A kétmotoros romboló (Zerstörer) és gyorsbombázó repülőgépet a Messerschmitt Bf-110 utódának tervezték. Bár az első felszállására már 1939-ben sor került, a sorozatgyártás a gép rossz repülőtulajdonságai miatt csak 1941-ben kezdődött el.

Ez az olcsó, kicsi, de erős repülőgép a Fokker utolsó sorozatgyártott vadászgépe volt. Teljesítménye kielégítette a korabeli követelményeket, harcolt Németország és a Szovjetunió ellen is, eredményesen vette fel a harcot a II. világháború elejének legfejlettebb repülőivel szemben is. Finnországban egészen 1944-ig gyártották és 1949-ig teljesített szolgálatot.

A Fiat G-50 Freccia (’Nyíl’) az első saját gyártású egyfedelű, együléses vadászgépe volt az olasz hadseregnek. Evolúciós szempontból összekötő láncszemet alkotott a korábbi kétfedelű és a későbbi önhordó egyfedelű gépek között. A pilótafülkénél felmagasodó törzsrész, az egész törzs szerkezete még a kétfedelű ősökre utal, míg a futómű-behúzó mechanizmus és a teljesen áttervezett szárny már a jövőbe mutat.

1939-ben Werner von Braun javasolta elsőként egy függőlegesen felszálló rakéta-repülő tervezését, és Erich Bachem adott neki rövid életet, aki az ötletből ezt az olcsó, egyszerű, ámde nagyon erős rakétahajtóműves, rövidtávú elfogó vadászgépet megalkotta.

A német és magyar hadvezetés eleinte Budapestet is "nyílt várossá" akarta nyilvánítani, mint pl. Rómát, hogy megkímélje a teljesen felesleges ostromtól. December elején Hitler azonban másképp döntött, és „utolsó töltényig tartandó erődnek" (Festung Budapest) nyilvánította a magyar fővárost, melyet háztól házig kell védeni.

 1939 őszén a Brit Hadügyminisztérium lefoglalt egy nagy, Trent Park nevű kastélyt Észak-Londonban. A házat „különleges célokra” szánták, és az ott végzett munkálatokat szigorúan titokban tartották. Egyetlen helyi lakosnak sem volt fogalma arról, hogy mi történik itt.

1938. szeptember 30-án, a kora hajnali órákban született meg a müncheni egyezmény, melyben Mussolini olasz diktátor, Daladier francia és Chamberlain brit miniszterelnök jóváhagyták Hitler területi követeléseit Csehszlovákiával szemben.

A Takao-osztály a Japán Császári Haditengerészet (IJN) négy nehézcirkálóból álló osztálya volt. Az előző Myoko-osztály továbbfejlesztéseként hozták létre, nehezebb torpedófegyverzettel és egy nagy, szinte csatahajószerű hídszerkezettel. Ezek az 1932-ben szolgálatba álló nehézcirká- lók lettek a Japán Császári Haditengerészet legnagyobb méretű ilyen egységei.

A japánok I. világháború utáni hadihajó-építésében jelen voltak azok a törekvések, melyek a feltörekvő tengeri hatalom növekvő erejét kívánták szimbolizálni. Mindenből a legnagyobbat akarták, így lettek például a legnagyobb és legerősebb könnyűcirkálók a világon a Mogami-osztály tagjai (Mogami, Mikuma, Kumano, Suzuya).

1891. december 10-én született (más források szerint 1890-ben) Londonban, Caledon 4. grófjának harma- dik fiaként. Az első világháború európai frontján az Ír Gárda 2. zászlóalját vezette, kétszer is megsebesült. Az orosz polgárháború alatt 1919-ben egy lett-német egységet, a Balti Landwehrt vezette a Szovjet-Orosz- ország elleni harcok során. (Megj.: a brit tisztikarban ő volt az egyetlen, aki német csapatokat is vezetett, és ő volt az egyetlen, aki harcolt a szovjetek ellen is.)

A '20-as évektől ezredesként a vezérkarnál szolgált, majd 1937-ben (45 évesen) vezérőrnaggyá léptették elő, ezzel ő lett a brit hadsereg legfiatalabb táborno- ka. 1940-ben kinevezték a Franciaországba küldött brit expedíciós hadtest parancsnokává. Amikor 1940. június elején a németek Dunkerque-nél bekerítették a francia-angol haderőt, ő biztosította csapataival a hídfőt, amíg az utolsó egységeket át nem szállították a La Manche csatornán Angliába.