I-52 japán tengeralattjáró 

1944 júniusában ez a futballpályánál is hosszabb, 108 méter hosszú és több mint 9 méter széles japán nagyhatótávolságú óceánjáró tengeralattjáró a német megszállás alatt lévő Franciaország felé tartott, Uno Kameo fregattkapitány parancsnoksága alatt. Az 1943. december 28-án szolgálatba állt I-52 első szupertitkos küldetésének az volt a célja, hogy az akkor még német megszállás alatt álló Lorient kikötőjébe hajózva közel 250 tonna stratégiai nyersanyagból álló rakományt juttasson célba. Indulás előtt a legnagyobb titokban 49 fémládában 2,2 tonnányi színarany tömböt is behajóztak a tengeralattjáróra. Ez lett volna a német technológiai transzfer, köztük a T-5 akusztikus torpedó, radarbe- rendezések, a Messerschmitt Me-262 sugárhajtású vadászgép tervrajzai, 800 kilogramm urán-oxid, valamint további titkos katonai technológiai iratok ellenértéke.

Az I-52 94 fős személyzettel és 14 fő civil mérnökkel a fedélzetén 1944. március 10-én futott ki a kuréi haditengerészeti kikötőből. Szingapúrban jelentős mennyiségű nyers- gumit és kaucsukot hajóztak be a tengeralattjáróra. Az I-52 innen tovább folytatta útját, és sikeresen kijutott az Atlanti-óceánra. Időközben azonban nem várt esemény történt; a szövetséges haderő 1944. június 6-án sikeresen partra szállt Normandiában. Emiatt Lorient mint célkikötő kiesett.

A berlini követség katonai attaséja, Kojima Hideo ellentengernagy egy rejtjelezett rádióüzenetben arról értesítette a tengeralattjáró parancsnokát, hogy június 22-én a nyugat-afrikai Cape Verde közelében az U-530 német tengeralattjáróval kell találkoznia, és a fedélzetére venni három tisztet, akik egy norvégiai kikötőbe fogják elirányítani. Ezt a rádióüzenetet az amerikai haditengerészeti hírszerzés elfogta és megfejtette. Az ameri- kai flottaparancsnokság utasította a térségben cirkáló, a USS Bogue kísérő-hordozóból és öt rombolóból álló tengeralattjáró-vadász flottillát, hogy kutassa fel, és semmisítse meg az ellenséges hajókat.

A japán tengeralattjáró és az U-530 1944. június 22-én az esti órákban találkozott Cape Verde-től nyugatra, a nyílt óceánon. A német U-Bootról háromfős személyzet szállt át az I-52-re. A németek a biztonság érdekében magukkal vitték a legújabb fejlesztésű Naxos radarjelző készüléket is. Ekkor már az időközben a USS Bogue-ról felszállt Avanger típusú torpedóvető gépek keresték az ellenséges tengeralattjárókat a megfejtett rádióüzenet szerinti térségében. A Jesse D. Taylor parancsnoksága alatt repülő Avenger fedezte fel a búvárnaszádokat, és MK 24 típusú akusztikus torpedókat dobott a hajókra. Másnap kora reggel a rajtaütés helyszínére hajózó USS Janssen romboló kiterjedt olajfoltot, a felszínen hánykolódó ládákat és törmeléket, valamint emberi testrészeket fedezett fel. Az amerikai hadinapló szerint mindkét ellenséges egységet elsüllyesztették.  (Ezzel szemben az U-530 csak megsérült, és sikerült elmenekülnie, a japán tengeralattjárónak azonban valóban nyoma veszett.)

Hogy mi történhetett a tengeralattjáróval, pontosabban hol süllyedt el, évtizedekig vita tárgya volt. A német haditengerészet, a Kriegsmarine 1944. augusztus 30-án kelt naplóbejegyzése szerint az I-52 1944. július 25-én a Vizcayai-öbölben süllyedt el, ezzel szemben a Japán Császári Haditengerészet 1944. augusztus 2-ra tette a tengeralattjáró elvesztését. Hosszú ideig a roncs felkutatására tett erőfeszítések is eredménytelenek maradtak, mert az sem volt bizonyos, hogy hol pusztulhatott el.

Az I-52 roncsa Cape Verde és Barbados között, a szárazföldtől közel 2000 kilométerre

Paul Tidwell amerikai tengerkutató 1990 januárjában látott hozzá az I-52 kereséséhez. Tidwell a washingtoni levéltárakban kezdte meg a hosszadalmas adatgyűjtést. Felvette a kapcsolatot a japán hatóságokkal, az elveszett személyzet hozzátartozóival, sőt a táma- dást végrehajtó Avanger egykori parancsnokával, Jesse D. Taylorral is.

A szorgos kutatómunka eredményeként az egykori német és japán dokumentumokkal szemben az lett a meggyőződése, hogy a tengeralattjáró roncsát a támadás körzetében kell keresni. A terepi munkát jelentősen megnehezítette a keresési körzet – átlag 4–5000 méter közötti – vízmélysége. Az 1994. december végétől 1995 márciusáig tartó kutatás azonban sikertelennek bizonyult.

Közben Tidwell azt nyilatkozta a sajtónak, hogy szerinte az Atlanti-óceánon elsüllyesztett japán tengeralattjáró rakományában volt egy békeajánlat is Tokióból, mely azonban így sosem juthatott el céljához. A kutató erre a megdöbbentő elméletre a titkosítás alól feloldott második világháborús dokumentumok washingtoni tanulmányozása során jutott, amikor részletesen végigolvasta az I-52-esről fennmaradt anyagokat. "Tudtam, hogy az I-52-es különleges, és azt is tudtam, hogy aranyat szállított" mondta "így most szeretnék mindent kinyomozni a hajóról és küldetéséről". A dokumentumokban ugyanis szerinte az áll, hogy Yoshikazu Fujimura, a svájci japán tengerészeti attasé helyettese titokban béketárgyalásokat folytatott a szintén ott tartózkodó amerikai megbízottal, a későbbi külügyminiszter Alan Dulles-szel. Fujimura ezután a németek által megszállt Franciaország kikötőjébe, Lorient-be utazott, hogy ott találkozzon az I-52-vel, és magához vegye a Tokióból érkező békejavaslatot. A tengeralattjáró azonban nem érkezett meg, és így ő üres kézzel tért vissza Svájcba.

Az I-52 roncsa 5200 méteres mélységben. (Forrás: Operation Rising Sun)

Az expedíció második szakaszában, 1995. május 2-án egy tengeralattjáró sziluettjét rajzolta ki a szonár, 5200 méteres mélységben. Paul Tidwell élete nagy álma teljesedett be: egy hatalmas tengeralattjáró kísérteties roncsa bontakozott ki a kutató-reflektorok fényében. Kétség sem férhetett a roncs azonosságához; a torony oldalán a felkelő nap vörös korongja mellett világosan felismerhető volt az I-52 jelzés. A roncs meglepően jó állapotban vészelte át az évtizedeket, egyedül az orra szakadt le ott, ahol az amerikai Avenger végzetes torpedótalálata érte.

Noha a roncs környékét alaposan felderítették, megfelelő technológia híján nem tudtak behatolni a tengeralattjáró belsejébe. Az I-52 jelenleg is a legnagyobb mélységben fekvő ismert tengeralattjáró roncs, számos terv született már a gyomrában rejlő arany és a feltételezett dokumentum felszínre emelésére, de ez egyelőre még várat magára.

Vissza az ismertebb tengeralattjárók listájához