Lengyelország 1918. november 3-án nyerte vissza függetlenségét (Lásd.: második Lengyel Köztársaság). A szabad Lengyelország megalakítása a szövetségesek egyik hadicéljává vált az I. világháború vége előtt, de párizsi békecsinálók "elszabták" az új Lengyelország térképét: a lengyelek kijáratot kaptak a Balti-tengerre, ezzel azonban németek százezrei kerültek lengyel fennhatóság alá, Kelet-Poroszországnak pedig nem maradt szárazföldi összeköttetése Németországgal. Lengyelország határait a St. Germain-i és a Versailles-i szerződés állapította meg véglegesen, ehhez társult még a 18 hónapig tartó szovjet-lengyel háború után 1921 márciusában megkötött rigai békeszerződés, amelynek értelmében a lengyelek jelentős belorusz és ukrán területeket szereztek Szovjet-Oroszországtól.

A német külpolitika célja már jóval az invázió megkezdése előtt az elvesztett német terü- letek visszaszerzése volt. Hitlert felbátorították a korábbi, a Rajna-vidéken, Ausztriában és Csehszlovákiában elért sikerei, de Lengyelország esetében tisztában volt azzal, hogy ezúttal nem fog menni a "dolog" a Wehrmacht nélkül – a Gelb fedőnevű terv már készen állt, a Molotov-Ribbentrop paktum pedig (egyelőre legalábbis) védelmet nyújtott egy kétfrontos háború ellen. Az invázió kezdeteként Hitler 1939. szeptember 1-ét jelölte meg. 

A német tervek szerint a Poroszországból támadó "Észak" hadseregcsoport 3. hadse- regének egyenesen Varsó ellen kellet támadnia. Egy hadtest ezzel egyidejűleg nyugat felé mér csapást, hogy egyesüljön a Németországból kiinduló 4. hadsereggel, és elvágja ezzel a lengyel kijáratot a Balti-tengerre. Ezt követően délre fordulnak, és egyesülnek a "Dél" hadseregcsoport 8. hadseregének csapataival a Visztula és az Odera összefolyá- sánál ; a "Dél" hadseregcsoport 8. hadserege közben nyomást fejt ki Varsó irányába, a 10. hadsereg pedig előre nyomul egészen a Bug folyóig, és ezzel két részre vágják Len- gyelországot. Végül pedig a 14. hadseregnek Dél-Lengyelország hegyein keresztül kellett csapást mérnie Lemberg irányába, és el kellet foglalnia a várost. (A lengyel parancsnokok sokat „segítettek” a német tervek megvalósításában, mert a lengyel haderőt közvetlenül a lengyel-német határ mentén tagolták szét, nem pedig az olyan természeti akadályok mögött, mint a Narew, Visztula vagy a San folyók.)

Az 1939. augusztus 31-én végrehajtott, németek által megrendezett "lengyel támadást” követően, szeptember 1-én, 4 óra 40 perckor a Luftwaffe repülőgépei megkezdték a a lengyel légierő szisztematikus pusztítását, öt perccel később a Danzig kikötőjében baráti látogatáson levő Schleswig-Holstein csatahajó is tüzet nyitott a danzig-i öbölben levő len- gyel Westerplatte erődre. Ezzel egyidőben a 3. és a 4. hadsereg egységei megindították a támadásukat a lengyel balti-tengeri kijárat lezárására. Guderian két gyalogoshadtest által támogatott 19. motorizált hadteste visszavonulásra kényszerítette a lengyel 9. gyalogos- hadosztályt és a pomerániai lovashadosztályt.

