A NEVADA osztály megjelenésével egy új típusú dreadnought született, amely fegyverzetének elrendezésében, páncélvédettségében és kialakításában is teljesen új volt. Rendkívül jól bevált, ezért ez az osztály lett az alapja az összes utána épült amerikai csatahajónak, egészen a Washingtoni Flottaszerződésig. Szolgálatba állításukkor a legjobb és legerősebb csatahajók közé tartoztak; a páncélvédettség szempontjából nem létezett akkor erősebb hadihajó náluk.

Tervezésükkor a páncélvédelem nagymértékű növelésére törekedtek, minden technikai újítást ezért alkalmaztak. A csatahajók különleges felszerelését jelentő másik elemet, a főtüzérség nagy kaliberű lövegeit a megelőző TEXAS osztályon már alkalmazott 356 mm-es 14"/45 Mark 1-eseket használták fel itt is. A tervezés során a létfontosságú részeket próbálták olyan rövidre méretezni, amennyire csak lehetséges, törekedve ezzel a „mindent vagy semmit" elvre, azaz a lehető legkisebb felületen a lehető legnagyobb páncélvédettséget koncentrálni.

Ez egy új páncélzatelrendezést teremtett meg; rájöttek ugyanis, hogy a kis- és közepes vastagságú (76-127 mm ill. 152-203 mm) függőleges páncélzatok (amelyeket az orron, a taton. a felépítmény egyes részein és még jó néhány helyen alkalmaztak) gyakorlatilag nem nyújtanak semmi védelmet a nagy kaliberű gránátok ellen. Idáig a csatahajók öv- páncélzata a hajótest szinte teljes vízvonal hosszán végigfutott, de az orrnál és a tatnál elvékonyodott. Itt megpróbálták a kazánokat, hajtóműveket és a lőszerraktárakat minél kisebb helyre beszorítani, hogy minden a vastag páncélöv mögött foglaljon helyet.

Az Oklahoma egy 1920-as évek eleji hadgyakorlaton. Mögötte a Nevada.

Ehhez társult még az ún. „raft-body" koncepció, miszerint a vastag páncélzat által védett részek elegendő felhajtóerőt adtak még akkor is, ha a páncélozatlan törzsrészek teljesen megtelnek vízzel, azaz a hajó ekkor is úszóképes marad.

A NEVADA osztálynál az „A" lövegtorony barbettájánál kicsit előbbre, az „Y" torony barbettájáig ért az övpáncél, függőleges irányban pedig a legfelső fedélzet helyett csak fentről a második, páncélozott főfedélzetig nyúlt fel. Összességében a páncélöv jóval kisebb kiterjedésű, de felső teljes részén jóval vastagabb (343 mm ill. 281 mm), ráadásul a vízvonal alatt mélyebbre nyúlt és minden létfontosságú részt védett — a vízvonal alatti részen a vastagság fokozatosan 203 mm-re csökkent. Ami még fontosabb, hogy a kor technikája már lehetővé tette a nagy — 15 km-nél is nagyobb — lőtávolságból vezetett, viszonylag pontos tüzet (Jütlandnál 17 km-ről is tüzeltek már pontosan), ezért a korábbi fedélzetpáncélzat elrendezés elavulttá vált.

Az Oklahoma 1936-ban, már az új háromlábú árbocokkal.

A tervezők a korábbi 3 vékony fedélzetet egy 76 mm vastag fő páncélfedélzettel és egy 12 mm-es előtétfedélzettel váltották fel, amely sokkal hatékonyabb védelmet adott a mere- deken becsapódó lövedékek ellen. A főfedélzet a páncélöv felső peremével találkozott, az előtétfedélzet fentről a második fedélzetszintre került. Az ágyútornyok páncélozását is jelentősen megnövelték.

