A világháború kitörésekor a német tengeralattjárók rettegésben tartották az Atlanti-óceánon hajózó szövetségeseket, akik egyre újabb módszerekkel és eszközökkel próbáltak védekezni ellenük. A radaroktól a mélyvízi bombákig mindennek az volt a célja, hogy csökkentsék, majd megszüntessék az U-Bootok jelentette fenyegetést.

A szövetséges hatalmak első és legtartósabb válasza a német fenyegetésre 1939-től az volt, hogy a forgalmasabb kikötők között konvojokat szerveztek, hogy hadihajóik minél több kereskedelmi hajót védhessenek. Hátránynak számított, hogy viszonylag sok hajó gyűlt össze aránylag kis területen, csábító célpontot kínálva így az U-bootoknak. Ennek dacára a konvojok viszonylagos biztonságot nyújtottak, esélyt adtak a megtorpedózott hajók legénységének kimentésére, és a konvoj körül összegyűlt tengeralattjárókat is sikeresebben lehetett támadni.

Gyülekező konvoj Halifax kikötőjében

A konvojok szervezése szigorú szabályok szerint történt: a hajók — általában 25-40, de előfordultak 50 egységből állók is — egy magas rangú tengerésztiszt vezetésével több mérföldön széthúzott oszlopokban haladtak. A fedezetet általában rombolók — akár régebbi típusúak is — és korvettek adták. Ez utóbbi alacsony és széles építésű hajók bevethetőek voltak szélsőséges időjárási körülmények között is, gyakorlatilag bármilyen konvoj kíséretét elláthatták, nem véletlen, hogy az északi Atlanti-óceán viharos vizein a konvojok kíséretének megközelítőleg a felét a korvettek — különösen a jól sikerült Flower típus — adták.

Korvettek, rombolók és fregattok

A Flower-osztályú korvettek hamar a konvojvédelem igáslovai lettek az Atlanti-óceánon. Egy háború előtti bálnavadászhajó terveinek módosításával készültek. Megbízható, tom- pa, széles orrú hajók voltak, amelyek viharos időre készültek. Vízkiszorításuk valamivel 900 tonna fölött volt, egy 4 hüvelykes ágyúval, egy 20 mm-es Oerlikon gépágyúval és vízibombavetőkkel fegyverezték fel őket. ASDIC-jük primitív volt, radarral nem rendel- keztek. Az volt a hírük, hogy a "nedves fűvön is dülöngélnek".

A Royal Navy Flower osztályú korvettje, a HMS Samphire 1943 körül.

Legnagyobb hátrányuk azoban a sebességük volt, maximum 16 csomó — Dönitz VIIC tengeralattjárói a felszínre emelkedve köröket írhattak le körülöttük. Mindezek ellenére II. világháború kezdetén igen nagy szükség volt erre a hajótípusra, amely képes volt be- tölteni azt az űrt, amelyet a nagyméretű rombolók hiánya keltett.

A háború első éveiben a rombolók (DD) voltak a tengeralattjárók elleni harc legfontosabb eszközei, mivel kialakításuknál fogva ideális eszközei voltak az U-Bootok elleni hadvise- lésnek. A fegyvernem egyes hajói bár jelentős különbségeket mutattak, alapvető építési filozófiájukat tekintve egységesek. A legfontosabb jellemzői közé a viszonylag kis méret, a nagy teljesítményű motor és az erős fegyverzet tartozik. Ezek az egységek 1200-2200 tonnás hadihajók voltak, kialakításuknál fogva kis merülésű hajótesttel, ezáltal kisebb cél- felületet adtak a torpedóknak. Sebességük elérte a 35-38 csomót, tehát jóval gyorsabbak voltak, mint a korabeli tengeralattjárók.

