meg a német hadigépezet, még nem a nyugati irányba, hanem észak felé. A cél Dánia és Norvégia elfoglalása volt.)

Várakozás a Maginot-vonalon

A franciák és az angolok rezignáltan léptek be a háborúba. Ugyan szeptember végén Franciaország három millió hadra fogható emberrel dicsekedhetett (ami negyvenmilliós lakosság esetén imponáló szám), a valóságban ezek a katonák hadászati szempontból tétlenségre voltak kárhoztatva. Az egyetlen megfigyelhető mozgás, a civil lakosság vándorlása volt — a gigantikus belső migráció.

London és Párizs lakói evakuálásának az alapját a háború előtt elterjesztett pletykák képezték. Ezek szerint a háborús tevékenység első két hónapjában 1,8 millió áldozatra és hatalmas pusztításokra lehet számítani, elsősorban a bombázások eredményeképpen. A jövő háborújáról alkotott képet meghatározta Giulio Douhet olasz tábornok 1921-ben kidolgozott légi háború elmélete, melynek fő tétele, hogy a jövő háborúi kizárólag a légifölény alapján fognak eldőlni. Az az ország, mely kezdettől fogva túlerejű bombázó- kötelékkel rendelkezik, képes arra, hogy bármely ellenfelét terrorizálja, hadiüzemeit és polgári berendezéseit elpusztítsa és a lakosság életfeltételeit olyan mértékben károsítsa hogy az felkelésekhez, lázadásokhoz vezethet.

Lelőtt Heinkel He-111 bombázó törzsét szállítják francia katonák

Ugyanakkor az angol és francia katonai doktrínára nagy hatást gyakorolt az I. világhábo- rú állóháborúinak sokkoló emléke. Nagy-Britannia és Franciaország maga is beleroppant a német hadsereg legyőzésébe; több kontinens összefogásával, blokáddal és elképesztő túlerővel sikerült csak kikényszeríteni a fegyverletételt. A versailles-i békeszerződés kímé- letlensége is azzal magyarázható, hogy az antanthatalmak pontosan tudták: amennyiben a békemű sikertelen, nem valószínű, hogy újra térdre tudják kényszeríteni a németeket.

1939. szeptember 9-én a szövetségesek tanácsa összehívta Franciaország és Anglia leg- magasabb rangú katonai és civil vezetőit. Gamelin tábornok nyilatkozata: „A várakozás a mi érdekeinket szolgálja" — amit Chamberlain és Daladier elfogadott és szentesített. Ez egyértelműen mutatja, hogy amikor a szövetséges államok vezérkara hadba lépett Hit- lerrel — még annak lengyelországi győzelme előtt — defenzív taktikát választott. Vakon bíznak a védelmi stratégiában és a Maginot-vonalban, a francia hadászati építészet csodájában, amit bevehetetlennek tartanak.

A Maginot-vonal Fort de Sainghin erődje

Tervezőik abban reménykedtek, hogy a vasbeton erődítmények előtt el fog vérezni a német hadsereg, így nagyobb áldozatok nélkül is meg lehet nyerni a háborút. Ennek a tétlenségnek az igazolására a politikusok és a hadászati szakemberek a legkülönbözőbb érveket hozzák fel: „Franciaország és Nagy-Britannia képtelen versenyre kelni Németország 65 millió lakosával"; „Az idő nekünk dolgozik" — ismétli kórusban Daladier és Chamberlain, mert a németek nem tudnak kitartani egy hosszantartó háborúban. A német gazdaság törékeny, tehát fokozatosan gyengíteni kell; ennek köszönhetően különösebb erőfeszítés nélkül is le lehet győzni, vélik. Németország gazdasági blokádjára gondolnak, a tengerek uralására, amelyek Franciaország és Anglia hatalmának a forrásai. A szövetségesek a III. Birodalom belső széteséséről ábrándoznak, és arról, hogy a bukást az ő érdemüknek fogják tulajdonítani.

Megj.: A Maginot vonallal szemben a sietve előkészített német Siegfried vonal állt, amelyet csak 23 tartalékos és másodosztályú hadosztály védett. Velük szemben a szövetségesek 110 teljes értékű hadosztálya állt. A nyugati szövetségesek szeptember 7-én bátortalan offenzívát indítottak a Saar-vidék elfoglalására, de a támadás vezetője, Maurice Gamelin meg sem közelítette a Siegfried-vonalat.

Gort brit tábornok és a francia hadsereg főparancsnoka, Maurice Gamelin 1939 októberében

Ugyanakkor az 1914/18-as háború hatására a "lövészárok-komplexus" általános. Egy új háború látszólag semmilyen pozitív eredménnyel sem kecsegtetett: Németországot az I. világháborút követő igazságtalan és erkölcstelen békeszerződések sem tudták térdre kényszeríteni; Anglia és Franciaország a gyarmatain is egyre nehezebben tudja fenntar- tani a hatalmát. Az emberek úgy érezik, hogy a háborús konfliktusban csak veszíthetnek. „Hagyjanak bennünket egyszer s mindenkorra békén" — szól Maurice Chevalier dalának refrénje, amely az 1939/40-es év telén a slágerlista első helyét foglalta el. Ez pontosan tükrözi a közvéleményt.

