Az 1936-ban elkészült és 1938-ban hadrendbe állított kétmotoros brit Wellington volt a RAF legfontosabb bombázógépe a négymotoros típusok hadrendbe állásáig. A Vickers cég középszárnyas, szögletes gépének vázát nagy szilárdságot biztosító, rombusz alakú elemekből álló rácsszerkezet alkotta. Ennek kialakításánál adódtak problémák, főként a szárnyaknál és a nagyobb nyílásoknál (bombatér ajtó), ám a nehézségek leküzdése után egy stabil, megbízható konstrukció jött létre, melynek igen kis veszteségi mutatója volt.

A háború első szakaszában nappali, majd főként éjszakai bombázásokat hajtottak végre a Wellingtonok; első harci bevetése 1939. szeptember 4-én Wilhelmshaven bombázása volt. Több változata is készült, eltérő motorokkal. 1943-tól kezdve partvédelmi feladatokat láttak el, voltak radarfelderítő, aknamentesítő és aknarakó altípusok is, de legfőképpen az általában Leigh-fényszóróval és különféle radarokkal felszerelt verziókat vetették be hajók és tengeralattjárók ellen. Készült szállítógép és kiképző változat is. Összesen 11 461 Wellingtont gyártottak, az utolsót 1945 októberében. A típus 1953-ig állt szolgálatban.

TECHNIKAI ADATOK (Mk X)

• Hossz: 19,67 m
• Magasság: 5,34 m
• Fesztávolság: 26,25 m
• Hatótáv: 2125 km
• Személyzet: 6 fő
• Csúcsmagasság: 7325 m
• Szerkezeti tömeg: 11 500 kg (felszálló tömeg: 16 556 kg)
• Csúcssebesség: 408 km/h
• Fegyverzet: 6 db 7,7 mm-es Browning géppuska, 2720 kg bomba
• Hajtómű: 2 db 1675 LE-s Bristol Hercules VI vagy XVI