1941. június 22-én a német hadsereg a Barbarossa-terv alapján meglepetésszerűen megtámadta a Szovjetuniót. A váratlan támadás három irányban gőzerővel folyt, a szovjet repülőket már a repülőtereken, a földön megsemmisítették, a határ mentén állomásozó orosz csapatokat bekerítették, megsemmisítették vagy visszavonulásra kényszerítették. De mit tett ezenközben Sztálin? Egyes történeti művek azt állították, hogy Sztálin összeomlott, tehetetlensége folytán visszavonult, sőt egyesek tudni vélik, hogy több napon keresztül részegen, magatehetetlenül agonizált dácsájában.

Edvard Radzinszkij szerint (E. Radzinszkij: Sztálin, Európa K., Bp., 1998., 525-540.o.) viszont nem így történt. Június 22-27. között Sztálin munkatársaival a helyzet pontos értékelésén, ill. a szükséges válaszlépések megtételén dolgozott. 22-én ugyanis még azzal sem voltak tisztában, hogy tényleg kitört-e a háború, és Berlinhez, az ottani követséghez fordultak válaszért. Sztálint meglepte a választ, és amíg nem tisztázta a helyzetet, Molotovot tolta előtérbe, a külügyminiszter nyilatkozott az első napokban.

Ugyanakkor még aznap döntött arról, hogy a felperzselt föld taktikáját kell alkalmazni, a gyárakat és a lakosságot keletre kell áttelepíteni. Ezalatt a "felelősökről" sem feledkezett meg, Berija parancsot kapott a nyugati területeken történtek belügyi kivizsgálásáról, és a felelősök azonnali kivégzéséről.

27-én azután Sztálin valóban több napra visszavonult dácsájába, és a munkatársaknak senki sem árulta el, hogy mi történt a "Gazdával". Radzinszkij úgy véli, hogy a "Gazda" példaképének, Rettegett Ivánnak gyakorlatát követte, aki időnként ugyancsak elhagyta az udvart, s távollétében "tesztelte" környezetét, hogy ki miként reagál erre a helyzetre, hogy kíván-e élni valaki a helyzettel, s el akarja-e távolítani a hatalomból. Amikor Sztálin távol volt, Berija bőszen figyelt, majd Molotov egy küldöttség élén felkereste Sztálint, és kérlelte, térjen vissza. Erre július 1-én került sor, Sztálin ismét kezébe vette a gyeplőt.