A japánok még 1942 elején foglalták el a Fülöp-szigeteket. Támaszpontokat építettek ki, így könnyen elérhették a Csendes-óceán déli térségét; a Délkelet-Ázsia előterében fekvő szigeteket kulcsfontosságú stratégiai pontnak tekintették. A Mariana-szigeteknél aratott győzelem után a szövetséges haderő vezetése 1944 augusztusában úgy döntött: vissza kell foglalni a Fülöp-szigeteket, hogy megnyíljék az út a Japán elleni közvetlen támadáshoz.
1944 októberében a második világháború történetének leghatalmasabb flottái haladtak a Fülöp-szigetek, a Leyte-öböl felé. Csak a Halsey tengernagy vezette 3. flottához 12 csata- hajó, 32 repülőgép-hordozó, 23 cirkáló, 100 romboló és a hajókon szállított mintegy 1400 repülőgép tartozott. A 3. flottát támogató 7. flottát Kinkaid tengernagy vezette; hat csata- hajót, hat kísérő-hordozót, 8 cirkálót és 21 rombolót irányított. Azt a 430 szállító és partra szállító egységet fedezte, amely Krueger tábornok 6. hadseregét szállította (174 000 fő).
A japán haditengerészet három harci csoportot állított szembe velük. Kurita tengernagyé 5 csatahajóval, közöttük két óriással, a Yamatóval és a Musashival, ezenkívül 12 cirkálóval és 15 rombolóval rendelkezett. Nisimura tengernagy 2 csatahajót, 1 cirkálót, 4 rombolót irányított, Ozawa tengernagy parancsnoksága alá pedig 2 hibrid csatahajó (repülőgép-hordozó csatahajó), 4 repülőgép-hordozó, 3 cirkáló és 8 romboló tartozott. A szigetek szárazföldi védelmét Jamashita tábornok 14. hadseregének kellett ellátnia.
Jamashita Tomojuki az egyik legsikeresebb és legkeményebb japán tábornok volt, akit Malajzia tigriseként emlegettek. A tábornok 1944-1945-ben ádázul védte a Fülöp-szigeteket, és a végsőkig kitartott. 1946-ban egy rögtönítélő bíróság határozata alapján végezték ki.
A Fülöp-szigetek körüli tengerek legnagyobb csatájának előkészületei voltaképpen azóta tartottak, hogy MacArthur tábornok a Fülöp-szigetek kiürítésekor megesküdött, hogy győztesként fog visszatérni. Az is befolyásolta őket, hogy mindenképpen vissza akarták szerezni a császárság által elhódított gyarmataikat. A helyi lakosság pedig függetlensé- gének visszaszerzésében reménykedve csatlakozott a japán megszállók elleni harchoz, és ellenállási mozgalmakat szervezett. Az ázsiai harcok fokozatos kiszélesedésével párhuza- mosan a Fülöp-szigetek visszaszerzése egyre inkább csak idő kérdése volt.
1944. első hónapjaiban fontos dolgok történtek: MacArthur elfoglalta a Bismarck-szige- tek stratégiai pontjait, és az amerikai bombázók a Karolina-szigeteket támadták. Japán azonban vereségei és meggyengülése ellenére sem volt lebecsülendő ellenfél, hiszen korábban súlyos veszteségeket okozott az Egyesült Államoknak.
Amerikai hordozók útban a Fülöp-szigetek felé
1944. szeptemberben a második quebeci konferencia döntött a Fülöp-szigeteken történő partraszállásról. Ezzel MacArthur és a szárazföldi haderő vezérkarának elgondolása győ- zött Nimitz tengernagy és a haditengerészet terveivel szemben. Nimitz úgy vélte, hogy Japánt tengeri blokáddal és bombázással is meg lehet törni, a Fülöp-szigetek elfoglalása felesleges, és értelmetlen emberáldozattal jár. MacArthur viszont úgy látta, hogy az ellen- séget csak a japán szigetek megszállásával lehet térdre kényszeríteni, a Fülöp-szigetek elfoglalása pedig ennek előfeltétele. Az amerikai terv igen egyszerű volt: az amerikai 6. hadsereg a 7. flotta közvetlen támogatásával partra száll Leyte szigetén a szigetcsoport központjában, és kettévágja a japán erőket. A 3. flotta feladata a partraszállás fedezése a császári haditengerészet esetleges támadásakor.
Japán számára a Fülöp-szigetek megtartása létfontosságú kérdés volt. A többi birtokával összeköttetést biztosító szigetcsoport elvesztése létében fenyegette a japán hadiipart: az ország kőolaj nélkül marad, és a különböző külső frontokon szétszórt csapatok fegyver- és lőszerellátása is lehetetlenné válik. A veszély elhárítására a császári haditengerészet főparancsnoka, Tojoda tengernagy merész és kétségbeesett tervet dolgozott ki. Ozawa repülőgép-hordozóinak csalétekként észak felé kell csalniuk az amerikai 3. flottát, majd két japán csatahajóraj megtámadja a fedezetétől megfosztott partra szállító flottát.
Az amerikai csapatok első partraszálló hulláma - Leyte, 1944. október 20.
