A II. világháború fegyverei, járművei

Dunkerque csatahajó

2017. október 03. - Habitus

A brit Nelson-osztályú csatahajók tervein alapuló Dunkerque volt az első francia hadihajó, amelyet az 1922-es washingtoni szerződés után kezdtek építeni. A hajó az 1930-as évek elején a német Deutschland-osztályra adandó válaszként kialakított tervtanulmány-so- rozat kiteljesedését jelentette. Felderítő repülőgépei számára hangárt és egy katapult állványt biztosítottak.

dunkerque1940.jpg

Mint a Brestben állomásozó L-kötelék (Force L) zászlóshajója, 1939 októberében csatla- kozott a Királyi Haditengerészethez a német zsebcsatahajó, az Admiral Graf Spee utáni hajszában. Franciaország kapitulációjáig konvoj-kísérésre alkalmazták.

1940. július 3-án a Dunkerque épp a mers-el-kebiri révben horgonyzott, ahol a Német- ország, illetve a francia kormány között létrejött fegyverletételi egyezmény értelmében hozzákezdtek leszereléséhez, amikor brit hadihajók támadása nyomán súlyosan megron- gálódott. Három nappal később a Királyi Haditengerészet torpedóvető gépei további károkat okoztak a hajótestben, mely részben a víz alá merült. Miután onnan kiemelték, 1942. február 20-án Toulonba hajózott, ahol november 27-én — abban az évben, amikor a németek megszállták a kikötőt — meglékelték. 1953-ban kiemelték és ócskavasként eladták. Testvérhajója a Strasbourg.

TECHNIKAI ADATOK

  • Vízrebocsátás: 1935
  • Vízkiszorítás: 26 500 t (üresen); 35 500 tonna (harckészen)
  • Méretek: hossz: 214,5 m - szélesség: 31 m - merülés: 8,6 m
  • Sebesség: 29,5 csomó (54,63 km/h)
  • Személyzet: 1433 fő
  • Hajtómű: 4 hajócsavar, 4 turbina
  • Hatótávolság: 13 897 km
  • Fegyverzet: 8 db 330 mm-es (13 h.), 16 db 127 mm-es (5 h.) löveg
  • Páncélzat: Övpáncél 143-243 mm, lövegtornyok 152-331 mm

A bejegyzés trackback címe:

https://2vilaghaborufegyverei.blog.hu/api/trackback/id/tr3112922757

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása