Párizs felszabadítása, 1944 augusztusa [192.]

2019. október 07. - Habitus

A párizsi felkelést, amely 1944. augusztus 19-én kezdődött és augusztus 25-ig tartott, nem sorolják a II. világháború nagy csatái közé. Ennek a hadműveletnek azonban igen nagy a jelentősége, gazdag jelképrendszere pedig fontos a francia nép számára. Elsősorban Franciaország (Elzász és Lotaringia kivételével) megszállásának végét, a végső győzelmet jelenti. A franciák határtalan lelkesedéssel tekintettek de Gaulle tábornokra, intézkedéseit tisztelet övezte. Mindez erősítette a tengelyhatalmak ellen küzdő, a haza felszabadítójának és vezérének számító tábornok helyzetét a szövetségesek szemében.

paris1.jpg

A németek, miután a falaise-i katlanban zajló harcokban sikerült elkerülniük a teljes bekerítést, kivonultak Franciaországból. Hitler megparancsolta, hogy „védjék meg a francia főváros környékét, romboljanak le minden hidat a Szajnán, és égessék porig a várost". A szövetségeseknek azonban eredetileg nem állt szándékukban bevonulni Párizsba, hadműveleteiket más irányba kívánták folytatni; az amerikaiak legfontosabb katonai célja a német egységek üldözése és megsemmisítése volt. A szövetségesek számára Párizs nem számított elsőrangú katonai célpontnak. Ellenkezőleg, Franciaország felszabadult fővárosa élelmiszer-utánpótlásra szorult, ami bizonyosan rosszul érintette volna az amerikai hadsereg ellátását.

Az amerikai 1944. augusztus 18-án elérték a Szajnát, és két nap múlva Mantes-la-Jolie-nál át is keltek rajta. Eisenhower parancsot adott egy másik, délebbi ponton történő átkelés- re Melun környékén. De Gaulle tábornok és a francia Résistance (ellenállási mozgalom) ugyanekkor egyetértett abban, hogy a franciáknak cselekvő részt kell vállalniuk Párizs felszabadításában. Ez annál is fontosabb volt, mert a Francia Köztársaság ideiglenes kormányát a szövetségesek még nem ismerték el.

paris9.jpg

Pierre Laval és René Bousquet - Vichy, 1943.

Eközben Pierre Laval, a Vichy-kormány vezére, intenzíven dolgozott azon, hogy ideiglenes kormányt alakítson a III. Köztársaság tiszteletben álló képviselője, Edvard Herriot vezeté- sével Párizsban. Ezért azonnal dönteni kellett a fővárosért folytatandó fegyveres harcról, hogy a szövetségeseket kész tények elé állítsák.

A francia belbiztonsági erőknek — Forces Francaises de l'Interieur (FFI), mintegy 30 000 elszánt, de gyengén felfegyverzett embere volt. Fegyvertáruk legföljebb 3000 pisztolyból és puskából, 250 géppisztolyból és néhány géppuskából állt. A párizsi körzetparancsnok- ságot Henry Tanguy ezredesre, a nemzetközi brigád egykori katonájára bízták. A rendel- kezésére álló erők semmiféle kapcsolatban sem álltak a szövetségesekkel, és számos kérésük ellenére kevés ellátmányt kaptak. A londoni gaulleista hatóságok attól tartottak, hogy a kezdeményezést az ebben a térségben jelentős erejű kommunista Francs-Tireurs et Partisan Francaise (FTPF) veszi át.

paris2.jpg

Az FFI-n kívül Párizsban még léteztek kormányerők: a rendőrség, csendőrség és a köz- társasági őrség —mintegy 20 000 fő. Ezek nagymértékben a Résistance felügyelete alatt álltak, amely ennek köszönhetően számíthatott a támogatásukra. Semmi sem utalt azonban arra, hogy ha eljön a megfelelő pillanat, biztosan a felkelők mellett foglalnak állást. Hitler 1944. augusztus 7-én „Nagy Párizs" parancsnokául Dietrich von Choltitzot nevezte ki. Az ő irányítása alá került több mint 20 000 ember és 60 harckocsi, valamint nagyjából ugyanennyi nehézágyú és repülőgép. Párizs parancsnoka azonban tisztában volt a rá háruló feladat nehézségeivel, tudta, hogy nincsenek meg a szükséges eszközei a berlini parancsok végrehajtásához.

