A Yamato-osztály egységei a világon valaha épített legnagyobb, legnehezebb, és legerősebb csatahajók voltak. Vízkiszorításuk meghaladta a 64 000 tonnát, harckészen pedig a 71 000 tonnát. Kilenc darab 460 mm-es főtüzérségüket – ezek a világ legnagyobb hajóágyúi voltak – tornyonként hármasával összpontosították; ezek az egységek voltak a japán flotta egyetlen három lövegtornyos csatahajói, melyek tűzerősebbek voltak minden más akkori csatahajónál.

A XX. század húszas-harmincas éveiben egyre inkább militarizálódó Japán katonai stratégái a Csendes-óceán nyugati térségét a birodalom érdekszférájának tekintették; ennek megfelelően a hadiflotta fejlesztésére koncentráltak. A japánok egy olyan döntő ütközetben gondolkodtak, amelyet a fő ellenfélnek tekintett amerikaiakkal kívántak megvívni, miután már elbántak a térségben állomásozó, jóval gyengébb angol, holland és francia erőkkel.

Mivel tisztában voltak a japán és az amerikai nehézipar kapacitása közti óriási különbséggel, olyan hajókat akartak építeni amelyek, ha szükséges, egyszerre akár több jól felfegyverzett ellenféllel is eredményesen harcba tudnak szállni és le is tudják győzni azokat.

A japánok még 1942 elején foglalták el a Fülöp-szigeteket. Támaszpontokat építettek ki, így könnyen elérhették a Csendes-óceán déli térségét; a Délkelet-Ázsia előterében fekvő szigeteket kulcsfontosságú stratégiai pontnak tekintették. A Mariana-szigeteknél aratott győzelem után a szövetséges haderő vezetése 1944 augusztusában úgy döntött: vissza kell foglalni a Fülöp-szigeteket, hogy megnyíljék az út a Japán elleni közvetlen támadáshoz. 

És most vissza a Távol-Keletre, ahol még zajlott a háború. A Csendes-óceánon az amerikai offenzíva a japán birodalom utolsó bástyáihoz közeledett; 1944 júniusára ellenőrzésük alá vonták a Csendes-óceáni térség középső részét és a japán fővárostól, Tokiótól valamivel több, mint 2400 kilométerre fekvő, a japán belső védelmi gyűrűjéhez tartozó Mariana-szigetek (Saipan, Guam, Tinian) elfoglalását tűzték ki célul.

1933-ig a német tudomány a világ élvonalába tartozott. Később sok zsidó származású vagy ellenzéki érzelmű tudós elhagyta hazáját. Németország ezzel sok kiváló tudósát elveszítette. Számosan azonban úgy döntöttek, hogy maradnak. Voltak, akik egyszerűen csak munkájukat akarták folytatni, mások tudatosan a hitlerista rendszer hadigépezete szolgálatába álltak.

Az európai háború befejezését követően Berlin mellett 1945. július 17. és augusztus 2. között megrendezett potsdami konferencián az USA-t az áprilisban elhunyt Roosevelt helyett Harry S. Truman képviselte. Nagy-Britannia esetében július 18-tól a közben választási győzelmet arató munkáspárti Clement Attlee vette át Churchill miniszterelnök helyét. Sztálin maradt.

Majdnem kimaradt, pedig fontos. Mielőtt Berlin elesett – majd ezt követően a III. Birodalom is kapitulált – volt egy fontos csúcstalálkozó: 1945. február 4-én a Krím-félszigeten található jaltai cári kastélyban utoljára még találkozott a „három nagy”. A Szovjetuniót Sztálin, Angliát Churchill, az Egyesült Államokat pedig Roosevelt képviselte.

A ’Volksjäger’ után mi más jöhetne, mint Me-163 ’Komet’. A rendkívül kisméretű repülőgép a világháború végső szakaszában szintén szokatlan újításokkal próbálta megoldani a németek egyre súlyosabb problémáit; a szövetségesek fokozódó légitámadásaira válaszul fejlesztették ki. A ’Komet’, amelyet a II. világháború egyik titkos fegyvereként tartanak számon, 955 km/h sebességével korának leggyorsabb repülőgépe volt.

A világháború végső szakaszára már szánalmas állapotba került német hadiipar bámulatra méltó teljesítménye volt a Heinkel He-162. Az olcsó, gyorsan szolgálatba állítható gázturbinás vadászgép a Birodalmi Légi Minisztérium 1944 szeptemberében kiírt pályázatára született.

A minisztérium hivatalosan Volksjäger néven tartotta számon, a gyártási programban a Salamander fedőnevet használták, míg a Heinkel gyár a Spatz ("Veréb") nevet adta a gépnek.

A cseh főváros védelme a német hadsereg hivatalos kapitulációja után is folytatódott. Nem csoda, hiszen védői között olyanok is voltak, akik számára a megadás rosszabb volt a halálos ítéletnél — kínzás és börtön várt rájuk. A konfliktustól tartó szövetségesek kompromisszumot kötöttek a Sztálinnal, és ezzel évtizedekre megpecsételték Csehszlovákia sorsát. A sors gonosz tréfája, hogy a világháborúban legtöbbet szenvedett országok a hadműveletek befejeztével a Szovjetunió befolyási övezetébe kerültek. A Prágáról folyó alkudozást is Sztálin nyerte meg.