Coventry bombázását a németek a konokul ellenálló angolok elrettentéséül szánták. Az akció a Luftwaffe nagy-britanniai pusztításainak jelképévé vált. Coventry 1940-ben nem túl nagy, de rendkívül sűrűn lakott város volt. Mintegy negyedmillióan lakták, gyárai főleg a hadseregnek termeltek. A huszonegy gyár közül tizenkettő a légierőhöz tartozott; repülőkhöz, radarokhoz és harci járművekhez gyártott alkatrészeket. Hitler nem véletlenül jelölte ki célpontul; a brit hadi infrastruktúra megsemmisítésének stratégiájába illő feladatot tűzött a Luftwaffe elé.

A Kampfgruppe 100 Varmes-ban állomásozó felderítő repülőgépei 1940. november 14-én éjszaka 18 óra 17 perckor a Lyme-öböl magasságában lépték át az angol partvonalat, 20.15-kor értek Coventry fölé és világító bombákat dobtak le. Utánuk a bombázók következtek. A támadás november 15-én reggel 6 órakor ért véget. Az akcióban 437 repülőgép vett részt, 56 tonna gyújtóanyagot, 394 tonna robbanóbombát és 127 légi aknát dobtak le.

Nagy volt a pusztítás. A bombázók a történelmi városközpont felgyújtásával kezdték, a gyújtóbombákat a város tízórás bombázása követte. Az óváros Szent Mihályról elnevezett gótikus székesegyházát porig rombolták, a házak egyharmada lakhatatlanná vált, a váro- son áthaladó összes vasútvonal megsemmisült. A légierő számára termelő üzemek több más fontos gyárral együtt komoly károkat szenvedtek; az áldozatok száma 554 halott és 865 súlyos sebesült volt. Az addig példátlan rombolás során félezernyi üzlet semmisült meg, a legtöbb ember élelmiszerjegye odaveszett, fejadagok kiosztását néhány napra fel kellett függeszteni. A „Mass Observation" című napilap így számolt be az eseményről:

Ezen az egy estén sokkal több hisztériát, pánikot és rémületet láthattunk, mint a háború két előző hónapja alatt együttvéve. Egész testükben reszkető, kiabáló, kétségbeesett asszonyok támolyogtak az utcán, sokan elájultak vagy a tűzoltókra támadtak. Láttuk, hogyan verekedtek az emberek, hogy felférjenek egy autóbuszra, amelyről azt hitték, valahová falura indul. Pedig a sofőr világosan megmondta, hogy le fog állni az út szélén.

Winston Churchill és Alfred Robert Grindlay polgármester a székesegyház romjainál, 1941 szeptembere

A brit kormány igyekezett segítséget nyújtani a város lakosságának: egyetlen nap alatt 100 ezer kenyeret küldtek Coventrybe, a hadsereg tábori konyhákat bocsátott a lakosság rendelkezésére. A diadalittas német rádió a következő napokban bejelentette, hogy az Egyesült Királyság más városai is Coventry sorsára jutnak. Valóban; a Coventry elleni tá- madást bár nem ismételték meg, de másnap éjjel London következett. 1940. november 19-20-án 357 repülő támadta Birminghamet, utána Bristol, Plymouth, Southampton, Liverpool, Sheffield került sorra; az évet december 27-28-án és 29-30-án London elleni légitámadások zárták.

A fokozódó légitámadások ellenére 1940 októberében az angliai csata lényegében már véget ért. 1940. szeptember 17-én Hitler úgy határozott, hogy az angliai partraszállást tavaszra halasztja. A hadjárat kezdeti szakaszának német taktikája — vagyis az, hogy az angol vadászrepülők megsemmisítésével teljes légifölényt szerezzenek a brit légtérben, és ezzel megkönnyítsék a szárazföldi erők partraszállását — tökéletesen kudarcot vallott. A RAF megőrizte pozícióit, sőt még Berlin 1940. augusztusi bombázására is maradt ereje.

Tűzszerészek szállítják el a hatástalanított német légibombákat Londonban

Az angolok berlini légi kiruccanására reagálva Hitler 1940. szeptember 4-én nyilvánosan kijelentette: „Ha ők pusztítják városainkat, mi az övéiket elsöpörjük a föld színéről." Válaszul Berlin bombázására, 1940. szeptember 7-én megkezdődtek a London elleni, november elejéig tartó támadások. A németek ezzel nem csak a brit lakosságot akarták megtörni, hanem abban is bíztak — Göring ezt a reményt a támadás első napjától fogva táplálta —, hogy a főváros folyamatos védelmére kényszerített brit vadászrepülők ereje végül ki- merül. A várt eredményt azonban ez a hadművelet sem hozta meg; a londoni lakosság kitartott, a RAF pedig komoly veszteségeket okozott a német légierőnek.

