1888-ban született Kulmban, egy katonadinasztia tagjaként. A kadétiskolát követően első szolgálati helye egy vadászzászlóaljnál volt. 1911-ben rádiós tanfolyamot végzett, így 1913-ban már jelzőtiszti beosztásban teljesített szolgálatot az 5. lovashad- osztálynál. Az első világháború évei alatt a 4. had- sereg rádiós felderítőtiszti beosztásába került, így légi felderítési akciókban is részt vett.

A mozgékony lovasság, a légierő és a rádió adta lehetőségek felismerése ekkortól alapvetően meg- határozták a fiatal tiszt gondolkodásmódját.

1917-ben elvégezte a vezérkari tanfolyamot, majd a fedett nagyvezérkarhoz osztották be szolgálatra, és a motorizáció lehetőségeinek vizsgálatával bízták meg.

A húszas években a német-szovjet katonai együttműködés keretében a Szovjetunióban tanított, emellett szovjet tisztekkel – köztük M. N. Tuhacsevszkijjel – együttműködve részt vett a páncélos fegyvernem harceljárásainak kidolgozásában.

1933-ban ezredesi rangot kapott. Értekezéseket írt a motorizált hadviselés jellemzőiről és jelentős szerepe volt a német páncélosok fejlesztésének előmozdításában. Művei felkel- tették Adolf Hitler érdeklődését a páncélos fegyvernem iránt; 1935. október 15-én Hitler felkérte Guderiant három páncéloshadosztály létrehozására. 1936. augusztus 1-én vezér- őrnaggyá léptették elő, majd 1938. február 4-én altábornagyi rangot kapott, egy nappal később pedig a XVI. hadtest parancsnoka lett. Ezzel az alakulattal vett részt az Anschluss hadmozdulataiban és a Szudétavidék bekebelezésében.

1938-ban kinevezték a páncélos csapatok felügyelőjévé; 1939 januárjában a páncélos egységek főparancsnokává lépett elő, ezáltal a Wehrmacht minden motorizált egységé- nek kiképzéséért, technikájáért és taktikai felkészültségéért felelős lett. A lengyelországi hadjáratban, majd a Franciaország elleni hadműveletekben páncélos csapataival elért teljesítménye alapján 1940-ben vezérezredessé léptették elő. Részt vett a „Barbarossa hadművelet” végrehajtásában, ő vezette a 2. páncéloscsoportot, amely Fedor von Bock "Közép" hadseregcsoportjába tartozott. A Moszkva elleni sikertelen támadás után Hitler leváltotta a parancsnokság éléről.

Guderian mellőzöttsége csak egy évig tartott, 1943 februárjában, a sztálingrádi vereséget követően Hitler visszahívta az aktív szolgálatba, márciustól a páncélos csapatok főszem- lélőjeként feladata a motorizált alakulatok modernizációja lett.

1944. június 20-án a Hitler elleni merénylet után a szárazföldi haderő, az OKH (Oberkom- mando des Heer) vezérkari főnökévé lépett elő; ezen minőségében tagja volt a merénylet hátterét feltáró becsületbíróságnak, mely a felderített merénylőket a bíróságnak adta ki. 1945. március 28-án, a fronthelyzet kapcsán Guderian újból heves vitába keveredett Hit- lerrel; ismét eltávolították a törzskarból és felmentették minden tisztségéből. (Guderiant tiszttársai konfliktusokat felvállaló természete miatt „forrófejű Heinzként” emlegettek maguk között.)

1945. május 10-én amerikai fogságába esett; majd Nürnbergben, a háborús bűnösök pe- rében a vádlottak padjára került. A szovjetek követelték elítélését, az angol és amerikai bíró (francia tartózkodás mellett) azonban ártatlannak nyilvánította. Szabadlábra helyez- ték, az amerikai megszállási övezetben telepedett le.

1947. június 17-től az újjászerveződő német hadsereg és hadügyminisztérium megalaku- lását előkészítő „Amt Blank” (tiszta lap hivatal) írnokaként és tanácsadójaként dolgozott. E hivatali évei alatt írta életrajzi kötetét, az Erinnerungen eines Soldaten-t (Egy katona em- lékezései). 1954. május 14-én hunyt el Schwangau-ban.

***

Guderian 1937-ben megjelent „Achtung - Panzer!" című könyve az egyik legjelentősebb elméleti munka a korszerű gépesített hadviselésről. Véleménye szerint a harckocsi csapatok egészét gyors, az ellenség mélységében végrehajtott önálló műveletekre kell felhasználni, és nem szabad gyalogsági támogató feladatokra elaprózni. Elmélete nagymértékben számolt a légierő támogató tevékenységével is; a nagy mélységben, önállóan tevékenykedő harckocsi csapatok számára a háború első szakaszában – megfelelő önjáró tüzérség hiányában – a légierő biztosított „tüzérségi támogatást.” A kialakult német „villámháborús” hadműveleti elvek legfontosabb eszköze a páncélosok és a zuhanóbombázók szoros együttműködése volt, amellyel megteremtették a mélységi védelem áttörésének lehetőségét, és a páncélos csapatok önálló tevékenységének feltételeit. A háborúban Guderian a gyakorlatban is kipróbálhatta elképzeléseit, és bebizonyította, hogy ezen a téren a világ legjobbjai közé tartozik.