A Svetlana könnyűcirkáló-osztály építése röviddel az első világháború előtt kezdődött el. Az osztály névadó hajóját a Balti Hajógyárban kezdték el építeni 1913-ban, majd 1917-es vízrebocsátását követően a 90%-ban elkészült hajót a német fenyegetés miatt Tallinból átvontatták Kronstattba, és ott állt a polgárháború befejezéséig. 1924-ben eredeti projekt részleges modernizációja után folytatták a munkálatokat, ekkor a Svetlana-t átnevezték Profinter-re. 1928. július 1-én állt szolgálatba a Balti Flotta kötelékében.
1929/30 telén a Sevasztopol/Parizhskaya Kommuna csatahajóval együtt áthajózott a Fekete-tengerre, ezzel átkerült a Fekete-tengeri Flottához. 1935-ben és 1938-ban ismét átépítették és modernizálták, többek közt eltávolították el a repülőgépek indítására szol- gáló katapultot is a fedélzetéről. 1939. október 31-én újfent átnevezték, ekkor kapta a Krasnij Krym nevet.
A német támadást követően 1941 októberében részt vett előbb Ogyessza és Szevasztopol védelmében, majd a kercsi hadműveleteket támogatta. Sikeresen tevékenykedett (part- raszálló műveletekben tűztámogatás, hajókísérés, légvédelem, szállítási feladatok) egé- szen 1943 októberéig, amikor Sztálin megtiltotta, a nagy felszíni hadihajók bevetését az ő engedélye nélkül – ezzel véget is ért a Krasnij Krym aktív részvétele a háborúban. 1954-től már csak kiképző feladatokat látott el, majd 1959-ben leselejtezték. Testvérhajója a Cher- vona Ukraina.
TECHNIKAI ADATOK
- Vízrebocsátás: 1917 (1938)
- Vízkiszorítás: 6683 t (üresen); 7999 tonna (harckészen)
- Méretek: hossz: 158,4 m - szélesség: 15,35 m - merülés: 6,65 m
- Sebesség: 29 csomó
- Személyzet: 850 fő
- Hajtómű: 4 hajócsavar, 13 kazán, 2 Brown-Curtis gőzturbina - 50 000 LE
- Hatótávolság: 6200 km (14 csomóval)
- Fegyverzet: 15 db 130 mm-es ágyú; 9 db 76 mm-es AA ágyú; 2 x 3 450 mm-es torpedó-vetőcső és 100 akna
- Páncélzat: 20-76 mm