A német Schleswig-Holstein csatahajó Westerplattét lövi

A lengyelek a Brda folyó mögé vonultak vissza, lerombolván maguk mögött a hidakat, de a német 3. páncéloshadosztálynak már az invázió első napján sikerült pontonhidakat épí- tenie a folyón, és így már a második napon egyesült a 3. és a 4. hadsereg. A 4. hadsereg kelet felé haladt tovább, a 3. hadsereg pedig déli irányba támadott. A kötelékébe tartozó "Kempf" páncéloshadosztály, amelynek a magját a 7. páncélosezred és a motorizált "Deutchland" SS gyalogosezred képezte, elérte a Mlawa városa körül kiépített lengyel védelmi vonalat. Az SS egységek súlyos veszteségeket szenvedtek, amikor megpróbáltak áttörni a lengyel aknamezők és betonbunkerek között – a lengyel tankelhárítás 8 német harckocsit kilőtt, 32-t pedig megrongált. A hadosztály parancsnoka kénytelen volt segít- séget kérni a 11. és a 61. gyalogoshadosztálytól, és a súlyos harcok a város körül még három napig eltartottak. A lengyelek ezután feladták a várost, de ha nem lett volna ilyen kemény a mlawai védelem, a németeknek sikerült volna egyenesen Varsóra támadniuk. A Luftwaffe eközben szétbombázta a lengyel vasút-, és úthálózatot, ezzel lehetetlenné téve az amúgy is nehézkes lengyel mozgósítást. 

A balti-tengeri lengyel átjáró ezzel német kézre került, és az "Észak" hadseregcsoport parancsnoksága dél felé, a lengyel főváros ellen fordíthatta a 3. és a 4. hadsereget. A németek egészen a Visztuláig és a Bug folyóig nyomultak előre anélkül, hogy komolyabb ellenállásba ütköztek volna. A lengyel főparancsnok, Rydz-Smigly marsall ekkor már két- ségbeesett hangú táviratokat küldözött Londonba, Párizsba a helyzet kilátástalanságáról, és arról, hogy a lengyelek már csak abban reménykedhetnek, hogy ideig-óráig tartani tudják magukat a Visztula mellett kiépített védelmi vonalon.

Német páncélos hadoszlop Nyugat-Lengyelországban

Von Bock, az "Észak" hadseregcsoport parancsnoka egy délkeleti irányú csapást akart mérni a 4. hadsereg főerejével, bekerítve ezzel a 3. hadsereg által kelet felé szorított lengyel "Pomorze" hadsereget, de nem járt sikerrel – a 4. hadsereg nem tudott időben felfejlődni, és ez időt adott a lengyel csapatoknak, hogy kimeneküljenek a bekerítésből.

Amikor a "Deutchland" SS-ezred bekerítette a lengyelek átkelőhelyét a Narew folyón, Rozannál, a rozani erődítmények súlyos tüzébe került. (A rozani erődítmények még az orosz cári időkből maradtak vissza, a város négy erődjét a lengyelek modernizálták és megerősítették.) Amikor a 7. páncélosezred által támogatott "Deutschland" támadásra indult, a lengyelek visszaverték őket, sőt, a 7. páncélosezred parancsnoksága telitalálatot kapott, úgyszólván az összes itt tartózkodó tiszt megsebesült vagy meghalt. A lengyelek azonban kénytelenek voltak visszavonulni a Narew folyótól, egészen a Bug-ig és a San-ig.

Lengyel páncéltörő ágyúk tüzelőállásban

Nyugaton a 8. hadsereg felváltotta a 4. hadsereget, amely Kelet-Poroszországon keresz- tülvonulva új pozíciót foglalt el a 3. hadsereg balszárnyán, és Breszt ellen csoportosult. Mialatt a 4. hadsereg átvonult az új körzeteibe, Guderian 19. motorizált hadteste tovább folytatta a támadását Bransk ellen, és több részre vágta a lengyel "Narew" hadsereg- csoport frontját. A 3. páncéloshadosztály bevette Bielsk városát, és megsemmisítette a lengyel 35. gyalogoshadosztályt. Bielsk eleste után Guderian Breszt-Litovszk ellen csopor- tosíthatta át főerőit.

Távolabb, keleten a 21. hadtest és a "Brandt" hadtest Bialystok (Belosztok) felé támadt. Andrejewo falunál 6 000 lengyel katonát ejtettek foglyul, még mielőtt a lengyelek elérték volna frontvonalat. Szeptember 14- én Guderian megtudta, hogy a 10. páncéloshadosz- tály áttörte a breszt-litovszki erődítések külső vonalát, a várost magát viszont még nem vette be. A lengyelek a város belső erődítményébe, a Citadellába vonultak vissza, ott várták a német támadást. Guderian a 2. motorizált gyalogoshadosztály küldte a 10. pán- céloshadosztály segítségére, a németek két napig tartó súlyos harcok után bevették a Citadellát. Még ugyanazon a napon, szeptember 17-én a 3. páncéloshadosztály jelentet- te, hogy kapcsolatot teremtett a "Dél" hadseregcsoport előőrseivel.

