A II. világháború fegyverei, járművei

Rablott műkincsek nyomában [254.]

2020. július 17. - Habitus

A III. Birodalom urai sajátosan viszonyultak a művészethez. Hitler hatalomra kerülése után a művészet az ideológiai eszközévé, egyúttal fontos devizaforrássá is vált; szívesen hoztak létre saját gyűjteményt — leggyakrabban magánkollekciók kifosztásával — olyan alkotásokból, amelyek megfeleltek az „uralkodó faj" kulturális doktrínájának. A többi művet a háború folytatásához szükséges anyagi eszközök biztosítására hasznosították.

mualkotasok0.jpg

A kialakult műkincspiac nemcsak a művek színvonalát, hanem árát tekintve is kivételes volt. A fosztogatás a német múzeumok „megtisztításával" kezdődött. Az 1937-ben Németországot bejáró „Elfajzott művészet" (Entartete Kunst) című vándorkiállítás után a műalkotások elkobzásával foglalkozó bizottságok aktivitása megnőtt, csaknem 16 ezer tárgyat vontak ki a közgyűjteményekből. (Nyitókép: A krakkói szárnyasoltár)

A nácik hatalomra jutása után könyvégetéssel kezdődtek az események. Azután a faji mércét kezdtek alkalmazni a német művészetben, átszervezték a III. Birodalom múze- umainak gyűjteményeit. Miután 1938-ban Ausztriát a birodalomhoz csatolták, Hitler lehetőséget látott egyik álma megvalósítására — a világ legnagyszerűbb múzeumának, az új rendszer és a germán magasabbrendűség igazi jelképének létrehozására Linzben. 1939-ben megbízta Hans Posse művészettörténészt, hogy teremtse meg magángyűjte- ményét, amelyet a jövendő linzi múzeumnak szánt.

mualkotasok3.jpg

Az Entartete Kunst kiállítás megnyitója 1937 júliusában Münchenben

Csehszlovákia elfoglalását követően sajátos verseny kezdődött a náci vezetők között. Elsőként Göring számolt a „rendelkezésére álló anyag" pénzügyi jelentőségével. A Van Gogh, Cézanne, Munch és Chagall műveinek eladásából befolyt pénzt kedvenc mesterei festményeinek és gobelinjeinek vásárlására fordította, gyorsan gyarapította gyűjtemé- nyét, amely 1938-ban már Hitlerét is felülmúlta. Szakemberekből álló csoportot hozott létre Walter Andreas Hofer vezetésével, az összegyűjtött műalkotásoknak karinhalli kastélyát kellett díszíteniük.

Possénak nem volt könnyű ellenőrzése alá vonni valamennyi eltulajdonított műtárgyat, létrehozott tehát egy olyan szervet, amely az ország egész területén működött, és Hitler támogatásával szabad kezet biztosított számára valamennyi elkobzott műalkotás fölött. Fő vetélytársa a Hofer közvetítésével dolgozó Göring volt. Ha valami kellett neki, nem válogatott az eszközökben. A rablás harmadik szereplője Alfréd Rosenberg, az antiszemi- tizmus ideológusa volt. Szervezete, az ERR (Einsatzstab Reichsleiter Rosenberg) kapta a feladatot, hogy összegyűjtse, vizsgálja, majd eladja az „elfajzott művészet" alkotásait.

mualkotasok2.jpg

Hitler és Göring kiállításon a berlini Művészeti Akadémián, 1938. március 4.

1939 szeptemberében Lengyelország megtámadása után folytatódott a műkincsrablás. SS-tisztek fésülték át az elfoglalt területet a „Kulturkitsch"-nek minősített zsidó és lengyel művészet alkotásait keresve; és már novemberben és decemberben olyan rendeletet adtak ki, amely szerint „el kell kobozni minden nemesfémből készült tárgyat, berendezést és ékszert, továbbá a műalkotásokat". (Számos híres műalkotás — így Leonardo da Vinci „Hölgy hermelinnel" c. festményének, vagy Veit Stoss (Wit Stwosz) krakkói szárnyasoltá- rának kalandos sorsa külön fejezetet érdemelne...)

