Hanoverben (New Hampshire) született 1888-ban. Húszévesen, 1908-ban belépett a hadi­tengerészet- hez. Az I. világháború alatt az admiralitás összekötő tisztje volt, a két világháború között különböző pa- rancsno­ki beosztásokban szolgált. 1932-ben kine­vezték a genfi leszerelési tárgyalásokon résztvevő amerikai küldöttség tagjává. 1938 áprilisától 1941 márciusáig az Egyesült Államok katonai attaséjaként Rómában dolgozott.

A Pearl Harbor elleni japán támadás idején Kinkaid már ellentengernagy volt. Az ame­rikai flotta vezér- kara kinevezte a Csendes-­óceánra küldött cirkálók parancsnokává. Ettől kezdve csaknem valamennyi fontos távol-keleti hadműveletben részt vett, s bebizonyította az általa bevezetett harcászat ered- ményességét.

A hadműveletek első szakaszában, 1942-ben részt vett a Gilbert-, a Marshall-, Wake-, és Marcus-szigetekért indí­tott műveletekben. 1942. május-júniusban fontos szerepet játszott a Korall-tengeren és a Midway szigeteknél vívott harcokban. A Santa Gruz-i és guadalcanali csatát az Enterprise fedélzetéről irányította.

1943 januárjában elhagyta a Csendes-óceán déli térségét, és átvette az észak-csendes-óceáni flotta parancsnokságát. Az amerika­iak ekkor ki akarták szorítani a japánokat az Aleut-szigetekről. 1943 májusában nehéz partra szállást hajtott végre az Attu-szigeten, augusztusban elfoglalta a Kiska-t. Októberben rábízták az amerikai 7. flotta parancs- nokságát; feladata a partra szálló hadműveletek támogatása volt a Csendes-óceán délnyugati térségében. Ugyanebben az időben altengernaggyá lép­tették elő és MacArthur tábornok parancsnoksága alá rendelték.

Kinkaid hatalmas tapasztalata az összetett, légi támogatású partra szálló hadműveletek irányításában számos sikert hozott az amerikai flottának, különösen 1944 első hat hó- napjában. Ő irá­nyította a partra szállást Biakon és Új-Guineában. 1944 októberében a 7. flotta parancsnokaként kise­gítő egységek támogatásával ő szállította az amerikai 6. hadse­reg egységeit a Fülöp-szigetek elleni döntő támadás végrehajtására. Részvétele a Leyte-öbölben ví­vott csatában történelmi jelentőségű volt. Halsey-vel együttműködve döntő szerepet játszott a japán császárság haditengerésze­tének megsemmisítésében, s különösen a Surigaóért, Leyte-ért és Luzonért vívott harcokban.

A Fülöp-szigetek elfoglalása után, egészen 1945 márciusáig különböző partraszállási hadműveleteket irányítva felsza­badította Luzont, és Borneó partjainak egy részét is elfoglalta. 1945 szeptemberében Koreába ment, s Szöulban fogadta a japán hadsereg fegyverletételét. A csendes-óceáni amerikai győzelem kivívásában játszott szerepét tengernagyi fokozattal jutalmaz­ták. A háború után harci tapasztalatait az amerikai tartalékflotta hasznosította, ame­lyet még öt évig vezetett az Atlanti-óceánon.

1950-ben szerelt le. Washingtonban tele­pedett le, s ott élt 1972-ben bekövetkezett haláláig.

*Vissza a „Ki kicsoda” oldalra