1945. április 28-án a szövetséges rádióállomások beszámolnak azokról a lépésekről, melyeket „a leghűségesebbek leghűségesebbike", Himmler tett a szövetségeseknél a kapcsolatfelvétel céljából. Elkezdődik a dráma utolsó felvonása, amelyben árulás árulást követ. A megkötendő különbékéről szóló hír, amelyet alátámasztott a koncentrációs táboroknak a Vöröskereszt ellenőrzése alá helyezése, és amit Himmler a svéd Bernadotte gróf közvetítésével juttatott el, szertefoszlatta Hitler utolsó illúzióit, hogy környezetét még mindig ellenőrzése alatt tarthatja.

Hitler utolsó napjai életének legjobban dokumentált szakaszához tartoznak. Amikor egyetlen nap sem múlik el, hogy egy-egy apokaliptikus hír meg ne ingatná a már lehetetlen győzelem- be vetett hitét — a sorsnak valamilyen csodás szándékába vetett hitet, amely megfordítaná az események menetét. Minden az 1945. április 24-re virradó éjszaka kezdődött.

Az a bizonyos utolsó hét bővelkedett olyan eseményekben, amelyek egyértelműen ta- núskodnak arról a bomlásról, amely a legfelső német körökben elindult. Minden nap egy új „árulást", új parancsokat hozott, amelyek már csak egyetlen irányba, Európa tizenkét éve tartó meghódítási vágyának a lezárása felé mutattak. A bekerített Berlinben az ország sorsa már semmit sem számított. Hitler minden munkatársa igyekezett a legjobb pozíciót kiharcolni a maga számára a szövetségesekkel való elkerülhetetlen szembesülés esetére. Himmler döntésének közzététele koronázta meg a bomlás folyamatát, amelynek csúcsa az elkerülhetetlen bukás utolsó hetére esett.

Hitler és Göring, amikor még teljes volt az egyetértés

1945. április 22-én Hitler közölte munkatársaival, hogy ott marad a bekerített Berlinben. Hitler elhatározására válaszul Göring, aki Obersalzbergben talált menedéket, táviratot küldött a birodalmi kancelláriába, amelyben tájékoztatta a führert: kész azonnal átvenni a neki felajánlott örökséget. "Tudtam, hogy Göring egy disznó. Már régóta tudom. Lezül- lesztette a Luftwaffét. Az ő példájára korrumpálódott a vezetésünk. Tudtam" — ez volt Hitler reagálása. Azonnal válaszolt Göringnek, árulással vádolta, és életét csak a „német nép szolgálatában szerzett érdemeire" való tekintettel kímélte meg. A felszólításnak, hogy „egészségi állapotára való hivatkozással" mondjon le, az SS Göring néhány napig tartó letartóztatásával adott nyomatékot. Hitler azonban odáig már nem ment el, hogy egyik legrégibb munkatársát eltetesse láb alól.

Hitler, Himmler, Dönitz és Keitel valahol Németországban 1944. május 18-án.

Az általa gyakran adott „tanács" — hogy egészségi állapota miatt mondjon le — azt a célt szolgálta, hogy a német társadalmat megtartsa abban a hitben, hogy a legfelső vezetés továbbra is egységes, zökkenőmentesen működő apparátus. Hitler számára végig fontos maradt a látszat, és ez ellentmond annak az általános vélekedésnek, hogy nem tudott uralkodni a helyzeten. Az sem közömbös, hogy Göring diszkreditálásának híre Himmler különbéke-ajánlatával csaknem egy időben jutott el az amerikai hatóságokhoz. Ez a III. Birodalom legfelső vezetésében bekövetkezett szakadás megdönthetetlen bizonyítéka volt, ami a szövetséges vezetést emberi életek megmentésére ösztönözte, és hogy éljen a Szovjetunió elleni fellépés lehetőségével. A Himmler vezetésével tervezett új kormány felállításával eltelt napok botrányba torkolltak, amikor mindez nyilvánosságra került.

Gyerekkorú Hitlerjugend-tagokat tüntet ki a kancellária kertjében, 1945. április 20-án

Hitler reagálása már ismert, azonban vannak olyan feltételezések, hogy Himmlernek ezekre az utolsó intézkedéseire nemcsak hogy a führer hallgatólagos beleegyezésével, hanem egyenesen a helyeslésével* került sor. Ez nem lehetetlen, annál is inkább, mert a führer bunkerében mindent elkövettek annak alátámasztására, hogy nem tette le a fegyvert. Ennek utolsó bizonyítéka Hermann Fegelein SS-Gruppenführer kivégzése, akit polgári ruhában fogtak el Berlinben. Nem mentette meg az sem, hogy felesége Eva Braun nővére volt, sem az, hogy az SS-vezérkarához tartozott. A kivégzésnek azt kellett bizonyítania, hogy Hitler továbbra is az állam élén áll, és alattvalóinak semmilyen cselekedete nem marad büntetlenül.

A szétlőtt kancellária romjai között, az öngyilkossága előtti napokban

1945. április 29-re virradóra Hitler feleségül vette Eva Braunt, ezzel törvényesítette több éves kapcsolatukat; a magánvégrendelettel megerősített aktussal meglepte legközelebbi környezetét. Az ugyanezen a napon készített politikai végrendeletében a nemzetiszocia- lizmus eszméjének örököséül és saját utódjául Dönitz tengernagyot tette meg.

A jövendő kancellár posztját Goebbelsnek szánta, az NSDAP vezetését pedig Bormannra bízta. Elgondolkoztató, hogy a szövegben sehol nem szerepel Ribbentrop és Speer neve, viszont Göringről és Himmlerről a következőket írta:

Himmler és Göring, amikor a hátam mögött akaratom ellenére tárgyalásokat kezdett az ellenséggel és megpróbálta törvénytelenül átvenni a hatalmat, nem volt lojális hozzám, és szégyent hozott a német népre.

Az öngyilkossági ceremónia már csak formaság. Ez megelőzte a lojálisok leglojálisabbika, Goebbels öngyilkosságát, aki egész családját a halálba vitte.

*Az SS birodalmi vezetője, Heinrich Himmler tárgyalásokat folytatott — a svéd Vöröskereszt elnökén keresztül — nyugati hatalmak képviselőivel. Himmler a részleges kapituláció helyett átfogóbb megállapodást ajánlott az Egyesült Államoknak és Nagy-Britanniának. Nevezetesen, hogy hagyják abba a hadműveleteket az egész nyugati fronton, és a szövetségesek segítsék Németországot a Szovjetunió ellen. Himmler a koncentrációs táborokban levő foglyok életét is felajánlotta, amennyiben a nyugati hatalmak elfogadják a német kapitulációt. A nyugati hatalmak április 28-án elutasították a megegyezést. Rozanov szerint Himmler tárgyalásai Hitler tudtával és beleegyezésével folytak, a Himmler ellen kiadott letartóztatási parancsot pedig a sikertelen tárgyalások miatti dühében adta ki. (G. L. ROZANOV: TITKOS DIPLOMÁCIA 1944-1945. Kossuth Könyvkiadó-Kárpáti Kiadó, Budapest, 1985. 162 o.)