A felkelést elsőként a kommunisták kezdeményezték, partnereik pedig követték őket. 1944. július 14-én, a nemzeti ünnepen több tüntetést szerveztek, augusztus 10-én a Szajna menti Szakszervezeti Unió pedig meghirdette a vasutasok általános sztrájkját, majd augusztus 15-én kitört a rendőrsztrájk is. Augusztus 16-án Raul Nordling svéd konzul Alexandre Parodival, de Gaulle küldöttével egyetértésben engedélyt kapott von Choltitz tábornoktól arra, hogy átvegye a Francia Vöröskereszttől a börtönökben, kórhá- zakban, valamint a Párizs környéki táborokban, és az indulási parancsra váró vonatokon tartott foglyok ellátását. Így kerülte el háromezer letartóztatott ember a deportálást.

paris11.jpg

1944. augusztus 17-től a kommunista szervezetek erőfeszítéseket tesznek a felkelés ki- robbantására, azonban Parodi fél, hogy tömegesen esik áldozatul a civil lakosság, ha a harc megkezdése előtt nem alakul ki szoros együttműködés a szövetséges csapatokkal. Augusztus 19-én reggel 9 órakor a de Gaulle tábornok küldöttének felhívása ellenére Tanguy mozgósítást hirdet. Ugyanaznap 11 órakor a Párizsi Felszabadítási Bizottság (Comité Parisien de Libération), amelynek Tollet kommunista szakszervezeti vezető az elnöke, kiadja a jelszót a harcok elkezdésére, 12.30-kor pedig Parodi megerősíti az általános mozgósítást.

Az egymással szembenálló csoportosulások a megszállók elleni harc idejére együttmű- ködésre lépnek. A városban szétszórtan működő FFI-katonák kiválasztják célpontjaikat; az a feladatuk, hogy mennél több fegyvert zsákmányoljanak. Kénytelenek „Molotov koktélokkal" operálni, ami nem okoz nagyobb károkat az ellenség zárt toronnyal haladó páncélosaiban. A Damrémont utcán, a XVIII. kerületi városháza előtt, a de la Chapelle bulváron és még tíz más helyen a felkelők lövedékei és gránátjai hullanak a német járművekre. A Chateaudun utcán az egyik felkelő benzines palackja megállítja a német oszlop élén haladó teherautót; a többi jármű sofőrjei elmenekülnek az FFI harcosai elől.

paris10.jpg

A párizsi utcákon látványos jelenetek zajlanak. A Belleville-Villette pályaudvar raktáraiban a felkelők lefoglalják az ott található teljes benzinkészletet. Két lőszerszállító vonatot megállítanak a Buttes-Chaumont alagútban, az FFI-katonák kéntöltetű gyújtótölteteteket dobnak az alagútba. A huszonnégy német katonának választania kell a fulladásos halál, és a megadás között. Végül mindkét vonatot átadják a felkelőknek.

Von Choltitz tábornoknak nem sikerül összevonnia és harcba küldenie egységeit. Beéri azzal, hogy három harckocsit irányít a rendőr-főkapitányság elé, ezek leadnak néhány lövést a felkelők által elfoglalt épület kapujára, majd visszavonulnak. A városkép csaknem mindenhol a múlt századi hatalmas zavargásokra emlékeztet, a párizsiak barikádokat építenek. A tömeg létszáma nyugtalanítja a németeket, akik — a város legnagyobb útvonalait ellenőrző néhány őrszem kivételével — nem mernek kimozdulni állásaikból.

paris4.jpg

A számos — helyi jelentőségű — siker ellenére a Résistance mérsékelt vezetőit nyugta- lanítja a harcok eredménye; lassan kimerülnek a lőszerkészletek, és várható, hogy a németek utánpótlást kapnak. Ha von Choltitz tábornok páncélosokat vet be, és igénybe veszi a légierőt, az FFI egyetlen alakulata sem tarthatja meg harcálláspontját. Parodi, Jacques Chaban-Delmas-val, de Gaulle tábornoknak a párizsi felkeléshez frissen kineve- zett különmegbízottjával együtt elfogadja a svéd főkonzul, Nordling által a fegyverszünet megkezdéséről folytatandó tárgyalásokra tett ajánlatát. A harcok első felfüggesztésére már 1944. augusztus 19-én este sor kerül. A tárgyalások késő este fejeződnek be: a németek a feltétele, hogy a felkelők hagyják abba a támadást, és ők vállalják, hogy nem támadják meg a felkelőket, továbbá a foglyokkal a háborús jogszabályok szerint bánnak.

paris12.jpg

Augusztus 20-án hajnalban az Ellenállási Mozgalom Nemzeti Tanácsának irodája (Conseil National de la Résistance) elfogadja a németek feltételeit. Úgy véli, hogy az így nyert idő elegendő lesz ahhoz, hogy a szövetségesek elérjék Párizst. A kommunistabarát szerveze- tek azonban meg vannak győződve arról, hogy a fegyverszünet elveszi tőlük a győzelmet. Azt gyanítják, hogy a szándékaikkal ellentétes politikai cél van mögötte. Éles támadás éri a megállapodást a rendkívül befolyásos Front National, és a kommunista Pierre Willon részéről. Parodi végül enged a nyomásnak, és augusztus 22-én 16 órakor beleegyezik a fegyverszünet felfüggesztésébe. Ami amúgy is távol állt a valóságtól, mert az SS ugyan- úgy, mint az FTPF, mindkét napon szakadatlanul folytatta a fegyveres harcot.

A lakosok mindenütt felszedik az utcaköveket, aszfaltlapokat, a fákat védő vasrácsokat, a régi villamossíneket. A várost téglákból, régi szalmazsákokból, szekrényekből és homok- zsákokból készült barikádok borítják el. A lövészek a lépcsőházakban és a házak tetején helyezkednek el. A felkelők egészségügyi szolgálatosai már az első lövésváltások után elindulnak összegyűjteni mindkét oldal sebesültjeit. A 150 elsősegélynyújtó hely nagy segítségére van a kórházaknak. A németek hatalmas gondban vannak, az FFI azonban képtelen ezt a csatát külső segítség nélkül megvívni.

paris6.jpg

Augusztus 23-án tűz üt ki a Grand Palais-ban. Augusztus 24-én a németek visszahúzód- nak 36 megerősített állásukba, de a Résistance akciói következtében ezekből rövidesen csak tizenkettő marad. A német helyőrségnek nincsenek eszközei a város elveszített részeinek visszaszerzésére, de még mindig eléggé erős, hogy véres bosszú-akciót szer- vezzen. Az is közismert, hogy Hitler akár porig rombolva is meg akarja tartani Párizst.

De Gaulle tábornoknak és az FFI nemrég kinevezett parancsnokának, Koenig tábornok- nak sikerült Eisenhowernél kierőszakolni a szövetségesek terveinek megváltoztatását. A francia 2. páncéloshadosztály parancsnoka, Leclerc tábornok már augusztus 20-án Párizs irányába küldte Raymond Dronne százados felderítő egységét, amely augusztus 23-án eljutott a városba. Leclerc úgy tevékenykedett, hogy nem tájékoztatta felettesét, Gerow tábornokot, az amerikai V. hadtest parancsnokát, aki miután értesült arról, hogy a tudta nélkül tettek lépéseket, kifejezte rosszallását. Végül az amerikaiak engednek francia nyomásnak, és Leclerc tábornok engedélyt kap, hogy elinduljon Párizs felé.

paris5.jpg

Augusztus 24-én ér oda azzal a fő feladattal, hogy foglalja el a Szajna hídjait. A több száz harckocsival és ágyúval rendelkező 2. páncéloshad-osztály hatalmas erőt képvisel. Két útvonalon halad: de Langlade alezredes csapata Rambouille elhagyása után a l'Étoile tér felé veszi az irányt; Billotte ezredes csoportja viszont azt a feladatot kapja, hogy a rendőr- séghez jusson el. A hadosztály nem támadja meg a németek védelmi állásait, hanem áthalad közöttük a gyakorlatilag senki által sem védett kis utcákon.

Augusztus 25-én reggel a 2. páncéloshadosztály egységei sorra foglalják el a német erődítményeket, a „Majestic" és a Crillon szállót, a tengerészeti minisztériumot, végül pedig a Meurice szállót, ahol Choltitz tábornok főhadiszállása található. Súlyos harcok folynak a Tuileries-ben, a külügyminisztériumban, a Bourbon palotában, valamint az Éco- le Militaire épületkomplexumában. Fabien ezredes, Tanguy helyettese, valamint az FFI öt nap óta szüntelenül támadta az egy-két páncélossal és bunkerekkel védett Luxembourg palotában és annak kertjében meghúzódó 700 németet. A városban a 2. páncéloshad- osztály harckocsijai mindenhol igyekeznek megsemmisíteni a német ellenállási pontokat.

paris8.jpg

Dietrich von Choltitz aláírja a párizsi német csapatok kapitulációját

Von Choltitz tábornok tudatában van annak, hogy közeledik a harcok vége. Úgy döntött, hogy csak a reguláris hadseregnek adja meg magát, ezért nem tanúsít semmiféle ellen- állást a 2. páncéloshadosztály tisztjeivel szemben, akik augusztus 25-én behatolnak a Meurice szállóba és felszólítják a megadásra. 16 órakor von Choltitzot elszállítják a rendőrkapitányságra, ahol aláírja a kapitulációt. Ezután átviszik Leclerc főhadiszállására a Montparnasse pályaudvarra, ahol aláírja a védelmi állások elhagyásáról szóló parancsot. Este átadják az amerikaiaknak.