Háború front nélkül, az ellenséggel folytatott harc nélkül — mindez megbénítja, passzi- vitásra készteti a mozgósított katonákat, a tespedtség eluralkodik az egész hadseregen. Ahelyett, hogy az ellenséget semmisítenék meg, az unalom ellen hadakoznak. A morál csökken, a katonák nem hisznek a vezetésben, és nincsenek világosan megfogalmazott célok. Két hónappal a hadüzenet után a fronton egyre több a panasz: az elszállásolás rossz körülményeire, az élelmezésre, valamint a vezetők által alkalmazott preferenciákra. A náci propaganda eközben igyekezett viszályt szítani a szövetségesek között és ezért hangsúlyozta az angol egységek hiányát a frontvonalon. Csakugyan, 1939 novemberé- ben csak két, hat hónappal később is csak tíz angol hadosztály érkezett Franciaországba, miközben a franciák 94 hadosztályt mozgósítottak.

A britek ekkor még viccesnek találták Hitlert

Charles de Gaulle, akit a háború kitörése pillanatában kineveztek az elzászi Wangen- bourgban állomásozó 5. hadsereg páncélos erői parancsnokának, veszi a bátorságot ahhoz, hogy szemére vesse a szövetséges seregeknek a tétlenséget, ami határozottan a németek malmára hajtja a vizet. "A mechanikus erő korának eljövetele" című dolgozatában, amelyet 1940 januárjában írt, megismétli a korábbi "A hivatásos hadseregről" c. munkájá- nak téziseit. Pontról pontra cáfolja a vezérkar érveit. Bebizonyítja, hogy: 1. A tisztek — az 1914-1918-as háború veteránjai — nem helyeznek elég súlyt a fegyverkezésre és az ide vonatkozó technikai újdonságokra; 2. Abszurd dolog hinni a frontok állandóságában; 3. Az idő ellenünk dolgozik.

Senki nem hallgatott rá. Guderian német tábornok, aki egységei élén később áttörte a francia védelmi vonalat, csodálkozását fejezte ki a szövetségesek passzivitásán. Hitler sokszor beszélt abbéli szándékáról, hogy a lehetőségek szerint gyorsan támadást indít a nyugati fronton: "Amennyiben a következő napokban kiderül, hogy Anglia és Franciaország nem fogja abbahagyni ezt a háborút, el vagyok szánva a cselekvésre, nem vesztegetem tovább az időt, offenzívába kezdek" — tájékoztatja stábját már 1939. szeptember 9-én. Ennek elle- nére többször is módosítja a Manstein ösztönzésére megváltoztatott „Sárga-terv" (Fall Gelb) kivitelezésének időpontját; a német hadsereg ekkor még nem volt abban az álla- potban, hogy sikerrel támadhasson a szövetségesekre — ehhez mind a lőszertartalékok, mind az eszközök hiányoztak, ezeket csak a folyamatosan érkező szovjet szállításoknak köszönhetően tudták pótolni.

A front másik oldalán Gamelin „Dyle" fedőnevű stratégiai tervet terjeszti elő. Eszerint a saját offenzívának csak akkor szabad elindulnia, ha a Wehrmacht megsérti a Benelux-államok valamelyikének függetlenségét. Ez esetben a francia hadsereg egységeinek a belga-német ill. belga-holland határig kellett eljutniuk, miközben védelem nélkül hagyják az Ardenneket. (A németek 1940-ben majd éppen itt vergődnek keresztül a páncélos egységeikkel.)

A háború holtpontra jutása Németországban is ösztönöz bizonyos erőket, hogy megsok- szorozzák békekezdeményezéseiket. Németországban Göring erőfeszítéseket tesz az ún. „fehér béke" érdekében, amit a semleges államok — Svédország, Belgium és Hollandia — közvetítésével kívánt elérni. Párizs és London azonban visszautasít minden tárgyalást a németekkel mindaddig, amíg Hitler van hatalmon. Ez azon kevés pontok egyike, ahol Franciaország és Anglia meglepő módon egységesen és határozottan foglal állást. A kezdeményezés lehetőségét azonban ismét Hitlernek adják. Ennek aztán meg is lett az eredménye 1940. május 10-én, amikor Wehrmacht a kétfrontos háború kockázata nélkül támadhatta meg Franciaországot…

A „furcsa háborúval” a nyugati szövetségesek hatalmas lehetőséget szalasztottak el. Németország egy brit–francia offenzíva esetén már 1939-ben összeroppant volna: „Csak azért nem omlottunk össze már az 1939-es esztendőben, mert a lengyel hadjárat idején a 110 brit és francia hadosztály teljesen tétlen maradt a 23 német hadosztállyal szemben.” (Alfred Jodl, a Wehrmacht vezérkari főnöke)