Német 150 mm-es vasúti szállítású lövegek harc közben

A Varsó körül operáló 3. hadsereg eközben lezárta a várost kelet és észak felől. A városban rekedt lengyel csapatok súlyos veszteségeket okoztak volna a németeknek az utcai harcokban, ezért a német főparancsnokság úgy döntött, hogy tüzérségi és légi bombázással kényszeríti megadásra a lengyel fővárost. 

A Balti-tenger partján a lengyelek keményen ellenálltak, a lengyel védelem fő ereje Dabek ezredes tengerészgyalogos-dandára volt. A német "Kaupisch" hadtest súlyos veszteségeket szenvedett; végül szeptember 12-én a  Luftwaffe segítségével sikerült a Hel-félszigetre visszaszorítaniuk a lengyeleket. A hadtest két nappal később elfoglalta Gdynia városát, szeptember 16-án a város 2 000 védője megadta magát.

A "Leibstandarte Adolf Hitler" SS hadosztály átkelés közben, Bzura mellett

Délen a német "Dél" hadseregcsoport szeptember 1-én reggel 6 órakor kezdte a táma- dást, Blaskowitz tábornok 8. hadserege (az egyetlen német hadsereg, amely kizárólag gyalogosegységekből állt) szemből támadta a lengyel "Lodz" hadsereget. A "Leibstan- darte Adolf Hitler" SS-egységnek, amely a 8. hadsereg jobbszárnyán került bevetésre, sikerült meglepetésszerűen elfoglalnia néhány hidat, de a nap folyamán a megerősödő lengyel ellenállás meggátolta abban, hogy továbbfejlessze a sikert. Az erősödő ellenállás ellenére a 8. hadseregnek sikerült előrenyomulnia a Prosna folyóig, és súlyos vesztesé- geket okoznia a "Lodz" hadsereg 2. és 10. gyalogoshadosztályának. 

A "Dél" hadseregcsoport kötelékébe tartozott még a 14. és a 8. hadsereggel egyetemben Reichenau tábornok 10. hadserege, amely a 8. hadsereggel szemben számos páncélos egységgel rendelkezett. A kötelékébe tartozó 1. és 4. páncéloshadosztály pillanatok alatt áttört a lengyel védelmi vonalon, amit három gyalogoshadosztály és egy lovasdandár tartott. A német tankok már az első nap 25 kilométer mélyen betörtek a lengyelek had- tápterületére, de itt az 1. páncéloshadosztály a 7. lengyel gyalogoshadosztály kemény ellenállásába ütközött. A németek szerencséjére a 7. gyalogoshadosztály éppen a 10. és a 14. hadsereg sávhatárán foglalt el állásokat, így amíg a 7. gyalogoshadosztály szemből az 1. páncéloshadosztállyal küzdött, oldalába és hátába a 14. hadsereg egységei mértek csapást. A németek megsemmisítették a 7. gyalogoshadosztályt, és így a lengyel "Lodz" és "Krakow" hadseregek között rés keletkezett.

Német felderítők

A Szlovákiából meginduló 14. hadsereg továbbá kiűzte a lengyel egységeket a Jablunkovi-szorosból és Nowy Targ városából. Szeptember 1-én estére a lengyel "Krakow" hadsereg már három oldalról volt bekerítve, és visszavonulásba kezdett. Szeptember 2-án reggel 6 órakor von Rundstedt, a "Dél" hadseregcsoport parancsnoka újra rohamra küldte az egységeit, a 4. páncéloshadosztály azonban heves lengyel ellentámadásba ütközött – az ellentámadást a 27. és a 28. lovasdandár vezette, az ulánusokat egy tüzérzászlóalj támo- gatta. Szeptember 3-án a németek a Luftwaffe segítségével megújították a támadást, amely porrá bombázta a lengyel állásokat az előrenyomuló gyalogság és tankok előtt.

