A skandináv országok igen eltérő szerepet játszottak a második világháborúban. Politikai berendezkedésüktől függetlenül a háború végén megsokszorozták erőfeszítéseiket, hogy biztosítsák szuverenitásukat. Svédországnak sikerült megőriznie semlegességét.

Finnország a Szovjetunióval keveredett háborúba, míg Dánia és Norvégia továbbra is német megszállás alatt volt. Ezek az országok elsőrendű célnak tekintették, hogy elkerüljék a pusztítást, és megőrizzék függetlenségüket. A háború utolsó évei meghatározták a lassan kirajzolódó háború utáni valóságot.

1939-től Svédország függetlensége kizárólag az európai erőviszonyoktól függött. 1944-ben a svéd diplomácia a szövetségesekhez fordult, és mindvégig ügyelt arra, hogy ne keveredjék bele a világméretű konfliktusba, hiszen az ország sorsa közvetlenül függött skandináv szomszédai sorsától. Svédország mindent megtett, hogy a minimumra csökkentse az Európa északi területein folyó harcokat. Ezért kért szót a finn-orosz tárgyalásokon és ezért gyakorolt nyomást Finnországra, hogy minél előbb vonuljon ki a harcokból. Ez vezetett a finn-szovjet fegyverszünethez 1944. szeptember 19-én.

Amint közeledett a „D nap", a szövetségesek egyre nagyobb nyomást gyakoroltak Svéd- országra, hogy csökkentse a minimumra kereskedelmi kapcsolatait Németországgal. Svédország igyekezett megőrizni semlegességét, és hivatalosan nem engedett ennek a nyomásnak, viszont fokozatosan bevezetett egy sor exportkorlátozó intézkedést, ami végeredményben a német gazdaság meggyengülését okozta, ugyanakkor nem váltotta ki Hitler erőszakos és veszélyes reagálását.

Svéd katona a II. világháború idején

Svédországot leginkább közvetlen szomszédainak sorsa nyugtalanította. A lakosság okkal aggódott amiatt, hogy a Finnország északi részén és Dániában állomásozó német egységek zűrzavart okozhatnak a III. Birodalom szétesésekor. Hitler viszont tartott attól, hogy a szövetségesek partra szállnak Norvégiában, ezért igazi erőddé alakította át az országot Festung Norwegen elnevezéssel. A 20. hegyi hadsereg, amely 220 000 jól felsze- relt katonából állt, Norvégia és Finnország északi területeit tartotta megszállva. Dániában 20 000 német katona állomásozott.

Úgy látszott, hogy feltétlenül szükség lesz svéd segítségre a két állam megmentéséhez. A semleges státusz azonban nem tette lehetővé a svéd hadsereg közvetlen beavatkozását, maradtak tehát a kevésbé radikális és diszkrétebb eszközök. Svédország megengedte, hogy felszerelést szállítsanak a területén a norvég és a dán ellenállási mozgalomnak.

Norvég menekültek katonai kiképzésen Svédországban

Dánia és Norvégia komolyan aggódott, hogy milyen sors vár rájuk a háború utáni Európában. Bár a Szovjetunió 1943-ban végleg lemondott arról, hogy Norvégiát saját érdekszférájába vonja, a norvég emigrációs kormány követelte, hogy az ország fel- szabadítására az illegális norvég hadsereg aktív közreműködésével kerüljön sor.

Dánia helyzete még bonyolultabb volt, a szövetséges államok nem kötöttek semmiféle megállapodást az ország jövőjéről. Az ellenállási mozgalom és a politikusok nem jutottak közös álláspontra, az országot kommunista államcsíny fenyegette. A két állam státusa a szövetségesek szemében nem volt egyenlő. Míg Norvégia, amelyet a Londonba mene- kült kormány képviselt, hivatalosan a szövetségeseket támogatta, Dániát Nagy-Britannia soha nem ismerte el szövetségesnek.

Német őrjárat Koppenhágában

Hitlernek a dán zsidók elleni 1943-as támadása után azonban az ellenállási mozgalom megerősödött. Egyre több szabotázsra került sor, aminek betetőzése a Koppenhága lakossága által meghirdetett általános sztrájk volt 1944 júniusában; ezt német megtor- láshullám követte. A norvég helyzet kevésbé volt drámai. Bár a jól szervezett fegyveres ellenállás átgondolt struktúrával rendelkezett, illegalitásban maradt, hogy megőrizze erejét a 20. hegyi hadsereg elleni küzdelemre.

Szerencsére ezek az aggályok hiábavalóknak bizonyultak, mert a német kapituláció nagyon nyugodtan zajlott le, ami mindenkit meglepett. Dániában már 1945. május 5-én sor került az aláírásra, az ellenállási mozgalom és a politikai elit az utolsó percben megállapodott, ami lehetővé tette a kormányalakítást. Végre lezárult a felszabadult ország irányítási struktúrájával kapcsolatos bizonytalanság kora.

A német kapituláció Norvégiában, az Akershus-erődben

Norvégiában viszont óriási volt a feszültség. Senki sem tudta ugyanis, hogy vajon a 20. hegyi hadsereg élén álló Böhme tábornok engedelmeskedik-e Dönitz tengernagynak a német egységek minden hadszíntéren történő feltétlen kapitulációjára vonatkozó pa- rancsának. Végül 1945. május 8-án Böhme engedett, és a német csapatok lefegyverzése ellenállás nélkül zajlott le. A norvég nép diadalmasan ünnepelte az országba visszatérő királyt és a kormányt.

Finnországban a németek elleni utolsó harcokra 1945 áprilisában került sor. Az ország északi területeit, és a norvég határ melletti övezetet a 20. hadsereg a földdel tette egyenlővé. Norvégiában csak-úgy, mint Finnországban, óriási területeket pusztítottak el teljesen. Ezen az áron a skandináv országok megváltották felszabadulásukat, egyedül Finnország veszítette el területének egy részét a Szovjetunió javára. Skandinávia az aggályok ellenére a háború végén zajló nagy európai ütközetek peremén maradt.