Februárban az amerikaiak véres harcok után elfoglalták  Iwo Jima-t, a következő elfoglalandó sziget Okinawa volt. Az okinawai csata  a legnagyobb partraszálló hadművelet volt a csendes-óceáni hadszíntéren, két és fél hónapig dúlt a harc; 1945. április 1-től június végéig tartott. Okinawa mérföldkőnek számított, hiszen az amerikaiak először léptek a birodalom földjére.

A második világháború végső szakaszában a csendes-óceáni hadszíntéren az amerikai offenzíva két ága (a déli MacArthur és a keleti Nimitz tengernagy vezette szárny) egye- sülve — a Marshall- és a Mariana-szigetek elfoglalása után — immár a japán szigeteket vette célba. Az óriási véráldozatok árán 1945 márciusának végén elfoglalt Iwo Jima után a Koreai-félszigettől délre, Tajvantól északkeletre fekvő, a japán szigetek legnagyobb, déli tagjától, Kyushu-tól csak 500 kilométerre fekvő szigetcsoport stratégiailag különlegesen fontos Rjúkjú-szigetcsoport következett. Itt volt Tajvan és Japán között az egyetlen nagy kikötő, amelynek birtokában az amerikaiak ellenőrizhették volna a tengeri útvonalakat, a légibázisokról pedig közvetlenül bombázhatták a legfontosabb japán ipari övezeteket.

Az Okinawát védő japán főtisztek. Szinte sem maradt közülük életben.

A legnagyobb szigetet, a mintegy 100 kilométer hosszú és 30 kilométer széles Okinawát a japánok mostanra erődnek építették ki, utolsó védelmi vonalként az anyaország előtt. A 130 ezer fős helyőrség parancsnoka Ushijima Mitsuru (más átírással Usidzsima Micuru) tábornok volt, aki csapatait a sziget déli részén vonta össze. Vezérkari főnöke, Hiromichi Jahara ezredes terve alapján úgy döntött, hogy a szövetséges tengeri és légi fölény miatt nem védi a tengerpartot, hanem a terep adottságait kihasználva barlangokban, mélyen tagolt, megerősített állásokban, alagutakban vonta össze erőit; a védők szinte bevehe- tetlen erőddé alakították a területet. Bunkerek, rejtett tüzelőállások, csapdák, aknamezők várták a támadókat. Ushijima emellett számított a kamikazék fokozott támogatására, és az általuk okozott, várhatóan nagy amerikai veszteségek kiváltotta lélektani hatásra is.

A japán vezérkar az okinawai invázió idejére nagyjából az egész légierőt öngyilkos bevetésre szervezte át. Kyushu szigetén 1050 kamikaze gép a tengerészeti légierő kötelékéből, 600 a szárazföldi légierőtől, Formozán 50 a tengerészettől és 200 a szárazföldi köteléktől állt bevetésre készen az invázió elhárítására.

Az amerikai hadvezetés bár hozzávetőleg a felére becsülte a védők számát, de a siker ér- dekében a térség addigi legnagyobb deszantműveletét és flottaösszevonását hajtotta végre. Az angol-amerikai vezetés a 10. amerikai hadsereget, az 5. flottát és egy angol repülő-magasabbegységet jelölt ki a Simon Bolivar Buckner altábornagy irányította Jéghegy-hadművelet (Operation Iceberg) végrehajtására. Ez 450 000 főt, 1300 hadi- és szállítóhajót, továbbá 1700 repülőgépet jelentett; ez több hajó és katona, mint amennyi a normandiai partraszállásban részt vett. (A britek, akik még mindig távol-keleti nagyhatalmi státuszuk megőrzésén fáradoztak, ráerőszakolták flottatámogatásukat az amerikaiakra, akik vonakodva és szkeptikusan fogadták el azt.)

tengerészgyalogosok szállnak partra Okinawán, 1945. április 1-én

A légi és tüzérségi előkészítés után április 1-én szálltak partra az első csapatok a nyugati parton. Ez az első napon 50 000 katonát és 200 úszó harckocsit jelentett. Négy nap véres harcai után az amerikaiak kijutottak a keleti partra, és végeredményben kettévágták a védelmet. A gyengébben védett északi részt egy hét alatt sikerült megtisztítani, a hónap közepére amerikai kézre került az itteni két japán légibázis is.