A németek hamarosan hídfőállást létesítettek a Warta folyó keleti partján, a páncélosok átkeltek a folyón és szétverték a védekező lengyel egységeket. A 8. és a 10. hadsereg Közép-Lengyelország déli részén tört előre, a 14. hadsereg Délkelet-Lengyelország he- gyes vidékén tört utat magának – szeptember 6-án a lengyelek feladták a Warta melletti állásaikat, és visszavonulásba kezdtek. A 8. hadsereg Lodz felé fordult, jobbszárnya Poz- nan felé, a 10. hadsereg tankjai pedig Radom felé indultak, a német felderítés adatai szerint ugyanis itt gyülekeztek a szétvert "Krakow" hadsereg maradványai. A német páncélososzlopokat a lengyelek ellentámadásokkal nyugtalanították: az 1. páncéloshad- osztályt a lengyel 29. gyalogoshadosztály egységei támadták. A többször megismételt ellentámadások azonban rendre kudarcot vallottak, a német tankok szétszórták az egész hadosztályt, és elfogták a parancsnokát. A csata végeztével a német harckocsik alig 90 kilométerre álltak Varsótól, a 14. hadsereg csapatai pedig elfoglalták Krakkót.

Lengyelország egy Heinkel He-111-ről

Szeptember 7-én az 1. és a 4. páncéloshadosztály ismét támadást indított, áttörte a 13. lengyel gyalogoshadosztály védelmi állásait Rzeczyca városa körül, bevette a várost, sőt, a 4. páncéloshadosztály elfoglalta Balisk városát is, amely már csak 60 km-re volt Varsó- tól. Még ugyanazon a napon a német 17. gyalogoshadosztály bevette Lodz városát, és a németek elkezdték 5 lengyel hadosztály (3., 7., 12., 19. 29.) és a "Krakow" lovasdandár bekerítését.

Szeptember 9-én reggel Blaskowitz tábornok, a 8. hadsereg parancsnoka arról értesült, hogy a 8. hadsereg balszárnya lengyel csapatokkal keveredett harcba. Mint később ki- derült, ezek a lengyel csapatok a "Pomorze" és a "Poznan" hadseregek megmaradt egységei voltak, amelyeket a lengyel parancsnokok a Bzura folyó melletti állásokba von- tak vissza. Három lengyel hadosztály és két lovasdandár átkelt a Bzurán, megtámadta és szétverte a német 30. hadosztályt, amelynek katonái szétfutottak. A keletkezett résbe betörtek a lengyelek, és a 8. hadsereg balszárnyát hamarosan a bekerítés veszélye fe- nyegette. A lengyel támadás célja a "Lodz" hadsereggel való egyesülés és egy új, Varsó körüli védővonal kiépítése volt.

Lengyel lovasság támadása a bzura-i csatában

A lengyel siker miatt Rundstedt kénytelen volt északnak fordítani a 10. hadsereg néhány hadosztályát, hogy segítsen a szorongatott helyzetben levő 8. hadseregnek, amelynek a balszárnya visszavonult. Ezt követően Kutrzeba lengyel tábornok kénytelen volt leállítani a lengyel támadást, mert nem látott esélyt a "Lodz" hadsereggel való egyesülésre. 

A bzurai csata ideje alatt a 4. páncéloshadosztály többször is megrohamozta a lengyel védőöveket Varsó körül, de nem járt sikerrel – a lengyelek súlyos veszteségeket okoztak a németeknek és visszaverték őket. Az 1. páncéloshadosztály Varsótól délre elfoglalta Gora Kalwaria városát, és hídfőállást létesített a Visztula keleti partján. A lengyelek hősiesen ellenálltak, de a Luftwaffe szünet nélküli bombázása szétszórta őket.

Kilőtt lengyel Renault 7TP harckocsi

A németek Radom elfoglalásánál (szeptember 11.) 60 000 foglyot ejtettek, ezzel a szerve- zett lengyel ellenállás a térségben lényegében megszűnt. Szeptember 10-én a német 14. hadsereg átlépte a San folyót, és két nap alatt megverte és szétszórta a 24. és a 11. len- gyel gyalogoshadosztályt. A lengyel csapatok Przemysl városába hátráltak, és innen vezettek ellentámadásokat a német 1. hegyi hadosztály ellen, amely Lemberg irányába nyomult előre és ekkor 90 km-re keletre állt Przemysltől. Az 1. hegyi hadosztály vissza- verte a lengyel rohamokat, és a 14. hadsereg szeptember 15-én elfoglalta a várost.

