Hermann Wilhelm Göring 1893. január 23-án a bajorországi Rosenheimben szüle­tett. A náci elit számos tagjától eltérően nagypolgári családból származott, édesapja előbb Német Délnyugat-Afrika – a mai Namíbia – biztosaként, majd Haiti főkonzulja- ként képviselte Németországot. Szülei 1905-ben a karlsuhei katonaiskolába küldték, majd négy év után felvételizett a Porosz Katonai Akadémiára. Kiképzését követően Mulhouse környékén teljesített szolgálatot, és itt érte az I. világháború kitörése is.

Előbb egy gyalogos hadosztályban harcolt, majd a légierő tisztjeként szolgált tovább; első katonai kitün- tetéseit, az I. és II. osztályú Vaskeresztet légigyőzel- meinek kö­szönhette. 1917 májusában a 27. repülőraj pa­rancsnoka lett. Ekkor már többszörösen kitünte- tett, tapasztalt pilóta volt (19 légigyőzelem), aki a legma­gasabb német katonai kitüntetést, a „Pour le Mérite"-t is kiérdemelte.

1908. június 12-én született Bécsben, többgenerációs katonacsalád fiaként. Tanulmányait 1926-ban a Bécsi Műszaki Főiskolán kezdte meg, ebből az időből szár- maznak arcán a sebhelyek; vívóversenyenken vett részt – az így szerzett sérülései nyomán nevezték a szövetségesek „Scarface”-nek, sebhelyes arcúnak. 1931-ben mérnöki diplomát szerzett, 1932-ben belé- pett az osztrák nemzetiszocialista pártba, majd az SA-ba is. Ezt követően Ernst Kaltenbrunner, az oszt- rák nácik vezetőjének pártfogoltja lett, és jelentős szerepet játszott az Anschluss végrehajtásában; en- nek során ő fogatta le Miklas osztrák elnököt. 1939-ben – már német állampolgárként – felvételét kérte a Luftwafféba, de kora miatt nem találták szolgálatra alkalmasnak. Végül – Kaltenbrunner segítségével – 1940-ben a Hitler testőralakulata, a Leibstandardte SS Adolf Hitler katonái közé került.

Noha Mussolini félreállítása tökéletesen meglepte Hitlert, reakciója ugyanolyan gyors és elszánt volt, mint 1941 tavaszán Jugoszlávia esetében. Rommel tábornagyot, aki éppen ekkor érkezett meg Szalonikibe, azonnal visszarendelték Németországba, ahol megbízták az Alarich hadművelet vezetésével, amelyet már jó néhány hónappal korábban kidolgoztak arra az esetre, ha Olaszország ki akarna lépni a háborúból.

1943 fordulatot hoz a fasiszta rezsim történetében. Szaporodnak a nehézségek, a fasizmus elveszíti a korábban melléállt tömegek támogatását. A válság végül 1943. július 25-én a duce bukásához vezet. Mussolini, miután a németek néhány hónappal később kiszabadítják,1943. szeptember 27-én az új kormány elfoglalta székhelyét Salòban és kikiáltja az Olasz Szociális Köztársaságot. Ugyanakkor Olaszországot kettészakítja a szövetségesek déli támadása.

A szövetségesek sokáig gondolkodtak az olaszországi partraszálláson. Bár Szicília elfoglalása könnyen ment, az amerikaiak egy Nápoly környéki partraszállás esetén a harcok elnyúlásától, a tervezett normandiai partraszállás hátráltatásától s a csendes-óceáni háború elhúzódásától tartottak. Hosszas viták után Eisenhower mégis úgy döntött, hogy szeptember elején átkelnek a Messinai-szoroson és kilencedikén partra szállnak Salernóban. Bár a tervet az akkor éppen Québecben tartózkodó Roosevelt és Churchill is elfogadta, nem titkolták kételyeiket.

Miközben keleten elkezdődött a kurszki ütközet, a Földközi tenger térségében az angolszász szövetségesek is elkezdtek végre mocorogni. A célpont – azt követően, hogy befejeződtek a harcok Észak-Afrikában – Szicília lett, erről előzetesen Roosevelt amerikai elnök és Churchill brit miniszterelnök döntött 1943. január 19-án, a casablancai konferencián.

Amikor 1943 márciusában a keleti fronton megszűnt a küzdelem, egy jókora orosz kiszögellés maradt Kurszk előtt. Az oroszok kísértést éreztek, hogy a kiszögellésből tovább nyomuljanak előre, a németek kísértést éreztek, hogy oldalról elvágják. A szovjetek ellenálltak a kísértésnek, a németek nem. Így aztán az 1943-as év legnagyobb ütközetére nem a levegőben, és nem is a Földközi-tenger térségében került sor, hanem a keleti hadszíntéren.

A Zitadelle fedőnevű (1943. július 5. - július 13.) kurszki hadművelet volt az utolsó nagyszabású német stratégiai támadás, az utolsó próbálkozás a hadászati kezdeményezés átvételére.

A szovjetek 1943 januárjában és február legelején Sztálingrád térségében addig példátlan méretű győzelmet arattak. Azonban a német Dél Hadseregcsoport erőinek 1943 márciusában egy ellentámadással sikerült megállítani a nyugat-délnyugat felé előretörő Vörös Hadsereget. A Manstein tábornagy vezette hadseregcsoport ezzel megőrizte a németek déli arcvonalának folytonosságát, Harkov visszafoglalásával pedig átmenetileg a hadászati kezdeményezést is visszaszerezte a szovjetektől. A keleti hadszíntéren folyó küzdelem még messze nem dőlt el.

1943-ban végre megmozdultak a szövetséges nagyhatalmak, az év Roosevelt és Churchill casablancai találkozójával kezdődött. Ez volt az első alkalom, hogy amerikai elnök elhagyta Amerika földjét, illetve parti vizeit azóta, hogy Woodrow Wilson részt vett az 1919-es párizsi békekonferencián. Roosevelt alig várta, hogy Sztálinon gyakorolhassa személyes varázsát, Churchill pedig eltökélten meg akarta őrizni pozícióját a nagyhatalmak sorában.

Friedrich Wilhelm Ernst Paulus a Hessen tartomány- ban lévő Guxhagenben született, 1890. szeptember 23-án. Az alsó-szászországi Kassel gimnáziumában érettségizett. Mivel polgári származása miatt nem lehetett a császári haditengerészet tisztje, a marbur- gi egyetem jogi fakultására iratkozott be. Egy félév után otthagyta az egyetemet, Badenbe ment és belépett a 111. gyalogezredbe, ahol előbb kadétként szolgált, majd 1911-ben hadnaggyá nevezték ki. Egy évvel később feleségül vette a román származású Elena Rosetti-Solescut, egyik tiszttársának nővérét; házasságukból három gyermek született.

A világháború kitörése Freiburgban érte; ezrede – a 7. hadsereg részeként – már az első napokban össze- csapott a franciákkal, akik betörtek Elzászba.