Végül azonban úgy döntöttek, hogy szabályozzák a kérdést; a kezdeményezés ismét Göringé volt. A négyéves terv felelőseként olyan jogai voltak, amelyek lehetővé tették a javak elkobzását és elszállítását a megszállt területekről azzal az ürüggyel, hogy anyagi eszközöket gyűjtenek a III. Birodalom gazdasági fejlesztéséhez. 1939. október 19-én létrehozta a Haupttreuhandstelle Ost (Keleti Megbízotti Főigazgatóság) hivatalt azzal a céllal, hogy rendezze az elkobzások folyamatát.

mualkotasok6.jpg

Goebbels (balra) és Hitler 1939-ben egy berlini múzeumban

Kinevezett egy művészeti biztost, akinek feladata volt a múzeumok és a gyűjtemények listájának elkészítése, érték szerinti osztályozása és a legértékesebb alkotások biztos helyre szállítása. De nem csak Göring fért hozzá a megszállt országok műgyűjteménye- ihez. Minden magasabb rangú német jogot formált arra, hogy válogasson a múzeumi gyűjteményekből irodája, vagy magánrezidenciája díszítésére.

A nyugaton folyó háború veszélyeztette a franciaországi, belgiumi, hollandiai műalko- tásokat is. 1940. június 30-án Hitler megparancsolta, hogy a megszállt Franciaország, Belgium, Hollandia területén minden műalkotást: állami és magán — különösen zsidó — gyűjteményt „biztosítani" kell. Amikor kiadták ezt az utasítást a Wehrmachtnak, megma- gyarázták, hogy ez esetben nem átvételről, hanem csak nyilvántartásba vételről és a helyszínen történő biztosításról van szó.

mualkotasok7.jpg

Hitler a XIX. századi osztrák festő, Hans Makart festményt adományozza Göringnek

Eközben a III. Birodalom különböző döntési központjaiból különleges felderítő csopor- tokat küldtek. Feladatuk a gyűjtemények helyének megállapítása, valamint értékük felbecsülése volt, ami különösen azokra a tárgyakra vonatkozott, amelyeket 1500 után vittek el Németországból, mint hangsúlyozták, „az engedélyünk nélkül". Azonban Német- ország nyugati politikája jelentősen különbözött a Keleten folytatott módszeres rablástól. A nyugati gyűjteményeket viszonylag érintetlenül hagyták, sőt még gazdagították is a „fajidegen ellenségtől" elkobzott művekkel. A francia és holland műkereskedők számára a megszállás évei az évszázad aranykorát jelentették…

Általános gyakorlat volt a letartóztatottak vagyonelkobzása is, beleértve a műtárgyakat. Egy különleges pénzalap felhasználásával számos alkotást megvásároltak a magángyűj- temények megfélemlített tulajdonosaitól, általában nyomott áron. Párizsban a zsidó gyűjteményekből elrabolt műtárgyakat ideiglenes letétbe helyezték a Jeu de Paume múzeumban, amelyet időről időre felkerestek a magas rangú náci funkcionáriusok, hogy „válasszanak maguknak valamit".

mualkotasok5.jpg

Rose Valland és az elkobzott művek

Rose Valland, a múzeum restaurátora, aki a megszállás után is a helyén maradt, pontos listát készített a múzeumot elhagyó műtárgyakról, és úticéljukat is följegyezte. Feljegyzé- sei később nagy segítséget nyújtottak a műtárgyak felkutatásában és visszaszerzésében. 1941 és 1944 között több mint négyezer ládát szállítottak Párizsból a III. Birodalomba, és ezek 22 000 tárgyat tartalmaztak. Hitler külön parancsára főleg Neuschwanstein várában őrizték őket. Az európai műgyűjtőknek eladott alkotások szép jövedelmet hoztak a biro- dalomnak, ebben elsősorban az ERR játszott dicstelen szerepet.

A Szovjetunió megtámadása után a műkincsrablás üteme felgyorsult. A németek mód- szeresen igyekeztek eltörölni az orosz és ukrán kulturális örökség minden nyomát, az akciót Himmler és Rosenberg irányította. Azonban a német hadsereg gyors előretörése ellenére a legtöbb múzeum gyűjteményét sikerült az Urálon túlra menteni. Mégis szá- mos műkincset elraboltak, mint például a Borostyán-szobát, vagy Gottorp XVII. századi Glóbuszát. Az oroszok egész idő alatt nagyon pontosan dokumentálták a németek által elrabolt kincseket; a lista hosszú volt, ugyanis a Vörös Hadsereg szinte semmit nem talált a visszafoglalt városok múzeumaiban.

mualkotasok9.jpg

Németek 1944-ben Rómában, a Palazzo Venezia előtt

1942-43-ban a nyugati szövetségesekben is felmerült az európai műalkotások védelmé- nek igénye, ezért létrehoztak egy művészeti tanácsadói tisztséget a szövetséges erők parancsnoksága mellett. Roosevelt elnök életre hívta a háború által érintett területek Művészi és Történeti Emlékeket Védő és Megmentő Amerikai Bizottságát. Tagjai nem hivatalosan bekapcsolódtak a tervezési munkába a szicíliai invázió előkészítése idején. A harcoló egységek információs anyagokat, térképeket kaptak, amelyeken fel volt tüntetve a műemlékek, valamint a legfontosabb műtárgyak listája és helye.

