A II. világháború fegyverei, járművei

Atlanta (CL-51) légvédelmi cirkáló

2017. november 29. - Habitus

Az 1941. szeptember 6-án vízre bocsátott USS Atlanta egy 8 hajóból álló légvédelmi és könnyűcirkáló-osztály (az amerikaiak előre látták a veszélyt, amit az ellenséges flottalé- gierő jelent hadihajóikra) vezérhajója volt. 1942 júniusában részt vett a Midway-szigeteki csatában, augusztusban pedig a Guadalcanalon partraszálló amerikai csapatok tengeri támogatását végző haderőnek volt része.

atlanta.jpg

Később a Salamon-szigetektől keletre a stratégiailag fontos szigetcsoport birtoklásáért harcolt a japán haditengerészet ellen. Részt vett a Santa Cruz-i csatában, majd ezt köve- tően a Guadalcanalon állomásozó amerikai csapatokat ellátó konvojokat kísérte. 1942. november 6-án kihajózott Espiritu Santuból, és a sziget felé tartó egyik csapatszállító konvojt kísérte. A hajóraj 12-én érkezett meg, és azonnal elkezdődött a partraszállás, de hamarosan félbeszakadt, mivel a légi felderítés nagyobb japán haderőt jelentett a kör- zetből. Az éjszaka folyamán kialakult heves ütközetben az amerikai haderőt szétszórták, közben november 13-án kora reggel az Atlanta elsüllyedt, miután számos torpedó és ágyúlövedék találta el. Az Atlanta nevet később a Cleveland-Fargo-osztály egyik, 1944 júniusában vízrebocsátott cirkálója újra felvette.

TECHNIKAI ADATOK

  • Vízrebocsátás: 1941.
  • Vízkiszorítás: 7096 t (üresen); 8590 tonna harckészen
  • Méretek: hossz: 165,50 m - szélesség: 16,14 m - merülés: 6,09 m
  • Sebesség: 32,5 csomó
  • Személyzet: 590 fő
  • Hajtómű: 2 hajócsavar, gőzturbina - 75,000 Le
  • Hatótávolság: 8500 tengeri mérföld 
  • Fegyverzet: 16 db 12,7 cm-es ágyú; 3 db 28 mm-es, 24 db 40 mm-es és 14 db 20 mm-es légvédelmi ágyú
  • Páncélzat: övpáncél 88,9 mm, lövegtornyok 30,48 mm, fedélzet 30,48 mm

A bejegyzés trackback címe:

https://2vilaghaborufegyverei.blog.hu/api/trackback/id/tr7913405043

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása