Az Antonov A-40/T-60 kétségtelenül az egyik legfurcsább (legeredetibb?) konstrukció volt a szovjet és az orosz repülés történetében. A katonai és a polgári repülésben is maradandót alkotó Oleg Konsztantyinovics Antonov 1941-benn, a Szovjetunió elleni német támadás idején ugyanis egy igen fura ötlettel állt elő: a szárnyas, vagy ha úgy tetszik, a repülő tank tervével.

Az elképzelés az volt, hogy egy repülőgéppel vontatva a levegőbe emelnének egy 5,8 tonnás T-60-as könnyű harckocsit, amelyre szárnyakat erősítettek, majd az, mint egy siklórepülő, a célzónába vitorlázna.

Az Antonov vezette mérnökcsoport neki is állt egy új típusú vitorlázógép tervezéséhez, amely képes a harckocsi szállítására. A járművet egyrészt a légideszant hadműveleteknél tervezték alkalmazni, hogy az ejtőernyősök által elfoglalt területre harckocsikat lehessen juttatni, másrészt a partizánok nehézfegyverzettel való ellátását szerették volna megol- dani légi úton. (Megj.: Volt olyan feltételezés is, hogy a hadvezetés az ellenséges német csapatok mögé akarta ledobni a harckocsikat egy átkaroló hadművelet végrehajtására.)

A célra kijelölt könnyű harckocsi egy nagy hordfelületű szállító vitorlázógépet igényelt, amelynek egyszerűnek és olcsónak kellett lennie, mert csak egyszeri felhasználásra volt lehetőség. Antonov egy N merevítésű, kétfedelű, dupla vezérsíkos, csőtörzsű, vászonnal borított ledobható „bölcsőt” tervezett, amely csak a harckocsival együtt volt repülőképes. Nem kapott külön futóművet, a T-60-as lánctalpain állt, gyakorlatilag a harckocsira erősí- tették fel a sárkányt. Az így kapott vitorlázógép hossza 12,06 méter, szárnyfesztávolsága pedig 18 méter volt, felszálló súlya (a harckocsival együtt) körülbelül 7800 kg lett.

A T-60-ast is átalakították, hogy a küzdőtérből irányítható legyen a vitorlázógép, egyúttal könnyítettek a súlyán (pl. leszerelték a reflektorokat) is. Elméletileg a harckocsi a leoldás után a csatatérre vitorlázott volna, ahol a 2 fős legénység gombnyomással ledobta a szárnyat, és perceken belül készen állt (volna) a harcra.

1942 nyarára a gép első példánya elkészült, jelzése A-40 (KT) lett (крылатый танк - Szár- nyas Harckocsi). Néhány földi gurulási próba után, 1942. augusztus 7-én egy Moszkva melletti repülőtérről szállt fel az első vontatott repülésre. A felszállás ugyan sikerült, de rövid repülés után a vontatógép egyik motorja a túlterhelés miatt leállt (a Tupoljev TB-3 nehézbombázó gyenge volt ekkora teher vontatására), ezért a tankban ülő berepülő- pilóta leoldott és leszállt. Sikeresen.

A kísérletet 1942. szeptember 2-án megismételték (a páncélost nem töltötték fel lőszer- rel, üzemanyaggal is alig), így valamivel hosszabb repülést sikerült teljesíteni. A jármű a leoldás után rendben földet ért, majd a szárnyakat ledobva visszatért a bázisra. A próba- repülések elemzése azonban kimutatta, hogy a sikeres bevetésekhez (üzemanyaggal, lőszerrel feltőltve) minimum 160 km/h sebességre van szükség, és ezt csak a Petljakov Pe-8 nehézbombázó tudta volna biztosítani — de ekkoriban az korlátozott számban állt a szovjet légierő rendelkezésére, és azokat erre a feladatra nem lehetett elvonni. Így a programot nem folytatták, a gép sorozatgyártásába nem került sor, a projektet törölték.

Pedig Antonovék szemszögéből minden sikeres volt — hiszen a tank repült. De azért az érdekelt volna, hogy honnan/hogyan lett volna meg a bevetéshez feltétlenül szükséges légifölény, vagy mi lett volna az ellenséges földi légvédelemmel…
Mindenesetre szép kísérlet volt.