A II. világháború fegyverei, járművei

Tengeralattjáró típusok - Type C-3 (Hei-Gata 3)

2017. szeptember 27. - Habitus

 

type_c3.jpg

A háború folyamán Type C-3 (HEI-GATA3) osztálynak 3 nagyhatótávolságú óceánjáró hajója készült el és állt szolgálatba 1943 és 1944 között. A megépült egységek a Type C-1 és Type C-2 osztály hajóihoz képest kevesebb torpedóvető-csővel, kisebb felszíni sebes- séggel, viszont két fedélzeti ágyúval rendelkeztek és megnövelték a hatótávolságukat is. A sorozat első hajóját – az I-52-t – 1942 novemberében bocsátották vízre és 1943 decem- berében állították szolgálatba.

Ezek a nagyméretű egységek 300 tonna szállítmányt voltak képesek szállítani, és közel 30 000 kilométert tudtak megtenni tankolás nélkül, így ezek voltak a kor egyik legnagyobb hatótávolsággal rendelkező tengeralattjárói. Ezáltal igen alkalmasak voltak járőrfelada- tokra a hadszíntér egész területén. A hajókat utólag ellátták Schorchel-készülékkel, az I-53-at pedig úgy módosították, hogy alkalmas legyen 6 darab Kaiten kamikaze-egység szállítására. A C3-as osztályból csak az I-53 élte túl a háborút, 1946-ban bontották szét.

Technikai adatok


Ismertebb tengeralattjárók listája *


 

A bejegyzés trackback címe:

https://2vilaghaborufegyverei.blog.hu/api/trackback/id/tr2412899384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása