A 13. században "isteni szél" szórta szét a tengeren japán elfoglalására indult Kublaj kán hajóhadát. Ugyanígy kellett volna megsemmisíteniük a kamikazéknak az országuk elleni invázióra készülő amerikai hajóhadat. A reménytelenné vált helyzetben utolsó szalmaszálként kapaszkodtak az őrült gondolatba: csak öngyilkos akciók vezethetnek eredményre a túlerőben lévő ellenséggel szemben. A világtörténelem legfurcsább fegyvere született így meg, amelynek nem csupán kezelője, hanem része is az ember.

A délnyugat-csendes-óceáni térségben a japánokat már 1943-ban sorozatos kudarcok érték, több támaszpontot elvesztettek. 1944 nyarán, a Fülöp-szigetek környéki csatában szertefoszlottak a japánok utolsó reményei is, hogy haditengerészetük hagyományos eszközökkel folytatni tudja a harcot az amerikaiak ellen. Néhány nap alatt 3 repülőgép- hordozó semmisült meg több mint 400 repülőgéppel és 445 főnyi személyzettel, ezen kívül további 100 repülőgép. Vereségük súlyát tovább növelte, hogy utolsó jól kiképzett pilótáikat vesztették el. Japán tengerészeti légiereje sohasem heverte ki ezt a csapást.

A kétségbeesés tanácsára

Az első öngyilkos akciókat a kétségbeesés szülte. A haditengerészet irányítói kétség- beesetten keresték az ellenség megtámadásának a leghatásosabb módját. 1944 nyarán Obajasi ellentengernagy vetette fel azt a gondolatot, hogy a pilóta közvetlenül irányítsa bombával megrakott repülőgépét az ellenséges hajókra. Különös nyomatékot adott ér- velésének Arima ellentengernagynak, a 26. légiflotta vezetőjének akciója, aki a Luzonnál állomásozó amerikai flotta ellen vezetett támadás során – úgy tűnt – szándékosan ütkö- zött gépével a Franklin hordozónak. A kamikaze-egységek felállításához az utolsó lökést az adta, hogy bizonyossá vált: az amerikaiak támadást indítanak a Fülöp-szigetek ellen, és a szánalmasan kicsiny japán erők nem lesznek képesek megvédeni a területet.

Japán pilóták eligazítása bevetés előtt

A japánok készek voltak bármilyen áron megvédeni a szigeteket, mivel elvesztésük el- vágta volna az anyaországot létfontosságú délkelet-ázsiai olajkészletétől és nyersanyag utánpótlásától. A Sho (Győzelem) elnevezésű hadművelet sarkpontja az amerikai repülő- gép-hordozókon állomásozó légierő semlegesítése volt, hogy ne támadhassák meg a japán hadihajókat. A feladat végrehajtásában komoly szerepet szántak a Fülöp-szigeteki 1. légiflottának. Ám az egységnek nem voltak megfelelő repülőgépei, melyekkel esély lett volna a feladat sikeres végrehajtására.

Október közepén hatalmas erőkkel megindult az amerikai támadás. Amikor 17-én Taki- jiro Onishi megérkezett, hogy átvegye a légiflotta parancsnokságát, mindössze 30 Zero és 30 bombázó volt harcképes állapotban. Hamarosan utasítás érkezett, hogy a hadmű- velet megkezdődött, és az 1. légiflottának meg kell kezdenie a légi csapást. Onishi Japán egyik legtapasztaltabb pilótája volt, aki részt vett a Pearl Harbor elleni támadás tervének kidolgozásában és Jamamoto admirális jobbkezeként a haditengerészet légierejének létrehozásában. Nem voltak illúziói, tudta, hogy a feladat végrehajthatatlan.

Onishi admirális Mabalacat repülőtéren eligazítást tart a bevetésre induló pilótáknak 1944 októberében 

Október 19-én felkereste az egyesített flotta főparancsnokát, és közölte: az amerikai hor- dozókat kizárólag öngyilkos akciókkal lehet harcképtelenné tenni. A főparancsnok előbb tiltakozott, de végül engedélyt adott az első támadó csapatok létrehozására. Onishi még aznap délután elment a Mabalacat reptérre, a 201. repülőcsoport támaszpontjára. Hoz- zájuk tartozott az összes harcképes Zero. A csoport vezetői először megdöbbentek, de a megbeszélés során beleegyeztek, hogy késedelem nélkül felállítják az Isteni Szél Külön- leges Támadóerő első egységét. Még a következő nap létrehozták a másodikat is, Cebu szigetén.

Egyik esetben sem jelentett gondot az önkéntesek toborzása. A toborzókat segítette az az extrém patriotizmus, melyet mind a katonák, mind a civilek elfogadtak: az emberek- nek akár életük feláldozása árán is szolgálniuk kell az uralkodót és a hazát. Nem csoda hát, hogy a katonai vezetők a tömeges öngyilkosságot, mint háborús fegyvert kezdték alkalmazni, és az sem, hogy oly sok önkéntest találtak, aki kész volt követni őket.

Középiskolás lányok cseresznyevirággal búcsúztatnak egy Nakajima Ki-43-IIIa Hayabusa géppel bevetésre induló kamikaze pilótát

A kamikaze gondolat győzelme

A különleges egység első bevetésére 1944. október 21-én került sor. 16 gép szállt fel, ám a nem megfelelő felderítés következtében nem találták meg az ellenséget, és egy kivétel- lel visszatértek a bázisra. A hiányzó gép sikerrel ütközött az Australia nehézcirkálónak, a hajóhidat eltalálva megölt 20 embert – köztük a kapitányt – további 54-et pedig megse- besített, a hajót ki kellett vonni a harcból. A következő napok sikertelen akciókkal teltek.

