Medison Barracksban született. Már korán a katonai pályát vá­lasztotta, 1917-ben végzett a West Point-i katonai akadémián. Az I. világháborúban a francia fronton harcolt, 1918-ban súlyosan megsebesült. Miután visszatért a szolgálatba, folytatta tanulmá- nyait: 1925-ben fejezte be a gya­logsági iskolát, 1935-ben a parancsnoki és vezérkari iskolát, 1937-ben az Army War College-ot.

1936-ban nevezték ki tábornokká, több állomáshe- lyen szolgált, majd Marshall tábornok, az amerikai hadsereg vezérkarának főnöke az USA hadseregének főhadiszállására helyezi; ugyanekkor oktató lesz az Army War College-on. 1942 májusában kine­vezik az amerikai szárazföldi erők törzsé­nek parancsnokává, majd két hónappal később a Nagy-Britanniában állo- másozó amerikai erők vezérkari főnőkévé.

Hamarosan aktívan részt vesz a szövetségesek észak-afrikai partraszállá­sának (Torch hadművelet) előkészítésében. 1942. október 21-22-én jelen van a szövetségesek algériai partraszállásával rokon­szenvező francia erők parancsnokságával tartott megbeszélésen. Eisenhowerhez ha­sonlóan Clark sincs meggyőződve az afri­kai partraszállás feltétlen szükségességéről, inkább az európai kontinenst választaná, de végül Churchill érvei meg- győzik. Clark tárgyal Darlan tengernaggyal is, aki hajlandó megtagadni az engedelmessé- ­get a Vichy-kormánynak, és parancsot ad az észak-afrikai francia csapatoknak az ellenál- lás beszüntetésére. A döntést méltányolva Clark kinevezi Darlant a Szabad Franciaország vezetőjének, ami kiváltja az angolok tiltakozását. Az ügy nagy visszhan­got kap a sajtóban, Clark híressé válik. Darlant nem sokkal ezután meg­gyilkolják.

1942 novemberének első hetében meg­kezdődik a Torch-hadművelet, amelyben Clark Eisenhower helyettese az amerikai hadsereg főparancsnokságán. Ekkor ismét előléptetik, előlépteté­sét a szenátus november 13-án hagyja jóvá. A kiváló kapcsolatteremtő készség­gel megáldott, népszerű Clark az amerikai 5. hadsereg élén – ennek parancsnokságával 1943-ban bízzák meg – előkészíti az olaszországi hadjáratot.

1943 szeptemberében ő irányította a szövetséges haderő itáliai partraszállását. Csapatai- val végigvonult az „olasz csizma szárán”, a Monte Cassinó-i hadműveletben csak hosszas, véres ostrom után aratott győzelmet, majd 1944. június 4-én bevonult Rómába. (Sokat vitatták azt a döntését, miszerint Rómát a személyes dicsőség kedvéért inkább elfoglalta, ahelyett, hogy megkerülte volna. Személyiségének sajátos jellemvonása, hogy imádta a személyét övező nyilvánosságot, ezért állandóan újságírók és fotósok kísérték.)

1944 decemberében Alexander tábornok alárendeltjeként az amerikai 5. hadseregből és a brit 8. hadseregből álló 15. hadseregcsoport parancsnokává nevezték ki. Ezt a tisztséget egészen Németország 1945. májusi kapitulációjáig tölti be.

A háború után Clark tábornok az Ausztriában állomásozó amerikai erők parancsnoka és az USA kormánybiztosa. 1947-ben átveszi a San Franciscóban állo­másozó amerikai 6. hadsereg főparancs­nokságát. A külügyminiszter helyetteseként részt vesz a londoni és moszkvai tárgyalásokon, majd 1948-ban kinevezik az amerikai szárazföldi erők főparancs- nokává. Támogatta, hogy az amerikai érdekeket fegyveres úton is érvényesíteni kell; így lett 1952-ben az ún. ENSZ-haderő főparancsnoka Koreában. Ridgway tábornok váltja fel a Koreában harcoló amerikai erők élén, aki 1953 júliusában aláírja a fegyverszünetet.

Hazatérte és nyugállományba vonulása után a katonai szakemberek képzésében vesz részt, cikke­ket ír az Amerikai Enciklopédiába; több nagysikerű könyv szerzője. 88 éves korá­ban hal meg Dél-Karolinában, Charlestonban.