1940 novemberében Göring nagyszabású stratégiai hadműveletre szánta el magát. Úgy vélte, hogy miután nem sikerült gyorsan legyőzni Nagy-Britanniát, legalább arra nem szabad időt hagyni neki, hogy újjászervezze a Franciaországban megtépázott szárazföldi hadseregét. A teljesítőképessége határára jutott, és a feladat végrehajtására alkalmatlan felszereléssel rendelkező Luftwaffénak meg kellett volna semmisítenie a brit ipari kapaci- tást, de közben a London (és a többi város) elleni légitámadásokat sem szakíthatta félbe.

Heinkel He-111-es bevetésre indul egy francia bázisról

Coventry bombázása a Brit-szigetek elleni légi hadműveletek új szakaszát nyitotta meg. A németek már a brit városok elleni tömeges támadások előtt új rádióirányítási rendszert dolgoztak ki és vezettek be, amely a „Knickebein" nevet kapta, és a feltételezések szerint képes volt arra, hogy a rendszert használó bombázókat „vakon", nagy pontossággal rávezesse a kiválasztott célpontokra.

De a brit felderítés sem tétlenkedett, már 1940 júniusában eljutott hozzájuk a német újítás híre, és a rádióhullámokat eredményesen zavaró rendszer kidolgozása sem telt sok időbe. A Luftwaffénak ismét tökéletesítenie kellett módszereit. A Coventry elleni légitá- madást végrehajtó Kampfgruppe 100 gépeit olyan rádióvezetéses rendszerrel szerelték fel, amelynek segítségével pontosan dobhatták le a gyújtóbombákat, és a kialakuló tüzek maguk vezették a bombázókat a célpontokra. Az angoloknak minden bizonnyal sikerült volna megzavarniuk ezt a rádióvezetéses rendszert (X-Gerát) is, ha egyik tudósuk nem véti el a számításokat. A hiba első áldozata Coventry lett.

Coventry városközpontja a légitámadás után

A Coventry elleni légitámadást a németek a legkisebb részletig előkészítették, és a tervet pontosan hajtották végre. Minden támadó csoport egyetlen feladatot kapott. A felderítő gépek X-Gerát rendszere lehetővé tette a tökéletes célzást, megkönnyítve a bombázás koncentrálását. Coventry fontos ipari központ volt, lakóinak többsége olyan gyárakban dolgozott, amelyek közvetlenül a hadsereg számára termeltek, és a gyárak szervesen beépültek a város szerkezetébe. Ez magyarázza a németek által választott taktikát is.

A bombázások nyomán a város ipari termelése a korábbi egyharmadára esett vissza, a légitámadás előtti szintet csak két hónap múlva érte el. Ennek fő oka azonban paradox módon nem az ipari létesítmények pusztulása volt; az szinte semmi volt a város infra- struktúrájának veszteségeihez képest. A csatorna-, gáz-, víz- és elektromos hálózat megsemmisülése, a lakóépületek súlyos megrongálódása miatt nem működtek a közművek, szétzilálódott a közlekedés, ezért sokan hiányoztak a munkából, és a termelést főleg ez vetette vissza.

A londoni légoltalmi szervezetek központja. Itt tartották nyilván a német légitámadások által okozott károkat

Az angol iparvárosok elleni légitámadások — amelyek közül a Coventry elleni a legis- mertebb — kétségtelenül súlyos károkat okoztak, de ugyanakkor hozzájárultak a német légierő vereségéhez is, amely nem volt képes kivívni a légi fölényt Délkelet-Anglia fölött. A kudarc fő oka a Luftwaffe céljainak és feladatainak többszöri megváltoztatásában kere- sendő. Először a királyi légierővel szemben kellett volna fölényre jutnia, amit csak a RAF, a repülőgépek, repterek, irányító központok, radarok, üzemanyagraktárak, a légierő számára termelő gyárak stb. teljes megsemmisítésével érhetett volna el. Egy idő múltán azonban Hitler a városok és az ipari központok elpusztításával bízta meg légierejét, ekkor a Luftwaffénak egészen más célokra kellett összpontosítania erőit. Emiatt aztán a német pilóták egyetlen feladatukat sem tudták maradéktalanul teljesíteni.

Feltehető a kérdés, hogy a Luftwaffe képes lett volna-e megtörni az angolok ellenállását, ha megfelelő felszereléssel, elsősorban nagy hatósugarú, többmotoros bombázókkal rendelkezett volna. Az, hogy a német lakosság néhány évvel később — az 1940-es légitámadásoknál sokkal kegyetlenebb szövetséges légicsapások idején — nem tört meg, ennek épp az ellenkezőjét látszik bizonyítani.