HMAS Australia – a kamikaze támadás után

Október 23-án megkezdődött a második világháború egyik legnagyobb tengeri csatája, melyben 216 amerikai hajó állt szemben 64 japánnal. Az eredmény nem lehetett kétsé- ges. Október 25-ére a japán flotta kétharmada megsemmisült. A vereség katasztrofális volt, ezt követően a japán flotta többé nem játszott szerepet a hadműveletek alakításá- ban. Október 25-én azonban sikerült elsüllyeszteni az első amerikai repülőgép-hordozót, öt másik hajót pedig megrongálni. Az akciót a japánok a kamikaze-gondolat győzelme- ként ünnepelték. Onishi admirális annyi repülőgépet kért a további öngyilkos akciókhoz, amennyi csak lehetséges, és újabb egységeket állítottak fel, a repülőgépek széles skáláját használva.

A Fülöp-szigetekre érkező 2. légiflottát, mely több hagyományos támadást hajtott végre sikertelenül, egyesítették az 1. légiflottával, és megkezdték a különleges támadó csapa- tok felkészítését. A hadsereg légiereje szintén felkészült a haditengerészet példájának követésére. A következő három hónapban a Fülöp-szigetek visszafoglalásáért küzdő amerikaiaknak szembe kellett nézniük a kamikazék mindennapos támadásával.

A USS Ticonderoga (CV-14) repülőgép-hordozó közvetlen közelében becsapódó kamikaze - Fülöp-szigetek, 1944. november 6.

A támadóerő fenntartása érdekében Formosa szigetén kiképző bázist hoztak létre, ahol a pilóták hétnapos kurzuson sajátíthatták el a kamikaze-taktikát. Az egyik fő típus szerint a nagy magasságban támadó gép kb. 8 kilométerre megközelítette a célpontot, ekkor egy- re meredekebb zuhanórepülésbe kezdett; a másik módszer szerint éppen ellenkezőleg, a tengerszint felett alig 10 méter magasságban közelítette meg a célpontot, majd 300-350 méter magasságba emelkedett, végül szinte függőleges zuhanórepüléssel fejeződött be az akció.

Ám e különös fegyver hatalmas áldozatokat követelt a japánoktól. 1944. október 25. és 1945. január 25. között 447 támadásra került sor. Ezek közül 201-et sikerült befejezni. 67 gépet lelőtt az amerikai légelhárítás, 179 repülőgépnek pedig nem sikerült megtalálnia a célpontot, így visszatért a bázisra. Az amerikaiak ezen időszakban 2 repülőgép-hordozót és 3 rombolót veszítettek, 23 cirkáló, 5 csatahajó, 23 romboló és 27 más hajó pedig meg- rongálódott. A kamikazék 738 embert megöltek, 1300-at pedig megsebesítettek. A kamikaze akciók a veszteségeken túl pszichikai megterhelést is jelentettek az ellenfél számára, de a kétségbeesés szülte fegyver túl gyenge volt ahhoz, hogy megakadályozza a szövetséges haderő előrenyomulását.

USS Missouri – és egy Mitsubishi A6M Zero kamikaze (fent balra), 1945. április 11-én

Az amerikaiak az első megdöbbenés után hatásos védelmet alakítottak ki a kamikazék ellen: part menti figyelőhálózatot hoztak létre, amelynek segítségével időben tudomást szerezhettek a közeledő gépekről.

Végső égi csapás

Az amerikaiak okinawai partraszállásának megakadályozására a japán védelmi terv erő- teljes és összehangolt kamikaze-támadást irányzott elő. Az első ilyen akcióra április 6.-án került sor, amikor 355 kamikaze repült az amerikai flotta felé – a támadásban bombázók is részt vettek. A háború legnagyobb öngyilkos hadműveletében végül összesen 1465 re- pülőgép vett részt, bár az egymást sűrűn követő akciókban egyre kevesebb gépet tudtak bevetni. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy küszöbön áll a Japán elleni invázió, a japánok a reménytelen helyzet ellenére készültek a védelemre. Ismét a kamikazék kapták a felada- tot, hogy megállítsák az inváziót, mielőtt az ellenség partot érne.

Pilóták ezreit toborozták és képezték ki sietve. Apró felszállópályákat építettek minden- felé a parton; a gépeket ezeken szórták szét, így viszonylag nehezen voltak támadhatók felszállás előtt.

Több mint 5300 repülőgép állt rendelkezésre, melyek között a harci gépektől és bombá- zóktól a kiképzőgépekig mindenféle típus megtalálható volt. További 5000 repülőgép állt készenlétben a hagyományos harci feladatok ellátására. Ha felhasználták volna az összes rendelkezésre álló kamikazét, ezek a gépek állhattak volna a helyükre. A japánok készen álltak a történelem legnagyobb öngyilkos akciójának végrehajtására, ám erre már nem került sor. Az atombomba ledobása után Japán kapitulált, s a hadvezetés elrendelte a kamikaze akciók felfüggesztését.

(Forrás: Demeter Ferenc)

Más vélemények szerint a japánok harci szellemét és fanatizmusát a két atombomba nem törte meg, sőt, bizonyos fokig elszántabbá tette őket. A Szovjetunió hadba lépése azonban stratégiailag teljesen kilátástalanná tette a további küzdelmet. Nagyrészt ennek tudható be, hogy a japán császár 1945. augusztus 15-én (a Kvantung-hadsereg már verve volt) fegyverszünetet kért.