Az amerikai csatahajók közül ennél az osztálynál alkalmaztak először hármas ágyútor- nyokat. Két tripla és két, a TEXAS osztályról már ismert kétcsövű torony felhasználása lehetővé tette, hogy 4 toronyba sűrítsék a 10 darab 356 mm-es löveget. (Az „A" és „Y” toronyba kerültek a nagyobb és nehezebb tripla lövegek, az alacsonyabb súlypont érde- kében.) Az új elrendezés jelentős előnyökkel járt, mert a lehető legvastagabb páncélzat védte az ágyúkat is, amit az ötödik ágyútorony megspórolásának köszönhettek, hiszen annak tömege helyett több páncélzatot használhattak. Egy érv szólt csak a tripla torony ellen: ha egy tornyot kilőnek, akkor a főtüzérség túl nagy része válik harcképtelenné.

A Nevada szárazdokkban a Pearl Harbor Navy Yardban, kb. 1935.

A névadó hajónál már cirkáló hatótávolságot biztosító, új típusú gőzturbinákat alkalmaz- tak, de a második tagnál megtartották az expanziós gőzgépes hajtóműveket. Ez a két hajó volt az US Navy legelső, teljes mértékben olajtüzelésű csatahajó egysége. A rövidre tervezett géptermek miatt azonban nem tudták növelni a hajtóteljesítményt az előző, TEXAS osztályhoz képest, illetve a tömzsi hajótest rosszabb áramlástani együtthatói következtében a sebességük csökkent: 20,5 csomóra a névadónál és 19,5 csomóra a gőzgépes OKLAHOMA esetében.

A felépítmény kialakítását is megváltoztatták: a páncélozott parancsnoki híd és az elülső rácsárboc mögé csak egy nagy átmérőjű kémény került, ennek a kürtőjét viszont 203 mm vastag páncélzat védte. A kémény mögé helyezték a mentőcsónakokat, és közvetlenül a hátsó ágyútornyok előtt állt a hátulsó árboc. (Ez nagyon hasonlított a SOUTH CAROLINA osztály felépítményére). A másodlagos lövegeket mind a főfedélzet alatti kazamatákban helyezték el, és a hajótest orr, ill. tat részén külön bevágásokat is kiképeztek a főfedélzet vonalába a jobb kilövés érdekében – igaz ez már a korábbi hajóosztályoknál is megtalál- ható volt. Mindkét egység gerincét még 1912-ben fektették le és 1916 márciusában, ill. májusában álltak szolgálatba.

Az USS New York (BB-34) az Oklahomával és Nevadával, 1932.

Az I. világháború elején a honi vizeken szolgáltak, később átkerültek Scapa Flowba. A háború után a két óceánon teljesítettek szolgálatot. 1927-29 terjedő időszakban komoly modernizáláson, felújításon estek át; a névadó a Norfolk Navy Yardban, a második hajó a Philadelphia Navy Yardban. Új kazánokat kaptak, 127 mm-re vastagították az összesített fedélzetpáncélzatot, a főfegyverzet ágyúinak max. emelési szögét 30°-ra növelték, kisze- relték a torpedó-vetőcsöveket, passzív torpedóvédelmi berendezéseket kaplak, néhány másodlagos löveget leszereltek, (a maradék viszont új kazamatákba, a főfedélzet fölé került), a rácsárbocokat elöl és hátul is magas háromlábú árbocok váltották fel és egy viszonylag zárt, toronyszerű felépítményt is kaptak a parancsnoki híd mögött. Ezen, ill. ebben kaptak helyet az új tűzvezetők és a kormányállás is. Nehéz légvédelemként 8 darab 127 mm/25-ös légvédelmi ágyút telepítettek.

Légifelvétel a felborult Oklahoma mentéséről, 1943. március 19.

A tatra és az X torony tetejére egy-egy katapultot szereltek, kiszolgálásukra egy nagy daru került a tatra, továbbá megtartották a két nagy csónakdarut, amelyek innentől az X torony katapultjának hidroplánjait is mozgatták. A jelentős tömegnövekedés, illetve a torpedó elleni kettős falú (tehát jóval szélesebb) hajótest miatt a hajók amúgy sem nagy sebessége jelentősen visszaesett.

