Partraszállás Olaszországban, 1943 vége [150.]

2019. március 31. - Habitus

A szövetségesek sokáig gondolkodtak az olaszországi partraszálláson. Bár Szicília elfoglalása könnyen ment, az amerikaiak egy Nápoly környéki partraszállás esetén a harcok elnyúlásától, a tervezett normandiai partraszállás hátráltatásától s a csendes-óceáni háború elhúzódásától tartottak. Hosszas viták után Eisenhower mégis úgy döntött, hogy szeptember elején átkelnek a Messinai-szoroson és kilencedikén partra szállnak Salernóban. Bár a tervet az akkor éppen Québecben tartózkodó Roosevelt és Churchill is elfogadta, nem titkolták kételyeiket.

olaszp43-0.jpg

Mégis ez volt az egyetlen lehetőség a keleti front tehermentesítésére és arra, hogy az olaszo- kat átállásra kényszerítsék. A legfőbb vezetők aggodalmai azonban indokoltnak bizonyultak: az olasz hadjárat nem volt könnyű kis "sétagalopp". A németek decemberre megállították a szövetségesek előrenyomulását, lefegyverezték a fasizmust Mussolini bukása (1943. július 25.) után elutasító olaszokat, majd Rómától 150 kilométerre délre megállították a szövetségeseket.

olaszp43-5.jpg

Albert Kesselring, a német erők egyik parancsnoka Olaszországban.

Az olasz szárazföld elleni szövetséges támadás előkészítésekor az itáliai német haderő két csoportra oszlott. A Rommel tábornagy vezette B csoport feladata Olaszország északi részének védelme volt, míg a déli csoport főparancsnokának, Kesselring tábornagynak az ország déli részét kellett védenie három hadtesttel, a XI. feladata pedig a főváros védel- me volt. Von Vietinghoff tábornok 10. hadseregét a XIV. és LXXVI. hadtest alkotta. Hitler személyesen parancsolta meg a tábornoknak, hogy Salernót tekintse a „súlypontnak", és akadályozzon meg minden partraszállási kísérletet. Kesselring úgy tervezte, hogy ha nem sikerül visszaszorítania a szövetségeseket a tengerbe, szárazföldi csatát fog vívni.

A német 10. hadsereg négy hadosztálya közül kettő, a 26. páncélgránátos hadosztály és a 15. páncéloshadosztály frissen érkezett Olaszországba, a másik négy Szicíliából menekült át. A legjobban felfegyverzett 16. páncéloshadosztályt a Salernó körüli öbölben helyezték el, ez tűnt ugyanis a legalkalmasabb helyszínnek egy nagyszabású partraszálláshoz.

olaszp43-7.jpg

Német 7,5 cm-es PaK 40-es Salerno közelében

A sztálingrádi harcok után újjászervezett, kivételesen erős harci szellemű hadosztály, amelyben mintegy 4000, lengyel, francia és szovjet harctereken megedződött „veterán" is harcolt, villámgyorsan alkalmazkodott az új helyszínhez. Minthogy a teljes, 30 km hosszú partszakaszt nem védhette, megerősített állásokat alakított ki, amelyek között aknákat és csapdákat telepítettek, és erős harckocsis járőrök cirkáltak.

olaszp43map1.jpg

A Baytown hadművelet során a brit 8. hadsereg Calabriában, az olasz csizma orránál kelt át. A hegyes terepen mindössze két jó út volt, a németek joggal számítottak arra, hogy a szövetséges csapatok nagy része másutt száll partra. A briteknek így nem kellett komoly német ellenállásra számítaniuk, Montgomery ennek dacára – rengeteg lőszert elpazarol- va – hatalmas ágyútűzzel fedezte az átkelést. (A hírszerzés mindössze két német gyalo- goszászlóalj jelenlétéről számolt be a tizenöt kilométeres tengerparti szakaszon.)

olaszp43-2.jpg

Kanadai és brit katonák behajózás előtt a szicíliai Cataniában, 1943 szeptember 2-án

Szeptember 3-án reggel 5 órakor a brit 5. hadosztály és a kanadai 1. hadosztály partra szállt az üres tengerparton, és még az éj beállta előtt nyolc kilométernyire behatolt a szárazföld belsejébe anélkül. A 8. hadsereg sem ütközött ellenállásba, ennek ellenére Montgomery csapatai lassan haladtak előre, szeptember 10-re is csak a Salernóig vezető út egyharmadát sikerült megtenniük.