Eisenhower 1943. december 29-én kiadott parancsában fölhívta a harcoló csapatok figyelmét az olaszországi műemlékek és múzeumi gyűjtemények kíméletére. Számos fölbecsülhetetlen értékű műemléket azonban így sem sikerült megmenteni, mint például Monte Cassino kolostorát, amelyet épp a szövetségesek bombáztak porig. A németek a háború utolsó szakaszában a műalkotásokat Firenzéből Olaszország északi részébe szállították, azonban a kapituláció idején elárulták a raktárak helyét, a visszaadás pedig a szövetségesek nagy propagandaakciója lett.

mualkotasok1.jpg

Amerikai katonák az ellopott műalkotásokkal

1943-44 fordulóján a szövetségesek észlelték, hogy a németek megpróbálják semleges országokba szállítani, és ott elrejteni az összerabolt műkincseket. Nyilvánvaló volt, hogy anyagi hátteret akarnak biztosítani esetleges további tevékenységükhöz és újbóli hata- lomra jutásukhoz. Így jött létre a Kulturális Javak Védelmi és Visszajuttatási Bizottsága.

Az amerikai Office of Strategic Services (OSS) emberei és gazdasági egységei vizsgálták a hitlerista vagyonokat, beleértve az elrabolt műkincseket is. 1944 őszén megalakították a Műalkotások Elrablását Kutató Zászlóaljat (ALIU); Németország területére hatolva a mű- tárgyak visszaszerzésével megbizott és felelős tisztek listát készítettek azokról a múzeumi alkalmazottakról, akik a műalkotások nyomára vezethettek.

mualkotasok4.jpg

Rembrandt egy sóbányában elrejtve 1945-ben

Ekkorra már majdnem teljessé vált a rejtekhelyek listája, és ezeket az információkat folyamatosan továbbították az arcvonalban harcoló egységek parancsnokaihoz. A hadsereget a műemlékvédelmi felügyelet munkatársai kísérték, akiknek feladata az elrejtett műtárgyak felkutatása és biztosítása volt.

A Németország területére bevonuló csapatok egyik feladata a gyűjtemények helyének meghatározása volt. 1943-ban a „Linz Speciális Misszió" sokezer műkincsét szállították egy hatalmas bányába az ausztriai Altaussee-ban; itt 1945. május 8-án az amerikaiak 10 000 sértetlen műtárgyat, közötte 6577 igen értékes festményt találtak. Magdeburg köze- lében a britek bukkantak rá a lengyel templomokból elrabolt kincsekre. Berchtesgaden környékén megtalálták a Göring gyűjteményét rejtő vonatot, ennek egy részüket azon- ban a környékbeliek szétlopkodták. Végül a britek és az amerikaiak több mint kétezer rejtekhelyet kutattak föl.

 mualkotasok8.jpg

Műkincsek Altaussee-ban

Az oroszok hasonló buzgalommal keresték a németek által elrabolt kincseket. Kezdetben saját tulajdonukat akarták visszaszerezni, majd egyre inkább a bosszúvágy hajtotta őket, és mindent elraboltak vagy elpusztítottak, ami az útjukba került. Fél évszázaddal később vallották csak be, hogy német múzeumokból így rabolták el — többek közt — trójai aranykincseket. Az is előfordult, hogy a Szovjetunióba szállították a németek által más múzeumokból elrabolt műalkotásokat. Mindmáig folynak a találgatások számos értékes műkincs sorsára vonatkozóan.

A szövetségesek hosszú hónapokig tartó tárgyalásokat folytattak azoknak az elveknek a meghatározására, amelyek alapján a műkincseket vissza kellett juttatni származási helyükre. A műkincsek visszaszármaztatásával foglalkozó bizottság 1945. június 11-én kezdte meg működését, s bár hatalmas munkát végzett, máig is sok vitás kérdés maradt.

A bejegyzés trackback címe:

https://2vilaghaborufegyverei.blog.hu/api/trackback/id/tr5516019910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása