A Ribbentrop német és Ciano olasz külügyminiszter által 1940. augusztus 30-án kihirdetett II. bécsi döntés Észak-Erdélyt Magyarországnak ítélte, ugyanakkor szavatolta a megmaradt román területek integritását. Ciano naplója szerint Manoilescu román külügyminiszter elájult a döntés kihirdetésekor.

A magyar hadsereg 1940. szeptember 5-én lépte át a határt, 8-án a Királyhágóig jutott. 9-én Ördögkútnál halálos áldozatokat követelő tűzharcra került sor, ez volt az egyetlen fegyveres incidens. 11-én érték el Kolozsvárt, 13-án az új román-magyar határt.

A döntés

Románia a végsőkig elzárkózott a területi engedmények megadásától. Turnu-Severinben augusztus 16-24 között sikertelenül végződött a román és a magyar diplomaták tárgyalá- sa. Augusztus 27-én a román kormány végül engedett és német-olasz döntőbíráskodást kért. Ebben szerepet játszhatott, hogy Magyarország mellett Bulgária is ugrásra készen állt Dobrudzsa megszerzésére és a Szovjetunió magatartása sem volt kiszámítható.

Hitler kedvenc szövetségesével, Antonescu marsallal

Emellett a román belpolitikában a forradalmi erjedés jelei kezdtek mutatkozni. Félő volt, hogy a szélsőjobboldali Vasgárda megkísérli puccsal átvenni a hatalmat Ion Antonescu marsalltól. Fontos szerepet játszott az a tény is, hogy Németország semmiképp nem en- gedhette meg magának a román-magyar háború kirobbanását. Égetően szüksége volt a két ország nyersanyagkincsére. Ezért a Wehrmacht felkészült arra, hogy beavatkozzon.

Románia készségét látva a magyar fél is beleegyezett abba, hogy német-olasz döntést kérjen és megígérte, hogy annak feltétlenül aláveti magát. Augusztus 30-án összeült a Joachim von Ribbentropp és Galeazzo Ciano külügyminiszterek vezette német-olasz döntőbizottság a bécsi Belvedere-palotában. A döntés nyomán Magyarországhoz került Erdély területének csaknem fele, 43541 km2 összesen 2633 ezer lakossal, akik 51,4%-a volt magyar.

A döntés egyik felet sem elégítette ki: kihirdetésekor a román külügyminiszter elájult, Teleki Pál miniszterelnök pedig beadta lemondását. Teleki elégedetlenségének az oka az volt, hogy a történtekben a német függőség növekedésének jeleit látta. Nem volt elége- dett a határvonalakkal sem és tudta azt is, hogy a többi nagyhatalom nélkül született döntés csak ideiglenesnek tekinthető. Tovább keserítette, hogy a németek cserébe különleges jogokat követeltek a magyarországi német népcsoport részére, akiket Teleki legszívesebben asszimilált volna.

Az ország azonban ebből mit sem észlelt. Mindenütt népünnepéllyel ünnepelték az elszakított területek visszacsatolását. Nagyváradon, Szatmárnémetiben, Kolozsvárott, Marosvásárhelyen és minden más magyarok lakta városban virágesőt szórtak a honvé- dek lába elé. Horthy Miklós kormányzó 72 éves korát meghazudtolva, fehér lovon vonult be Szatmárnémetibe és Nagyváradra. Tamási Áron és az erdélyi magyar szellemi élet hí- rességei köszöntötték, sokan sírtak örömükben és meghatottságukban.

Magyar katonák és helybéli leányok a nagykárolyi Károlyi-kastély bejárata előtt.

A bevonulás valóságos diadalmenet volt, a román elnyomás alól felszabadult magyarság tomboló lelkesedéssel fogadta a magyar katonákat. A magyar falvakban minden porta ragaszkodott ahhoz, hogy vendégül láthasson valakit, az utcán és a házakban hajnalig tartó táncmulatság, evés-ivás és a helyi fiatalság, elsősorban a csinos menyecskék vártak a honvédekre.

A német-olasz egyezmény szerint Romániának szeptember 5-13 között kellett kiürítenie a Magyarországnak ítélt területeket. A rossz útviszonyok és szervezési hibák miatt magyar részről csak a lovasdandároknak köszönhetően sikerült elérnie minden nap a kitűzött cé- lokat. A gépesített alakulatok is lemaradtak, mivel tévedésből a hadsereg benzinkészletét rossz helyre irányították.

Biciklis hadosztály katonái az élesdi ortodox templom előtt.

Incidensek

Erdély visszatérte nem maradt kínos incidensek nélkül. Sok helyen régi számlákat egyenlített ki a helyi magyar lakosság, Bánffyhunyadon a tömeg agyonvert egy román főpapot, aki az utcán nyíltan ócsárolta a magyar katonákat: („kenjétek be paprikával a szátokat és úgy fussatok vissza Budapestre"). Sokkal nagyobb súlyú cselekmény volt a vegyesen román-magyar lakosságú Ipp és Ördögkút helységekben elkövetett tömeg- gyilkosság. A szilágysági Ipp (románul Trasnea) faluban véletlenül felrobbant néhány kézigránát és két magyar katona meghalt. Hat nappal később razziát tartottak a faluban, és máig tisztázatlan körülmények közt 152 ártatlan román lakost agyonlőttek. Ördögkú- ton az ortodox templom tornyából a falu papja és néhány ember puskával lövéseket adott le a bevonuló honvédekre. Magyar részről négy sebesülés történt. A kibontakozó harcban nehézfegyverekkel tűz alá vették az egész falut, és a templomban elfogott sze- mélyeket, közte a román pap családját és gyerekeket is a helyszínen kivégezték.

Toldi harckocsik Szászrégenben.

Az új román-magyar határ megállapítására és az egymás elleni panaszok kivizsgálására német-olasz vegyesbizottság alakult, mely megkísérelte kordában tartani az elszabadult indulatokat. Egyik fél sem tartotta véglegesnek a kialakult helyzetet, a területek elrende- zését. Észak-Erdélyben tömeges elbocsájtásokra és kiutasításokra került sor, a román tisztviselőket magyarokkal váltották fel és sokszor nem gondoskodtak a román kisebb- séget megillető jogokról. Válaszul Románia ezrével kergette át a dél-erdélyi magyarokat a határ másik oldalára.

A II. bécsi döntés érvényességét csak ideiglenes helyzetnek tekintette mindkét ország: a magyar fél egész Erdély visszaszerzésére törekedett, míg Románia soha nem mondott le a trianoni határok visszaállításáról.

(Szerző: Dr. llngváry Krisztián)

Az "országgyarapítás" utolsó állomása 1941 áprilisában a Délvidék megszállása volt, amikor 11 475 négyzetkilométer került Magyarországhoz, az 1,030 milliós lakosság mintegy harmada volt magyar. Ekkorra Magyarország Trianonban megállapított területe közel kétszeresére nőtt, a lakosság pedig több mint négymillió fővel gyarapodott, a Kárpát-medencében élő magyarság túlnyomó része a határok közé került. A bécsi döntésekért azonban súlyos árat kellett fizetni: Magyarország elveszítette külpolitikai önállóságát, és belesodródott a II. világháborúba. Az 1947. február 10-i párizsi béke visszaállította Magyarország 1938 előtti (lényegében trianoni) határait, és semmisnek nyilvánította a két Magyarországnak kedvező bécsi döntést.