A felújítás után a csendes-óceáni flottában szolgáltak. 1941. december 7-én mindkét egység a kikötőben tartózkodott a japán támadás idején. Az OKLAHOMA az F2-es horgonyzóhelyen a MARYLAND mellett állt, 1 bombát és 7 (egyes források szerint 9) darab torpedótalálatot kapott. A találatok mindössze négy perc leforgása alatt érték a hajót, és ahogy az süllyedt és dőlt az oldalára, a torpedók egyre magasabban csapódtak be, mígnem az utolsó kettő már a páncélöv felett, a hajótest teljesen védtelen oldalát érte — gyakorlatilag a törzs teljes bal oldala megsemmisült. A legénységnek esélye sem volt. hogy ellenoldali elárasztással megakadályozza a hajó felborulását és elmerülését, így sokan bent rekedtek a felfordult hajótestben. A hajót csak 1943-ban állították függő- leges helyzetbe és emelték ki. Megkísérelték átvontatni a nyugati partra. de 1946-ban, egy viharban leszakadt a vontatóról és elsüllyedt.

A Hospital Pointnál partra futtatott, égő Nevada, 1941.

A NEVADA volt Pearl Harbor amerikai hőse. Kazánjai részben üzemeltek. ezért a hajó el tudott indulni, mivel a leghátulsó F5-ös pozícióban egyedül horgonyzott. Ennek ellenére 1 torpedó és öt bomba eltalálta. Az orrot ért torpedó okozta léktől a hajó orra megsüly- lyedt, félő volt, hogy a sekély vízben megfeneklik, ezért végül partra kellett futtatni. 1942 februárjában kiemelték és a Pearl Harbor Navy Yardban megjavították annyira, hogy át tudjon kelni az óceánon.

Később alapos felújításon/javításon esett át. A kémény kivételével minden felépítményét leszerelték és helyettük teljesen újakat kapott. Egy alacsony parancsnoki tornyot és egy alacsony háromlábú árbocot (ennek tetejére telepítették az új tűzvezetőt) építettek előre. A kémény tetejére egy hátrafelé döntött füstelvezető csövet szereltek és a hajó mindkét oldalán egy emelvényt építettek a másodlagos lövegtornyok számára. Az új, másodlagos fegyverzet ugyanis 16 darab, ikercsövű ágyútornyokban elhelyezett 127 mm/38-as kettős rendeltetésű löveg lett; ezekhez új tűzvezetőket szereltek fel a felépítményre. Hátul egy egészen alacsony háromlábú árboc és egy kisméretű felépítmény (amelyen a légvédelmi gyorstüzelők és egy 127 mm-es tűzvezető kapott helyet) került beépítésre.

A modernizált Nevada 1944. szeptember 17-én az Egyesült Államok keleti partjainál.

Az X torony katapultját leszerelték, de a taton lévőt a daruval együtt meghagyták. Ezen kívül számos kiskaliberű légvédelmi ágyút szereltek fel és tovább növelték a 356 mm-es ágyúk max. csőemelési szögét. A felújítás után már 33 700 tonnára nőtt a hajó tömege teljes terheléssel. A NEVADA így szolgálta végig a háborút. Részt vett az Aleut-szigetek elleni amerikai invázió támogatásában, később a normandiai, majd a dél-franciaországi szövetséges partraszállást támogatta ágyúi tüzével, míg végül az okinawai harcokba is bekapcsolódott, ahol kamikaze találat érte (minimális sérüléssel). A háború után ott volt Bikini-atollnál az atomkísérletekben, de túlélte, végül célhajóként süllyesztették el 1948-ban.

(Forrás: Haditechnika)

Amikor kivontatták a nyílt vízre, egy Hawaii-tól nem messzi térséget jelöltek ki számára végső nyughelyül. Több napig tartó gyakorlólövészet keretében több hadihajó is ágyútűz alá vette a még mindig úszó roncsot, de sehogy sem bírtak vele, a NEVADA csak nem akart elsüllyedni – igazán rászolgálva ezzel becenevére: „Az Elsüllyeszthetetlen”. Öt nap elteltével végül csak repülőgépekről ledobott torpedókkal tudták elsüllyeszteni.