Nagy-Párizs parancsnoka megvetésben részesült néhány német tiszt részéről, akik sze- mére vetették, hogy képtelen volt elfojtani a párizsi felkelést. Az utókor elismerése illeti viszont azért, mert nem teljesítette Hitler parancsait, és megmentette Párizst a teljes pusztulástól. Egyetlen töltetet sem robbantatott fel, amelyeket a Wehrmacht tűzszerészei helyeztek el a hidak és a legfontosabb műemlékek alatt. A németek többi védelmi állásá- nak többségét különösebb ellenállás nélkül adták fel, igaz, hogy a Luxembourg kertben két SS-tiszt agyonlövéssel fenyegeti meg az ottani parancsnokot, ha engedelmeskedik von Choltitz tábornok parancsainak, a Bányaipari Iskolában pedig néhány tiszt inkább az öngyilkosságot választja, minta megadást. Ezek azonban elszórt esetek.

degaulle1944-paris.jpg

Augusztus 26-án délután érkezik meg de Gaulle tábornok a városba, a Champs Élysées-n áthaladva a Notre-Dame-ba megy. Az egyik háztetőről lövések hallatszanak, de még a székesegyházban is, ahol a hálaadó Te Deum eléneklésére gyűltek össze, lövöldözés tör ki. Augusztus 27-re virradóra Hitler parancsot ad a Luftwaffe-nak, váltsa be azt a fenyege- tést, amit von Choltitz tábornok nem teljesített. Két egymást követő berepüléssel német bombázók érkeznek Párizs fölé, és gyújtóbombákat dobnak le. Az utolsó berepülés, az utolsó támadás nagyobb pusztítást végez, mint az egy héttel korábbi harcok. A városért vívott harc azonban befejeződött.

A 2. páncéloshad-osztály és az FFI 1280 foglyot ejtett; 3200 német veszítette életét. A 2. hadosztály vesztesége 130 halott és 319 sebesült. Az FFI 1000 halottat és 1500 sebesültet vesztett. A városlakók közül 582-en haltak meg, és több mint kétezren megsebesültek. A párizsi csatának — amely természetes következménye az 1940. június 18-i felhívásnak — nagy visszhangja volt. De Gaulle és a Résistance felhívása győzelemmel végződött.

Hitler hiába kérdezgette augusztus 25-én a főhadiszálláson vezérkari tisztjeit, hogy „Párizs ég? Párizs ég?” – igenlő választ nem kaphatott, mert a francia főváros jelentős véráldozat árán, de végül megmenekült. Párizs több tényezőnek köszönhette ezt: egyrészt a gyorsan előrenyomuló szövetséges alakulatoknak, másrészt pedig a német parancsnoknak, aki látva helyzete reménytelenségét és tudva azt, hogy nem számíthat felmentő csapatokra, végül amellett döntött, hogy megszegi Hitlernek a város megsemmisítésére és védelmére vonatkozó parancsát, és kapitulál.

***

Dietrich von Choltitz.(1894–1966). Rrégi porosz katonacsaládból származott, hadnagy- ként már harcolt az I. világháborúban. A II. világháború elején még alezredes, a nyugati hadjárat kezdetén ejtőernyős parancsnokként az első német tiszt, aki Hollandia terüle- tére lép, 1940-ben a Rotterdam elleni ejtőernyős támadás egyik parancsnoka. Ezután a keleti fronton harcol, Szevasztopol ostroma után lett tábornok. A keleti fronton később a visszavonuló német alakulatok utóvédjeként a „felperzselt föld” taktikájának végrehajtá- sáért volt felelős. Hűsége, védelmi műveletekben szerzett jártassága voltak a főbb okai annak, hogy Hitler 1944. augusztus 7-én „Gross Paris” parancsnokának nevezte ki. A hadifogságból 1947-ben szabadult, 1966-ban halt meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://2vilaghaborufegyverei.blog.hu/api/trackback/id/tr5715208386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.