HMS Hero, a Királyi Haditengerészet egyik H osztályú rombolója

A karcsú hajótest és a gyorsaság a legfontosabb kritériumok voltak, amelyet megfelelő fegyverzettel egészítettek ki: kis méretükhöz képest félelmetes fegyverarzenált hordoz- tak: 4-6 löveg, 6-10 torpedó-vetőcső, 4-8 vízibombavető, számos nehézgéppuska és légvédelmi géppuska kapott helyt a fedélzeten. Egy-egy rombolón nagyjából 130-300 fős személyzet szolgált — nagyobb személyzet az amerikai haditengerészet hajóit jellemezte, még a brit egységek rendszerint 150-200 fővel hajóztak.

Az U-bootok és a repülőgépek elleni védelemhez azonban nem volt szükség torpedókkal felszerelt rombolókra, idővel kisebb, ún. kísérő rombolókat állítottak hadrendbe, amelye- ket viszont bőségesen elláttak a repülőgépek és tengeralattjárók elleni fegyverekkel. A kísérő rombolók jóval olcsóbban előállíthatóak voltak, mint az ún. flotta-rombolók (DD), és sokkal alkalmasabb voltak a konvoj-kísérő feladatra. Bár sebességük kisebb volt (35 csomó helyett általában csak 21 csomó), de ezt ellensúlyozta a nagyobb szilárdság, és az erősebb fegyverzet. A háború folyamán 503 kísérő rombolót (DE-t) állítottak szolgálatba a szövetségesek; az első három kísérőromboló 1943 januárjában érkezett a hadműveleti területre, ugyanezen év októberére számuk már 48-ra nőtt. 1943 közepétől ezek a hajók váltak a legelterjedtebb tengeralattjáró-vadászokká a konvojok védelmében.

A River osztályú  HMS Rother (K224)

A konvojok védelmére rendelt hajók egy másik típusa a háború későbbi szakaszában bevezetett fregatt volt, amelyeket az Atlanti-óceánra tengeralattjáró-elhárításra és konvojkíséretre terveztek. A River osztályt például kimondottan az északi Atlanti-óceán különleges időjárási körülményeinek figyelembevételével alkották meg. A HMS Rother és a HMS Spey volt az első két ilyen típusú hajó, melyeket 1941 vége felé bocsátottak vízre.

A korai River osztályú egységek megjelenése fordulópontot jelentett konvoj-csatákban 1942/43 telén. Ezekkel a fregattokkal váltották fel az addig alkalmazott, de már kiörege- dett Town és V&W osztályú rombolókat, amelyeket ezután hozzárendeltek a különböző Kísérő Csoportok állományához. (Később a háború folyamán a britek az összes kísérő rombolót átnevezték fregattá.)

HMS Amethyst, a Royal Navy módosított Black Swan osztályú szlúpja

Érdemes még pár szót ejteni az ún. szlúpokról is.  Ezek a romboló méretű hajók rendkívül hasonlítottak a korvettekhez, sebességük is hasonló (16 tengeri mérföld) volt. Eredetileg a Földközi-tengerre és a déli Csendes-óceánra tervezték őket, de végül az északi Atlanti-óceánon vetették be őket. A háború korai időszakában a Black Swan osztályt alkalmazták, fegyverzetükhöz tartozott a mélyvízi bomba is, emiatt jól ellátták ezeket a hajókat külön- féle érzékelő műszerekkel, ami hatásos tengeralattjáró-vadásszá tette a típust. A Királyi Haditengerészetnél szolgálatba állított szlúpok nagy hatótávolsággal és erős légvédelmi fegyverzettel rendelkeztek — és bár jóval lassabbak voltak, mint a rombolók, teljesítmé- nyük is csak töredéke volt azokénak — de mivel felszerelték őket ASDIC készülékkel, ezt amúgy is működőképtelenné tette volna a nagyobb sebesség.

Némelyik konvojt — különösen a háború kezdeti szakaszában és a szovjet kikötőkbe vezető hajóutakon — nagy felszíni hajók is fedezték, főképp ott, ahol a Kriegsmarine hadihajóinak támadására is számítani lehetett. (Folyt. köv.)