Przemysl eleste után és a bzurai csata végeztével 29 német hadosztály 12 lengyel had- osztályt tartott bekerítve a kutno-bzurai katlanban (2., 4., 10., 13., 14., 15., 16., 17., 25., 26., 28., 30. gyalogoshadosztályok), valamint 3 lovasdandárt. Két gyalogoshadosztálynak és két lovasdandárnak sikerült átverekednie magát Varsó körzetébe, a bekerítésben maradt csapatok pedig vagy elpusztultak, vagy megadták magukat.

Mivel szeptember 17-én elesett Breszt-Litovszk, szeptember 22-én Lemberg helyőrsége is megadta magát. A lengyel kormány és a hadsereg főparancsnoka, Rygz-Smygli marsall Romániába menekült. A katonák viszont tovább védték Varsót, a mintegy 160 000 lengyel beásta magát a város körül, és visszaverték a német támadásokat. A német parancsnok- ság tömeges légi- és tüzérségi csapásokkal akarta megtörni a védők ellenállását, és nem habozott támadásokat intézni a varsói kórházak és egyéb, vöröskereszttel megjelölt léte- sítmények ellen se. Nagyjából 1 000 ágyú, 240 Stuka zuhanóbombázó és 100 bombázó lőtte és bombázta a várost. A varsói helyőrség szeptember 27-én, délután 2 órakor adta meg magát. Ezt követően már csak Modlin városánál és a Hel-félszigeten folytatódott a lengyel ellenállás; Modlinnál 35 000 lengyel katona védekezett – ők szeptember 29-én adták meg magukat – a Hel-félsziget védői három nappal később kapituláltak.

Ezzel az első német villámháború, Lengyelország lerohanása befejeződött. A gyors német siker sokkolta a világot, és megmutatta a páncélosegységek progresszív alkalmazásának előnyeit. A német jelentések viszont, érdekes módon, inkább a tradicionális gyalogosüt- közetek jelentőségét emelték ki a harcok elemzésekor. A németek vesztesége 217 tank (túlnyomórészt Pz I és Pz II típusú), 470 repülőgép (a megrongáltakat is beleszámítva), 8 082 halott, 5 027 ütközetben eltűnt és 27 278 sebesült volt. A lengyelek vesztesége 123 000 halott a 133 700 sebesült. A lengyel hadsereg megszűnt létezni. 

***

1939. szeptember 17-én a szovjet Vörös Hadsereg, a németekkel együttműködve betört Lengyelország keleti részeibe. A szovjetek ezzel teljesítették a Molotov–Ribbentrop pak- tum titkos záradékát, melyben felosztották Kelet-Európát náci és szovjet érdekszférára. Miután a lengyelek szembesültek a második fronttal, a lengyel kormány úgy látta, hogy a romániai hídfő védelme tovább nem lehetséges, és elrendelte a csapatok kimenekítését az akkor még semleges Romániába. Október 1-re befejeződött Lengyelország teljes meg- szállása, bár a lengyel kormány soha nem adta meg magát. Számos menekült csatlako- zott az újjászervezett lengyel hadsereghez a szövetséges Franciaországban, Egyesült Királyságban és a francia gyarmat Szíriában. (Németország később elfoglalta a szovjetek által megszállt lengyel területeket, mikor 1941-ben támadást indított a Szovjetunió ellen.)

Franciaország és Nagy-Britannia szerződésben garantálta Lengyelország területi sérthetetlenségét, azaz ha támadás éri az országot, hadba lépnek mellette és hadat üzennek a támadónak. A Lengyelország elleni német támadást követően, szeptember 3-án ez meg is történt – az Egyesült Királyság és Franciaország hadat is üzent Németországnak. Szeptember 17-én a szovjet Vörös Hadsereg – a Molotov-Ribbentrop paktumnak megfelelően – betört Lengyelország keleti felébe, miközben a szovjet kormány többször is emlékeztette Németországot, hogy a Vörös Hadsereg ugyanolyan részt vállalt a „lengyel akcióban”, mint a Wehrmacht. Erről Molotov így beszélt a Legfelsőbb Tanács 1939. október 31-i ülésén: „De kiderült, hogy elég egy gyors csapás Lengyelországra a német hadsereg, majd pedig a Vörös Hadsereg részéről, hogy a versailles-i szerződés e fattyújának híre-hamva se maradjon.”

Kérdésem: Franciaország és Nagy-Britannia miért csak Németországnak üzent hadat?