A USS INDIANAPOLIS tragédiáját minden idők egyik legsúlyosabb háborús katasztrófájaként tartják számon. A kíséret nélkül hajózó nehézcirkálót pár nappal a II. világháború vége előtt, 1945. július 30-án süllyesztette el egy japán tengeralattjáró a Fülöp-szigeteknél. Az 1196 főnyi legénységéből alig 316-en maradtak életben, őket négy nap elteltével mentették ki a cápáktól hemzsegő tengerből a helyszínre érkező amerikai hadihajók.

A tragédiáról csak augusztus 14-én adtak ki sajtóközleményt, ugyanaznap, amikor Truman elnök bejelentette Japán kapitulációját.

Nimitz tengernagy augusztus 9-én utasította a Mariana-szigeteki parancsnokságot, hogy állítson fel egy vizsgálóbizottságot. Ez nemcsak az INDIANAPOLIS elsüllyesztésének kö- rülményeit, hanem a hajó eltűnéséről a jelentéstételt elmulasztók felelősségét is tisztázta volna. A bizottság pártatlansága viszont enyhén szólva is megkérdőjelezhető volt, annak egyik tagja, Murray altengernagy — a Mariana-szigeteki tengerészeti körzet parancsno- kaként — erősen érintettnek számított. Beosztottjai és az ő utasításai miatt indították útnak kísérők nélkül az INDIANAPOLIS-t, és az ő körzetükben süllyesztették el a hajót.

McVay a hadbírósági tárgyaláson, 1945 decemberében.

A vizsgálóbizottság jelentését 1945 szeptemberének első napjaiban kapta kézhez Nimitz; a jelentés egyedül az INDIANAPOLIS parancsnokát, Charles Butler McVay-t tette felelőssé a történtekért. Javaslatuk szerint a kapitányt hadbíróság elé kell állítani szolgálat közbeni vétkes hanyagság és halált okozó, szándékos veszélyeztetés címen.

Nimitz ezt elutasította, mivel nem csak McVay-t látta "sárosnak" az ügyben, úgy döntött, hogy elég büntetés lesz neki egy feddés. King tengernagy*, a flotta főparancsnoka azon- ban nem hagyta annyiban, neki gyorsan és egyetlen bűnösre volt szüksége, ezért Nimitz feje felett átnyúlva elrendelte a pert.

Mochitsura Hashimoto tanúskodik a hadbíróságon. Washington 1945. december 13.

Az eljárás az amerikai, de talán a világ joggyakorlatában is példátlannak bizonyult: első ízben állítottak hadbíróság elé olyan kapitányt, akinek hajója ellenséges támadás követ- keztében süllyedt el. Szintén ez volt az első eset, hogy tanúként beidéztek egy ellenséges hajóparancsnokot (Mochitsura Hashimoto) egy olyan parancsnok (McVay) ellen, akinek hajóját az harcban megsemmisítette. A két vádpont egyetlen tényen alapult: McVay nem manőverezett cikkcakkban a támadás idején.

1945. december 19-én a hadbíróság McVayt mindkét vádpontban bűnösnek találta és lefokozásra ítélte. Mert Kingnek egy bűnöst kellett, hogy ne derüljön ki, hogy a flotta egész parancsnoki struktúrája volt az, ami a katasztrófát okozta. (Megj.: soha nem indult eljárás azok ellen, akik McVay hajóját kíséret nélkül a hadiövezetbe küldték, és azok ellen se, akik napokig elmulasztották jelenteni a nehézcirkáló eltűnését.)

King admirális megérkezik a potsdami konferenciára 1945 júliusában.

Az INDIANAPOLIS legénységnek a tárgyalóteremben megjelent tagjai az ítélethirdetést megelőzően egyhangúan a kapitány felmentését kérték, az elmarasztaló ítéletet azonban csak 2001-ben helyezték hatályon kívül. A haditengerészet igyekezett eltusolni az ügyet, a flotta vezetői McVay parancsnokot tették bűnbakká, és bár Nimitz döntése nyomán 1949-től újra szolgálatba állhatott, a nyilvános zaklatások hatására 1968-ban öngyilkos lett.

*A McVay család férfitagjai nemzedékekre visszamenően a hadiflottánál szolgáltak. A kapitány apja, Charles B McVay Jr. tengernagy egyszer, nagy nyilvánosság előtt a sárgaföldig lehordott egy fiatal korvetthadnagyot, bizonyos Ernest J. King nevűt. A megszégyenített tiszt nem felejtett. Admirálisként nem mulasztotta el a törlesztést.

(Forrás: Háború művészete, 2006.)