A japánok elsősorban két, egyenként 70 000 tonnás, hatalmas csatahajójukra, a Yamatora és a Musashira számítottak. Mindkét hajó kilenc darab 455 mm-es ágyúval rendelkezett. Tojoda mindent egy lapra tett fel, mert tudta, hogy a hatalmas túlerővel szemben csak egy csel billentheti a császári flotta javára a mérleget. A tengernagynak, amint a háború után bevallotta, nem volt választása:
Azt kockáztattuk, hogy a legrosszabb esetben elveszítjük egész flottánkat. Hittem, hogy vállalnunk kell ezt a kockázatot. Ha vereséget szenvednénk a Fülöp-szigeteken, hiába maradna meg a flottánk, mert teljesen elvágnák az utunkat dél felé, tehát nem szerezhetnénk üzemanyagot a Japánba való hazatéréshez. Ha viszont a déli tengereken maradunk, nem jutunk fegyver- és lőszerutánpótláshoz. A Fülöp-szigetek elvesztése esetén tehát semmi sem mentheti meg a flottánkat.
1941-es szolgálatba állításakor a Yamato minden idők legnagyobb csatahajója lett
Fülöp-szigeteki tengeri csata, 1944. október 23.-26. - Október 23-án megkezdődött a II.világháború legnagyobb tengeri csatája, melyben 216 amerikai hajó állt szemben 64 japánnal. A császári haditengerészet Kurita tengernagy vezetésével kétségbeesett tervet eszelt ki a hatalmas fölényben lévő amerikaiak ellen. A tervnek a SO-1 (megtévesztés) nevet adták. Ozawa admirális lényegében üres hordozóit látványosan az USA 58. Task Force ellen küldte, mely akkor több tucat nehéz hordozóval és a legújabb csatahajókkal rendelkezett. A Leyte-öbölben lévő partraszálló hajókat és könnyű kíséretüket — Sprague admirális erőit — pedig a lényegében még érintetlen japán csatahajóknak kellett volna megtámadni. Feladatuk a partra szálló erők megsemmisítése lett volna. Október 25-re azonban a japán flotta kétharmada megsemmisült, és ezt követően többé már nem játszott szerepet a hadműveletek alakításában.
Égő és süllyedő japán hajók a Leyte-öbölben
A történelem legnagyobb tengeri csatájának mérlege a japánok számára nyomasztó volt: elvesztettek 4 repülőgép-hordozót, 3 csatahajót, 10 cirkálót és 9 rombolót. Az amerikaiak vesztesége ugyanakkor mindössze 1 könnyűhordozó, 2 kísérő hordozó, 2 romboló és egy kísérő romboló. A japán császári flotta még megmaradt 6 csatahajója már nem jelentett komoly fenyegetést.
A japán haditengerészet visszavonulása megpecsételte a szárazföldön Jamashita 14. hadseregének sorsát. Az 1944 októberében Leyte szigetén partra szállt amerikaiak már az első napokban 17 km mélyen nyomultak be a sziget belsejébe. „Fülöp-szigetek népe, visszatértem" — jelentette be a tengerparton MacArthur, aki kiélvezte a bosszút azért, hogy az ellenség két évvel korábban a szigetcsoport feladására kényszerítette.
MacArthur volt Amerika legmutatósabb tábornoka, tündökletes uniformisát saját maga tervezte. Ő volt az Egyesült Államok rangidős tábornoka is, aki 1935-ben vonult vissza a szárazföldi hadsereg vezérkari főnöki posztjáról, és még az utódja, Marshall is rettegett tőle. 1942-ben amikor – hogy nehogy fogságba essen – visszahívták a Fülöp-szigetekről, bejelentette, hogy „Visszajövök”. Szó se róla visszatért – került, amibe került.
Véres és heves harcok dúltak, 1944. december 6-án — a Pearl Harbor elleni támadás év- fordulóján — a japánok végrehajtották a számukra utolsó esélyt jelentő hadműveletet is, sikertelenül. Ennek ellenére csak karácsony körül sikerült őket teljesen kiűzni a szigetről. A Fülöp-szigetek második legnagyobb szigetén — stratégiai elhelyezkedése miatt fontos Luzonon — 1945. január 9-én szálltak partra az amerikaiak; Manilát 1945. február 27-én foglalták vissza a fővárost romhalmazzá változtató súlyos utcai harcok árán (több mint 100 ezer civil áldozattal járt a pusztítás), míg a teljes területet július 5-én szabadították föl. A császári flotta veresége után azonban már a leghevesebb szárazföldi harcok is csak másodlagos jelentőségűek voltak: az amerikai flották célpontjává Japán vált.
*
A USS Ticonderoga (CV-14) repülőgép-hordozó közvetlen közelében becsapódó kamikaze - Fülöp-szigetek, 1944. november 6.
Érdemes megjegyezni, hogy a első kamikaze bevetésre is itt, a Fülöp-szigeteknél került sor, Mabalacat repterén (Luzon) és Cebu szigetén hozták létre az Isteni Szél Különleges Támadóerő első és második egységét. A különleges egység első bevetésére 1944. októ- ber 21-én került sor (sikertelenül), október 25-én azonban már sikerült elsüllyeszteniük az első amerikai repülőgép-hordozót, öt másik hajót pedig megrongáltak. A következő három hónapban a Fülöp-szigetek visszafoglalásáért küzdő amerikaiaknak szembe kel- lett nézniük a kamikazék mindennapos támadásával. (Később a japánok még majdnem 5000 kamikaze-pilótát küldtek a halálba…)