Truman elnök 1945. július 23-án a potsdami nagyhatalmi csúcstalálkozón jelentette be, hogy az Egyesült Államok új-mexikói atomrobbantása sikeres volt. Az amerikaiak három éven át erőltetett iramban dolgoztak egy nukleáris robbanóeszköz kifejlesztésén; és 1945 nyarára három atombomba készen állt. Az elsőt július 16-án kísérleti jelleggel fölrobbantották az új-mexikói Alamogordónál, ennek ellenére senki sem tudta, hogy pontosan milyen lesz a hatásuk éles bevetésben, de remélték, hogy pusztító erejük megadásra kényszeríti majd a japánokat.

Két héttel később, másodikat augusztus 6-án ledobták Hirosimára. Három nappal később Nagaszakira a harmadik – és bár a japánok ezt nem tudták – az utolsó atombombát. (A szupertitkos Manhattan-programban kifejlesztett első atombombák közel két milliárd dollárba kerültek és elkészítésük mintegy 130 ezer embernek adott munkát.)

1945. július 16-án a USS Indianapolis nehézcirkáló* kifutott San Franciscóból Pearl Harbor felé, fedélzetén a világ első bevetésre kerülő atombombájával – a Little Boy-jal – és a működéséhez szükséges dúsított uránnal, amely a világon akkor fellelhető összes dúsított urán mennyiségének a felét tette ki. Az U235-öt két, ólommal bélelt, lehegesztett fémládában tárolták a hajón. A személyzetnek parancsba adták, hogy ha a hajót támadás éri az uránt dobják a tengerbe.

A hirosimai „atombombázó” legénysége 1945. augusztus 5-én

A hajó július 19-én ért Pearl Harborba, 26-án pedig Guamra, ahol a Tinian-szigeti bázison kirakodott. Itt a bombát összeszerelték és átrakták az Enola Gay néven elhíresült B-29-es bombázóra. A dupla ólomréteggel bélelt, egyedi elektronikus gyújtószerkezettel ellátott, 64 kg dúsított uránt tartalmazó bomba mintegy 4,5 tonnát nyomott és közel 3 m hosszú volt, ezért igen nagy nehézségek és átalakítások árán sikerült csak felfüggeszteni a B-29-es bombaterében. Ezt követően az Enola Gay pilótája, Paul W. Tibbets 1945. augusztus 6-án egyenesen Carl A. Spaatz-tól, a csendes-óceáni amerikai légierő főparancsnokától kapott parancsot az indulásra. A célpont: Hirosima.

A hirosimai atombomba gombafelhője

Reggel fél nyolckor három amerikai repülőgép tűnt fel a japán nagyváros fölött. A légi- riadókba belefáradt, menekültekkel 400 ezresre duzzadt lakosság ügyet sem vetett a gépekre, amelyek közül az Enola Gay alacsonyabbra ereszkedett, és "valamilyen tárgyat" dobott le, amely ejtőernyővel zuhant a föld felé. 8 óra után 15 perccel és 17 másodperccel a város fölött vakító fény lobbant, majd mennydörgés következett és az azóta elhíresült gombafelhő szökött az ég felé: 600 méter magasságban felrobbant a 17 ezer tonna TNT-vel egyenlő hatású első „élesben bevetett” atombomba.

Hirosima romjain, két nappal a bombázás után

A robbanás körzetében 1,2 kilométeres sugarú körben minden a földdel vált egyenlővé, az áldozatok pontos számát soha nem fogjuk megtudni. Csak becslések léteznek; élel- miszerjegyét 78 150 ember nem váltotta be soha többé, az amerikai felderítés 139 ezerre tette számukat. Az áldozatok többségének halálát nem maga a robbanás okozta, hanem az azt követő tűzvész, omlás és pánik. Sokan csak napokkal később, a hőhatás, a lökés- hullámok vagy a radioaktív sugárzás következtében vesztették életüket. A mai napig szedi áldozatait a leukémia, a “hirosimai rák”. Hirosima 80 százaléka romba dőlt, az ipari létesítmények ellenben szinte érintetlenek maradtak, és a hadiüzemek dolgozóinak jelentős része túlélte a robbanást.