A légierő ugyanekkor Kagoshimától 210 km-re délnyugatra — amikor az amerikai gépek az összes Kyushu-n lévő japán légi- és tengerészeti bázist támadták — elsüllyesztette a a japánok büszkeségét, a világ legnagyobb csatahajóját, a Yamatót, amely április elején indult útnak Okinawa felé azzal a feladattal, hogy minél több amerikai hajót süllyesszen el, majd a partra futva a végsőkig harcoljon. (A kíséretből mindössze 3 romboló élte túl a támadást. A Yamato elvesztésével a japán flotta már csak két cirkálóval és 23 rombolóval rendelkezett, gyakorlatilag megszűnt létezni.)

Egy japán bunker felrobbantása Okinawán, 1945. május

Délen azonban a japánok heves ellenállást tanúsítottak. Az erődítmény-rendszer meg- erősített bunkereit a támadóknak egyenként kellett felszámolniuk, ráadásul a tengeren horgonyzó hajóktól csak elégtelen tüzérségi támogatást remélhettek. Az első védelmi vonalat csak április 14-én sikerült áttörni, a következő vonalon pedig elakadt az előrenyo- mulás. Az amerikai veszteségek meredeken emelkedtek a szárazföldön és a tengeren is, a kamikázék 21 hajót elpusztítottak, 66-ot pedig megrongáltak. Májusban megérkezett a monszun is, az állandó esők mocsárrá változtatták a hadszínteret, amelyen holttestek ezrei hevertek temetetlenül.

Május elején — Ushijima szándékai ellenére — a japánok ellentámadást indítottak, amely napok alatt kifulladt. A japán flotta részei és a kamikazék sem tudták számottevően tá- mogatni a védőket, így június 22-re részekre szabdalták és megsemmisítették a maradék japán erőket. A sziget fölött még ezen a napon amerikai zászló lengett. A sziget elestét az amerikai hadvezetés 1945. június 23-án jelentette be, de csak a tisztogató hadműveletek végén, július 2-án nyilvánították biztonságossá.

Az okinawai csata végét egyik parancsnok sem élte meg: Ushijima június 22-én ősi japán rítus szerint öngyilkosságot követett el, amikor az amerikaiak elérték barlangját, Buckner négy nappal korábban kapott halálos sebet, amikor meglátogatott egy előretolt állást; ő volt a háborúban elesett legmagasabb rangú amerikai katonatiszt.

Buckner (jobbra) utolsó képe, közvetlenül a halála előtt készült

A csendes-óceáni hadszíntér legvéresebb ütközetében 12 520 amerikai katona esett el és 36 631 sebesült meg, a japánok 102 ezer katonát vesztettek, alig 7500-an estek fogságba. A sziget lakosainak egyharmada, 150 ezer ember is meghalt; immáron nem csak katonák, de civilek, felnőttek és gyermekek is áldozatok lettek. Ezen felül az amerikaiak 36 hajót és 763 repülőgépet, a japánok 16 hajót és több mint 1400 repülőt vesztettek. Ezek a súlyos veszteségek — állítólag — jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy az amerikai hadvezetés végül a japán főszigetek elleni támadás helyett az atombomba bevetése mellett döntsön.

MacArthur arra számított, hogy ötmillió katonát és egymillió emberéletet követel majd, hogy Japánt megadásra kényszerítsék. Truman szerint a fiatal amerikai katonák ezreinek védelme érdekében az atombomba bevetése szükségszerű. A fegyver hatásának demonstrálása azonbab inkább a Szovjetuniónak szólt, és a hatalmi játszmáknak része volt, bár az amerikai atommonopólium sem tartott sokáig. Mellesleg még maga a robbantás sem hatott, legalábbis a japán katonai vezetésre...