1940. július elején általában az angliai invázió terveihez való szkeptikus viszony uralkodott a német tábornoki karban. Rundstedt vezértábornagy ezeket a terveket "csak politikai blöffnek" tekintette. Halder július elsején ezt írta naplójába: "Leeb jelentette, hogy (amennyire számára ismeretes) nem szándékoznak deszantot partra tenni Angliában. Én azt válaszoltam neki, hogy ennek ellenére meg kell vizsgálnunk egy ilyen hadművelet lehetőségeit, hiszen ha a politikai vezetés mégis az invázió mellett dönt, akkor rendkívül gyorsan kell cselekedni."

Brauchitsch és Halder július 13-án átnyújtott Hitlernek egy "rendkívül bizakodó" jelentést az Anglia elleni hadművelet részletesen kidolgozott tervéről.

Az ekkor folytatott beszélgetésük alkalmával egyhangúlag olyan következtetésre jutottak, hogy az ok, amiért Anglia nem hajlik a békére, az Oroszországba vetett reményben rejtik. Hitler anélkül, hogy a terv részleteibe bocsátkozott volna, jóváhagyta azt; az Anglia elleni deszanthadművelet előkészítésére 1940. július 16-án kiadták az OKW 16. számú direktí- váját. A "Seelöwe" (Oroszlánfóka) fedőnevű hadművelet készenléti időpontját augusztus 15-ben jelölték meg. A "Seelöwe"-terv első változata szerint az Anglia elleni invázióba 38 hadosztályt, közöttük 6 páncélos- és 3 gépkocsizó-hadosztályt akartak bevetni. A partra- szállást a 2000 repülőgéppel rendelkező 2. és 3. légiflottának kellett támogatnia.

A Wehrmacht és a Kriegsmarine nem rendelkezett elegendő partraszálló járművel

Ezt a változatot hevesen ellenezte a haditengerészeti erők főparancsnoksága. Számítása szerint az első és második lépcső huszonkét hadosztályának a partra tétele legalább 14 napot, azaz jóval többet vett volna igénybe, mint amennyivel a vezérkar számolt. A hadi- tengerészet főparancsnoksága kifejtette, hogy a kevés deszanthajó, valamint az angolok hadihajófölénye miatt a csapatokat csak keskeny, aknazárakkal biztosított szakaszon lehet sikeresen partra tenni.

A hadműveletben a fő szerep Rundstedt tábornagy A. hadseregcsoportjára hárult, ennek állományába Busch tábornok 16. és Strauss tábornok 9. hadserege tartozott. A kisegítő csapást a B. hadseregcsoport Reichenau tábornagy vezette 6. hadseregének kellett mér- nie. Anglia déli partján, Margate-től a Lymei-öbölig, harcászati hídfők létesítése céljából az első lépcsőben 13 hadosztály partra tételét tervezték. Ezzel egyidőben Folkestone kör- zetében és Hastingstól nyugatra légideszantokat akartak leszállítani. A 6 páncélos- és 3 gépkocsizó-hadosztályból álló második lépcsőnek a siker kifejlesztése, a 8-8 gyalogos hadosztállyal rendelkező harmadik és negyedik lépcsőnek pedig a siker megszilárdítása volt a feladata. Az összesen 22 hadosztályból álló első és második lépcső képezte a támogató és biztosító erőkkel együtt a behatoló hadsereg első hullámát. A támadást az ország belsejében nagy deszanterők további két hullámával tervezték kifejleszteni.

Egy tesztelés alatt álló kétéltű Panzer III (Tauchpanzer)

Az OKW augusztus 30-i direktívájának megfelelően a szárazföldi erők főparancsnoka utasítást adott a Seelöwe-hadművelet előkészítésére, amelynek a végrehajtását 1940 szeptemberére halasztották el. "A hadművelet végrehajtására vonatkozó parancs kiadása – hangzott az utasításban – a politikai helyzettől függ. Az előkészületet úgy kell folytatni, hogy szeptember 15-től meg lehessen kezdeni a hadműveletet. A szárazföldi csapatok. feladata, hogy Dél-Angliában erős deszantegységeket tegyen partra, zúzza szét az angol szárazföldi csapatokat, foglalja el a fővárost, és a helyzetnek megfelelően lehetőleg Anglia más körzeteit is."

Eközben a németek összefüggő aknazárat telepítettek, megakadályozták az angol hajók közlekedését, Anglia déli partjánál a brit flottának csak korlátozott erői tartózkodtak. Itt, a doveri körzet és a portsmouthi parancsnokság összesen 10 rombolóval rendelkezett. A legközelebbi támaszpontokon, Humberban, Harwichban és Sheernessben, ahonnan az angol hajók tevékenykedhettek volna az ellenséges deszantok ellen, 19 torpedóromboló tartózkodott. A csatahajók zöme Anglia északi és nyugati kikötőiben volt.