Sintó szentély maradványai Nagaszakiban

Mivel az atombombát ekkor használták először éles bevetésen, az amerikaiak maguk is meglepődtek, hogy milyen mérhetetlen pusztítóerővel bír az új fegyver. Ám ez a felis- merés sem akadályozta meg őket abban, hogy Hirosima után három nappal, augusztus 9-én helyi idő szerint 11 óra 2 perckor Nagaszakira is ledobják a 21 kilotonnás Fat Man névre keresztelt plutóniumbombát, amelynek ereje majdnem a hirosimai kétszerese volt. Ebben a támadásban mintegy 36 ezren haltak meg, illetve később a sugárzás következté- ben további 40 ezren. (1945. augusztus 9-én kedvezőtlen, felhős időjárási viszonyok fo- gadták a B-29-es bombázó legénységét az eredetileg kijelölt célpont, a nagy katonai ipari komplexum Kokura felett, ezért esett a közeli másodlagos célpont, a semmilyen katonai jelentőséggel nem bíró Nagaszakira a választás.)

Urakami-katedrális Nagaszakiban 1945 szeptemberében. A katedrális több mint három kilométerre volt a detonáció helyétől

Ez, és az egy nappal korábbi szovjet hadüzenet meg a mandzsúriai támadás híre végül kikényszeríttette a döntést: Hirohito császár életében először önállóan cselekedett, és kijelentette: "Az elviselhetetlent el kell viselni!" Augusztus 14-én Japán beleegyezett a föltétel nélküli kapitulációba – azzal a föltétellel, hogy a császár pozíciójának sértetlenül meg kell maradnia.

Az amerikai politikai és katonai vezetés később az atomtámadás szükségszerűségét és jogosságát hangsúlyozta. Amikor évekkel később egy interjúban megkérdezték az Enola Gay pilótáját, Tibbets ezredest, hogy megbánta-e, hogy több tízezer ártatlan japán ember halálát idézte elő azzal, hogy ledobta az atombombát a következőket felelte:

Soha nem bántam meg és nem is szégyelltem, mert akkoriban hittem, hogy a hazafiúi kötelességemet teljesítem azzal, hogy a kiadott parancsot végrehajtom.

A vita azóta sem csillapodott: szükség volt-e Hirosimában, de főként három nappal később Nagaszakiban az atombomba bevetésére, és milyen hátsó szándékok vezették Truman elnököt a támadás elrendelésekor. Sokan vélik úgy, hogy a robbantás hadászatilag indokolatlan volt, mivel a japánok már a megadás gondolatával foglalkoztak; az amerikai katonai és politikai vezetés főleg a lakott területre gyakorolt hatást akarta látni, és már a háború utáni erőviszonyokat akarta alakítani. Mások szerint viszont súlyos véráldozatokkal járó hadműveleteket kerültek el, hiszen az egyetlen japán terület, Okinawa elfoglalása 12 ezer amerikai katona életét követelte: ezek a veszteségek hozzájárultak ahhoz, hogy Japán ellen bevessék az új fegyvert.

*Az atombomba kihajózását követően a cirkáló július 28-án indult el Okinawa felé, hogy egy hadgyakorlat keretében képezzék tovább a mintegy 1 200 főnyi újonc legénységet, mielőtt csatlakoznak Jesse B. Oldendorf altengernagy flottájához. Július 30-án 00:14-kor a Mochitsura Hashimoto parancsnoksága alatt hajózó I-58-as japán tengeralattjáró két torpedója eltalálta a cirkálót az orrán és a hajóderékban, amely gyorsan az oldalára dőlt, s csakhamar felborult, majd a torpedótalálatokat követően 12 perccel elsüllyedt. (Erről majd később, részletesebben…)