A salernói partraszállásnak olyan kikötőt kellett biztosítania, amely alkalmas nagyobb egységek és az ellátás fogadására. Nápoly védelme túl erős volt, és a Szicíliában állomá- sozó szövetséges repülőgépek hatósugarának határán feküdt. Salernó viszont 30 km-nyi, a partraszállásra alkalmas tengerpartot is kínált. Salernót – az Avalanche fedőnevű had- művelet során – Clark tábornoknak kellett elfoglalnia a brit X. hadtestből (Mc Creery tá- bornok) és az amerikai VI. hadtestből (Dawley tábornok) álló 5. hadsereggel.

olaszp43-3.jpg

Mark Clark a USS  Ancon fedélzetén , 1943 szeptember 12-én, már Salernóban

A hajókaravánok szeptember 5-én és 6-án indultak Oránból, Tripoliszból, Algériából és Szicíliából. Összesen 169 000 embert, 20 000 járművet, 600 harckocsit és 1800 ágyút szállítottak. Clark tábornok igyekezett meglepni a németeket, ez azonban hiú ábránd maradt: 8-án délután észrevették és bombázni kezdték a közeledő hajókat. A szerencse azonban kedvezett a szövetségeseknek, s komolyabb veszteségek nélkül megúszták a támadást.

Az első szövetséges csapatok szeptember 9-én szálltak partra a salernói öbölben. Három amerikai zászlóalj Maiori kis kikötőjében lépett a szárazföldre, majd a nápolyi út feletti hegyekben kemény harcot vívott a németekkel. A brit egységek a Vietri-hágó környékén akadálytalanul partra szálltak, de aztán az ellenség gyorsan megállította őket.

olaszp43-1.jpg

Amerikai csapatok Paestum közelében

A Salernótól néhány kilométernyire partraszálló brit 46. és 56. hadosztály viszont azonnal erős ellenállásba ütközött. Az első napra kitűzött célokat: Salernó kikötőjének, a Monte Corvino-i reptérnek és néhány fontos útkereszteződésnek az elfoglalását nem sikerült teljesíteni. Az amerikaiak négy partszakaszon szálltak partra Paestum közelében, szep- tember 9-én már Salernóban folytak a harcok. Amikor bizonyossá vált, hogy az olasz haditengerészek átallnak a szövetségesek oldalára, elfoglalták Tarentet. A brit 1. légi- szállítású hadosztály harc nélkül szállt le a kikötőben.

Szeptember 11-én négy hadosztály még mindig el volt szigetelve két keskeny kis hídfő- álláson a Salernói-öbölben. A várost ugyan elfoglalták a britek, de a környező hegyek német kézen voltak. Kesselring tábornok úgy érezte, súlyos csapást mérhet a szövetsé- gesekre. Megparancsolta, hogy Herr tábornok az LXXVI. páncéloshadtesttel szakadjon el a 8. brit hadseregtől és induljon Salernó ellen. Szeptember 12-én a 26. és 29. páncélgrá- nátos hadosztály a 16. páncéloshadosztály támogatásával behatolt az amerikaiakat és angolokat elválasztó résbe, majd szeptember 13-án (a „fekete hétfőn") a németek szét- verték a 143. amerikai gyalogosezred II. zászlóalját, és elindultak a tengerpart felé.

olaszp43-6.jpg

Brit aknaverő tüzelőállásban - Salernó, 1943. szeptember 15.

Másnap Clark tábornok már az amerikai hadosztály behajózását fontolgatta, de a B-25-ös és B-17-es amerikai bombázók beavatkozása, a Warspite és Valiant csatahajók 38 cm-es ágyúinak tüze, valamint két amerikai ejtőernyősezred megérkezése megállította a néme- teket. Vietinghoff szeptember 16-án engedélyt kapott a visszavonulásra, de alig rendezte sorait, az 5. hadsereg hátba támadta. Végül szeptember 16-án Montgomery tábornoknak sikerült kapcsolatot teremtenie az amerikai 36. gyalogoshadosztállyal.

Szeptember 17-én este a németek a brit X. hadtest ellen intézett figyelemelterelő táma- dás után elhagyták a tengerparti arcvonalat és megkezdték az északi visszavonulást. Először Volturno vonalában, Nápoly fölött mintegy 30 km-re szándékoztak megállni, ahol Kesselring október közepéig, egy erősebb védelmi vonal kiépítéséig akart kitartani. A né- met 10. hadsereg visszavonulása már egy hete tartott, amikor szeptember 23-án a 7. páncéloshadosztály végre felszabadította a nápolyi utat. A szövetségesek 1943. október 1-én vonultak be a városba.

olaszp43-8.jpg

Amerikai csapatok Acernoban

A kikötőben teljes volt a pusztulás: a daruk elzárták a rakpartokat, valamennyi vontatót és uszályt elsüllyesztették, a szállítóberendezéseket, villamos- és csatornahálózatot tönk- retették. A hivatalokban, szállodákban, laktanyákban, minden olyan épületben, amelyet a szövetségesek esetleg használhattak volna, időzített bombákat helyeztek el.

Újabb hét telt el, mire az 5. hadsereg elérte Volturnot, a németek első védelmi vonalát. Október 12-én támadást indítottak, de a németek Kesselring parancsának megfelelően október 16-ig tartották a vonalat, majd visszavonultak a 25 kilométerrel északabbra kia- lakított ú.n. Bernhardt-vonalig, amely a 6. főút fölé magasodó hegyeken húzódott végig. Kesselring ezt a lehető legtovább akarta védeni, miközben Gariglianon és Rapidon át, a Cassino völgy érintésével újabb megerősített védelmi vonalat épített ki. Ez a Liri folyó völgyét a Róma felé vezető egyetlen utat elzáró vonal a Gusztáv-vonal nevet kapta.

olaszp43-9.jpg

Brit csapatok útban a Bernhardt-vonal felé

A Volturno környéki harcok után Clark tábornok pihenőt kért kimerült csapatai számára. Alexander tábornok, az olaszországi szövetséges erők parancsnoka engedélyezte a pihe- nőt, és bejelentette két elit alakulat, Juin tábornok francia expedíciós hadteste és Keyes tábornok II. amerikai hadteste érkezését. Október 5-én az 5. hadsereg ismét támadást indít a Bernhardt-vonal ellen. A németek olyan keményen ellenálltak, hogy Clark kényte- len volt visszavonni s átcsoportosítani kimerült csapatait, amelyek csak december elejére váltak ismét harcképessé.

olaszp43map2.jpg

A támadás első szakaszában a szövetségesek a 6. főúttól és a Mignano-völgytől nyugatra lévő hegyoldalakat akarták elfoglalni. A brit X. és az amerikai II. hadtest december 2-án rohamra indult. Hiába lőtt ki 900 ágyú 4000 tonna lőszert a németek állásaira, a bunkere- ket nem tudták megsemmisíteni; a szövetséges katonáknak lassan felkapaszkodva kellett elfoglalniuk egyik csúcsot a másik után. December 3-án a britek megrohamozták az 1000 méter magas Monte Caminót, amelyet heves német ellentámadások után, három nappal később sikerült elfoglalniuk, és így kijutottak Garigliano vonaláig.

December 7-én az amerikai II. és VI. hadtest támadást kezdett Rapido irányában. Az első célpontok a terveknek megfelelően elestek, de a német 29. páncélgránátos-hadosztály ellentámadása megállította az amerikaiak előretörését. December 15-én a II. hadtest újabb, ezúttal sikeres támadást indított. December 18-án Clark tábornok elismerte, hogy hadserege túl lassan halad előre, és a veszteségei is súlyosak: csaknem 40 000 embere esett el.

olaszp43-4.jpg

Montgomery tábornok Reggioban

Az adriai oldalon sem volt jobb a helyzet. A brindisi, bari és a foggiai reptér elfoglalása után a 8. hadsereg elérte a Sangro folyót. Montgomery célja Pescara elfoglalása volt, hogy egy bekerítő hadmozdulattal hátba támadhassa az 5. hadsereg előrenyomulását akadályozó német csapatokat. A Sangro folyón azonban csak november 30-án sikerült nagy nehezen átkelnie, Morót pedig csak december 28-án vette be. Ezután Ricciónál – félúton Pescara és a Rómába vezető országút között – megállították. Ez volt a helyzet, amikor Montgomery átadta a 8. hadsereg parancsnokságát Olivér Leese tábornoknak, majd visszatért Angliába, hogy átvegye a normandiai partraszállásra készülő 21. hadse- regcsoport parancsnokságát.

A németeknek a tél folyamán sikerült megtartaniuk a Gusztáv-vonalat, Clark és Leese hadserege pedig kimerült. A szövetségesek nehéz helyzetben voltak, veszteségeik egyre nőttek, és naponta csak néhány száz métert tudtak elfoglalni; télen a hadifelszerelés fölénye sem érvényesült. Mégis egész télen kemény harcok folytak, és a németek által elkeseredetten védelmezett Gusztáv-vonalat végül sikerült áttörni.

A bejegyzés trackback címe:

https://2vilaghaborufegyverei.blog.hu/api/trackback/id/tr2114729919

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.