Az invázióra szánt uszályok Wilhelmshaven kikötőjében

A német haditengerészeti flotta főparancsnokságának a számításai szerint a deszantok partra tételéhez az alábbi átkelőeszközökre volt szükség: 155 szállítóhajó, 1722 komp és uszály, 471 vontatóhajó és 1151 nagy tengeri motorcsónak. Azaz sokkal több kellett, mint amennyin az angol-francia csapatokat kimenekítették Dunkerque-ből.  A megszállt orszá- gok erőforrásait felhasználva azonban Németország rövid idő alatt a kijelölt körzetekbe tudta összpontosítani a szükséges mennyiségű szállítóeszközt. Szeptember 4-re rendel- kezésére állott 168 hajó, 1910 komp és uszály, 419 vontatóhajó és 1600 nagy tengeri motorcsónak, tehát jóval több annál, mint amennyit Raeder követelt.

A német hadvezetés tisztában volt azokkal a nehézségekkel, amelyekkel csapatainak az angol partvédelmi erők leküzdése és az angol csapatok ellenállása során kell megbirkóz- niuk, de a kialakult helyzetben a feladatot megoldhatónak tartotta.

A Home Guard London központjában

Ami pedig Anglia belső helyzetét illeti: Anglia gyors intézkedésekkel megerősítette a partvédelmet, de a hacra felkészített kevés csapat és fegyverzet miatt az ország sok körzete kellő védelem nélkül maradt. Az ellenséggel szembeni fő ellenállást a Londont és Anglia ipari központjait védő "főparancsnoksági szakaszon" tervezték. Ettől délre és ke- letre voltak a védelem előretolt szakaszai (öt Anglia keleti és három a déli partja mentén). Az előretolt szakaszokon védő nyolc hadosztálynak az volt a feladata, hogy tartóztassa fel és merítse ki az ellenséget, és ezzel időt nyerjen a főparancsnokság tartalékának a beér- kezéséhez. Ez a tartalék mindössze két hadtestből (három gyalogos-, két páncélos hadosztályból és két dandárból) állt.

Az első lépcső legtöbb hadosztályának nem volt elég harckocsija, tüzérsége és szállító- eszköze, ami mozgékonyságukat nagymértékben lecsökkentette, és így kevéssé voltak alkalmasak ellenlökések végrehajtására. Ráadásul a szárazföldi csapatok szétszórtan helyezkedtek el az ország csaknem egész területén. Az 1940 nyarán elfogadott új védelmi terv a tengerpart menti erődítmények és a helyi mozgó tartalékok felhasználásán alapult. A főparancsnokság tartalékát a part közelébe vonták össze, a partraszállás valószínű irányában 17 hadosztályt és 6 dandárt összpontosítottak.

Az angol hadsereg harcképessége szeptemberben némileg fokozódott. A 42 mm-es páncéltörő ágyúk száma 176-ról 498-ra nőtt, a páncélosegységek a hónap elején 240 közepes és 108 nehézharckocsival rendelkeztek. A csak géppuskákkal felszerelt könnyű harckocsik száma 514 volt. Erre az időre az angol hadvezetés a Brit-szigeteken 27 gya- logoshadosztállyal rendelkezett, de ebből 15-nek hiányos volt a fegyverzete és gyenge volt a csapatok légvédelme is. Anglia 1940 szeptemberében sem volt még megfelelően felkészülve a német csapatok elleni aktív tevékenységre. "Én személyesen meg vagyok győződve arról – írta Halder sok év elmúltával –, hogy az erők helyes alkalmazása esetén Anglia tengeri fölénye ellenére is, szilárdan megvethettük volna lábunkat a szigeten."*

Noha a német hadvezetésnek voltak bizonyos lehetőségei az angliai partraszállásra, a dolog nem jutott el a beharangozott tervek megvalósításáig. Az október 12-én kiadott direktíva szerint a Seelöwe-hadműveletet 1941 tavaszára halasztották el. A valóságban azonban a Wehrmacht főparancsnoksága már október első napjaiban lényegében lemondott a hadművelet végrehajtásáról.

*James Holland brit történész nagyon nem ért egyet Halderrel: „a németeknek az volt a szerencséjük, hogy el se jutottak odáig, miként kelnének át a Csatornán” – írta. Szerinte a Seelöwe-hadművelethez összegyűjtött, szedett-vedett flottának valószínűleg még az is kihívást okozott volna, hogy ellenséges tevékenység nélkül, egy szelesebb napon átkeljen a csatornán. Az ehhez hasonló műveletet soha le nem bonyolító német haderőnek sem gyakorlata, sem felszerelése nem volt, ami lehetővé tette volna, hogy a tengerszoros túlpartján elhúzódó harcot folytasson. És ha megnézzük, négy évvel később a szövetségesek milyen előkészületek után, milyen felszereléssel hajtották végre ellenkező irányban ezt a hadműveletet, nem vitatkozhatunk vele.