A II. világháború ’legütésállóbb” vadászgépe a Grumman F4F 'Wildcat'-ok felváltására készült. Miután egy kényszerleszállást végzett japán Zero-t találtak az Aleut-szigetek környékén, azt az Egyesült Államokba szállítottak és a Grumman gyárban alapos tesztelésnek vetették alá.

A Wildcatok már jóval azelőtt harcoltak a tengelyhatalmakkal, hogy az Egyesült Államok belépett volna a második világháborúba. Az első siker: 1940. december 25-én két brit Martlet lelőtt egy német Junkers Ju-88-ast, amely felderítő küldetést teljesített a Királyi Haditengerészet Scapa Flow-i támaszpontja felett, az Északi-tengeren, az Orkney-szigeteken.

Az F4F ’Wildcat’ az Amerikai Haditengerészet alapvető vadászrepülőgép típusa volt a második világháború első felében. A típust a Grumman fejlesztette ki és gyártotta, főként hajófedélzeti üzemeltetésre. Az amerikaiakon kívül a brit Flotta-Légierő (Fleet Air Arm) is igényt tartott rá, ők vetették be először a típust harcokban, 1940 utolsó hónapjaiban.

Salamon-szigeteknél vívott csata amerikai győzelmet hozott, de következményeiben inkább döntetlennek bizonyult. Ezt egy amerikai siker követte az Esperance-foknál, majd egy kudarc a Santa Cruz-szigeteknél. Ez volt a negyedik jelentős haditengerészeti összecsapás az Egyesült Államok Haditengerészete és a Japán Birodalmi Haditengerészet között a hosszadalmas és stratégiailag fontos guadalcanai hadjárat során.

A  modern japán nehézcirkálók új generációjának két utolsó tagja lett a Tone és testvérhajója a Chikuma. Nem volt még egy olyan nehézcirkáló a II. világháborúban, amelyik annyi bevetést ért volna meg, mint ez a két hajó. 1941 decemberétől szinte folyamatosan, 1944 októberéig bevetésben voltak, jóformán minden fontosabb csendes-óceáni hadműveletben részt vettek. Nevüket két, 1932-ben leszerelt cirkálótól örökölték, amelyeket japán folyókról neveztek el.

A guadalcanali hadjárat során az utolsó jelentős kísérlet a szigeten lévő japán katonák ellátására 1942. november 30-án éjjel történt, amely egy felszíni hajók között vívott tengeri ütközethez vezetett a Tassafaronga-foknál. Az ütközet az elsöprő amerikai erőfölény ellenére japán győzelemet hozott, de a Guadalcanalért folytatott harc kimenetelére nem volt hatása.

1943 áprilisában az amerikaiak egy megfejtett távirat nyomán tudomást szereztek arról, hogy a Japán Császári Haditengerészet főparancsnoka, Jamamoto Isoroku tengernagy ellenőrző körútra indul frontra. A Bosszú-hadművelet (Operation Vengenance) során április 18-án a Salamon-szigeteki Bougainville közelében amerikai vadászgépek megtámadták és lelőtték a gépét, ő pedig életét vesztette. A küldetés a világháború leghosszabb elfogó hadművelete volt.

A guadalcanali hadjárat a II. világháború csendes-óceáni hadszínterén zajlott 1942. augusztus 7. és 1943. február 9. között. A több fázisban, a szárazföldön, a levegőben és a tengeren vívott csata döntő változást hozott a háború menetében: itt indult meg az a szövetséges offenzíva, amely végül elvezetett Japán kapitulációjához. A szigeteket Japán pár hónappal az események előtt szállta meg. Guadalcanalon megkezdték egy repülőtér kiépítését, de jelentős erőik nem voltak a szigeteken. A szövetségesek meglepték a japán őrséget, és csekély veszteségek árán elfoglalták a két kicsi szigetet, a már szinte kész repülőteret és Guadalcanal keleti csücskét.

1942. augusztus 7-én az amerikai tengerészgyalogosok partra szálltak a Salamon-szigetek keleti részén, amelyet az amerikai haditengerészet hadihajói védtek. Ez a kétéltű partraszállás volt a csendes-óceáni háború első nagy amerikai szárazföldi hadjárata, amelynek célja az volt, hogy megakadályozza a japánok tengeri- és légi támaszpontok létesítését a szigetláncon.

Az 1939-ben kitört fegyveres konfliktusban soha nem látott pusztítás vette kezdetét, amely során világszerte mintegy hatvanmillióan vesztették életüket a világméretű konfliktus évei alatt. Íme a második világháború tíz legvéresebb ütközete.