Az I. világháborút lezáró versailles-i békeszerződés szinte teljesen felszámolta a német haditengerészetet, a 190-es cikkelye pedig maximálta az engedélyezett német hadihajók vízkiszorítását — a páncélos cirkálóknál 10 000, kis cirkálóknál 6000, a rombolóknál 800 tonna volt az engedélyezett határ. A lövegek űrmérete 28 cm-nél nagyobb nem lehetett.

Az I. világháború végén 10 régi, 10-11 000 tonnás sorhajó volt a német flotta állományában, ezeket 1920-tól Panzerschiffnek (páncélos hajó) nevezték, egyrészt mert nem volt páncélos cirkálójuk, másrészt a csatahajók (Schlachtschiffe) építésétől el voltak tiltva, így 6000 tonna vízkiszorítás felett minden hajójuk Panzerschiffként szerepelt 1935-ig. A lehetetlen feltételek ellenére a németeknek mégis sikerült egy hatékony hajótípust létrehozniuk, az ú.n. „zsebcsata- hajókat”. 1934-ig három egység építését kezdték el, ezek képezték a II. világháború kezdetén a Kriegsmarine harci erejének magját.

1928 után a német flotta három páncélos hajó építését tervezte 10 000 tonnás névleges vízkiszorítással. Műszaki paramétereik és szerkezetük meglepte a hajózási szakértőket, akik állandó figyelemmel kísérték építésüket. Az angolok „pocket battleship"-nek (azaz zsebcsatahajónak) nevezték el, mert a hasonló tonnatartalmú cirkálókkal szemben erő- sebb tüzérsége és korszerűbb hajtóműve volt. A német tervezési elv az volt — főleg a brit flottával szemben —, hogy az új hajók gyorsabbak legyenek, mint a csatahajók, de a tüzérségük erősebb legyen a nehézcirkálók főtüzérségénél-

A nagyobb sebességet és nagy hatótávolságot az új MAN dízelmotorok tették lehetővé. Ezt a kétütemű dízelmotort az augsburgi MAN gépgyár készítette. Újítás volt még a hajó- test ívhegesztése szegecselés helyett, ami csökkentette a test tömegét. A gyors járatú, kompresszor nélküli MAN motor nagy előnye volt, hogy gyorsan indítható, szemben a gőzturbinás hadihajók hosszabb bemelegítési idejével.

Tüzelőanyag-fogyasztása is kedvezőbb a turbinás hajókénál, a német páncélosok hatósugara 20 csomós sebességgel 10 000 tengeri mérföld volt, a brit KING GEORGE V. és az amerikai IOWA csatahajók hatósugara ugyanakkor csak 6000 tengeri mérföld. A kétütemű 9 hengeres motorok száma 8 darab volt, 4 motor hajtott egy hajócsavart. Egy motor teljesítménye: 7100 LE, (8 motoré összesen 56 800 LE), de a németek csak 54 000 LE-t ismertek el hivatalosan és 26 csomós sebességet. Valójában 56 800 LE-vel 28 csomós sebességet is elértek e hajók. Minden csavartengelyhez egy Vulkan hajtómű tartozott, melyben négy hidraulikus tengelykapcsoló és fogaskerék-áttétel volt.

Az Admiral Scheer elülső lövegtornya

A 8 főmotoron kívül még négy 5 hengeres segédmotorral is felszerelték, ezek azonosak voltak a főmotorokkal. Motorhiba esetén azonnal munkába állt a segédmotor, így a hajó nem állt le — a motorkezelő személyzet 300 fő volt. Minden hajón 2 dízelgenerátor szol- gáltatta a villamos energiát, a DEUTSCHLAND 2160 kW, az ADMIRAL SCHEER 2800 kW, az ADMIRAL GRAF SPEE 3360 kW teljesítményű volt.

A német 28 cm-es Krupp hajólövegek pontos adatai csak a háború után váltak ismertté, ezek a C/28 jelzésű lövegtoronyban voltak — hármasával — beépítve. Lőtávolságuk 40° csőemelésnél 42 600 m volt. Teljesítményük és lőtávolságuk felülmúlta a 34 és 35,6 cm-es hajólövegekét. Ezt új lőporokkal és korszerű lövedékalak-tervezéssel érték el. Összeha- sonlításul: az első világháborús német 28,0 cm-es löveg lőtávolsága +20° csőemelésnél 20 000 m volt. 

A Deutschland és a Scheer.

A német hajókon 1938-ban került használatba az első rádiólokátor, ezeket a legnagyobb titoktartás mellett szerelték fel a hajókra, és deciméteres hullámhosszon működtek. A háború után nyilvánosságra került adatok szerint az ADMIRAL GRAF SPEE felrobbantásá- nál a rádiólokátort semmisítették meg először, nehogy az brit kézre kerüljön.

A hajókon két darab felderítő hidroplán volt, ezeket katapultszerkezettel indították. 1934/38 között a Heinkel He-51W típusú (más adat szerint a Heinkel He-50 típusú) repülőgépet használták. Ezeket 1938-1945 között a nagyobb teljesítményű Arado 196-os, alsószárnyas gépekre cserélték.

A Deutschland 1936-ban

DEUTSCHLAND: 1933. április 1-én állították szolgálatba, ekkor Fischel sorhajókapitány volt a parancsnoka. Első harci bevetése a spanyol polgárháborúban volt, ahol hivatalosan a német állampolgárok védelmét látta el. 1937. május 29-én, Ibiza előtt köztársasági re- pülőgépek megtámadták, 31 tengerész meghalt, és komoly anyagi károk is keletkeztek. 1939 szeptemberétől az észak-atlanti kereskedelmi hajózást támadta, 1939 őszén két kereskedelmi hajót elsüllyesztett, egyet pedig elfogott. 1940. február 1-én Hitler paran- csára — aki attól tartott, hogy egy Németország nevét viselő hadihajó elsüllyedhet — átnevezték LÜTZOW-ra. Ezt követően átalakították, és átsorolták a nehézcirkálók közé.

A Lützow a torpedótalálat után Kiel kikötőjében.

A norvégiai harcokban, Kummetz ellentengernagy parancsnoksága alatt részt vett Oslo elfoglalásában, ahol egy brit torpedó súlyosan megrongálta. Kijavítása után — 1942 elején — a brit és szovjet szállítóhajókat támadta. 1943-tól a Balti-tengeren állomásozott, a háború végén a Baltikumban fedezte a németek visszavonulását. 1945. április 16-án a schwinemündei kikötőben brit repülőgépek bombái eltalálták, megfeneklett, de a hajó tüzérsége tovább lőtte a szovjet csapatokat. 1945. május 4-én a hajót saját személyzete felrobbantotta. 1947-ben a szovjetek kiemelték, majd miután elvontatták Kalinyingrádba (Königsberg), lebontották

ADMIRAL SCHEER: 1934. december 12-én állították szolgálatba. Első parancsnoka Marschall sorhajókapitány volt. 1937. május 31-én spanyol vizeken, a DEUTSCHLAND-ot ért támadás megtorlásaként Almária kikötőjét lőtte. A II. világháború kitörésekor éppen nagyjavításon esett át, ezt követően 1940 februárjában átminősítették nehézcirkálóvá. Az aktív szolgálatát 1940 őszén kezdte meg, az észak-európai vizeken tevékenykedett. 1940 októbere és 1941 áprilisa között az Atlanti- és Indiai-óceánon, Krancke sorhajókapitány volt a parancsnoka; 113 000 BRT űrtartalommal 17 hajót süllyesztett el, köztük a brit Jervis Bay kereskedelmi cirkálót. Ezzel osztályának legsikeresebb tagjának bizonyult.

Az Admiral Scheer Gibraltárnál (1936).

1942-től Norvégiából zavarta a sarkvidéki konvojokat, majd a Balti-tengerre vezényelték, ahol 1944 őszén az tüzérségi támogatást nyújtott a visszavonuló német csapatoknak. 1945 januárjában és februárjában további partmenti hadműveletekben vett részt, majd visszatért Kielbe. 1945. április 9-én itt érte a brit légierő nehézbombázóinak támadása: a hajót összesen öt darab 5400 kg-os Tallboy találta el, ennek következtében felborult és elsüllyedt. A roncsot 1946/47-ben részben lebontották, a maradékot a dokk feltöltésekor betemették.

ADMIRAL GRAF SPEE: 1936. január 6-án — utolsó, egyben legmodernebb egységként — állították szolgálatba. 1939. augusztus 21-én Langsdorff sorhajókapitány arra kapott parancsot, hogy a dél-atlanti vizekre hajózzon, ahol a háború kitörése után 9 hajót fogott el, összesen 50 000 BRT űrtartalommal. A GRAF SPEE-t brit hajók, köztük az Ark Royal repülőgép-hordozó vették üldözőbe — végül 1939. december 13-án La Plata folyó tor- kolatánál három brit cirkálóval ütközött meg.

Az Admiral Graf Spee, szintén 1936-ban.

Hogy a harc során szerzett sérüléseit kijavítsa, befutott Montevideóba, de az uruguayi kormány csak 72 órányi tartózkodást engedélyezett számára. 17-én kifutott a La Plata torkolatába, ahol legénysége felrobbantotta és elsüllyesztette. Parancsnoka, Langsdorff kapitány három nappal később főbe lőtte magát.

(Forrás: Gordon Williamson - German Pocket Battleships 1939–45)